Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-02-14 / 7. szám
103 hát is annyira megrettentem, hogy a palizon évekig megállhatott. Ily eredmény mindennapi furfangossággal nem éretik el erre, főkép ha a kísérlet idegenek közt létetik, lángész kell, különben valamint a történetnek, úgy a tragoediának is méltó tárgya. A kérdés tehát az: megfelelt-e Szigligeti e jogos követelésnek? Az erre vonatkozó helyek Sz. darabjában inkább Gritti működéséről szóló elbeszélések s ezek inkább a magyaroknak az olasz általi elnyomatásukat és ez elnyomatásnak megfelelő gyűlöletet tanúsító elbeszélésekben állanak, mintsem tettekben és cselekvényben, melyeket Grittinek tenni vagy kifejleszteni kellene; és az egyetlen helyzet, hol Sz. az olaszt színről színre, ez irányban cselekvőleg lépteti fel, t. i. midőn Czibakot Brassóban rá akarja szedni, hogy melléje álljon, ez egyetlen helyzet is világosan bizonyítja, mikép Szigligeti valódi feladatát nem volt képes még messziről sem megoldani, mivel itt az ügyes jártas olasz magát megbocsáthatlan módon rászedeti a felötlőleg ügyetlenül jámbornak festett Czibak által s az egész párbeszéd, mi tárgya miatt felette érdekessé válhatik, színetlen és halvány declamatióba pattog fel. Szigligeti tehát Grittinek a magyar helytartónak viszonyait és működését részint tehetlenségből, részint belátás hiánya miatt nem foglalván és nem foglalhatván drámájába; továbbá nem látván be, mikép Gritti mint annak indoka, hogy Zápolya önzésből zsákmányul adta át hazánkat, azon nagy tragoedia legelső kerekei közé tartozik, mely másfél századon át játszatott Magyarországban. Szigligeti, mondjuk, ezeket messziről sem sejtvén, kisszerű phantasiájában a történeti Grittit, a történet által nem ismert családatyává változtatta át, és a valódi történetből csak annyit vett, mennyi a nagyszerű tárgyat mindennapias felfogás által elveszti, midőn a következő cselekvényből álló történetien családi tragoediát összeszerkeszté. A Szigligetitől, történeti tanúság ellenében nemeslelkünek festett moldvai vajda, feleségül kéri Czibak leányát. E viszony az erdélyi vajdának nagyon kedvére van, de a Gritti fiába Antalba szerelmes Margit az egész nagy gyülekezet előtt kibüffentvén, hogy bizon szivét más bírja, Rares uram nagylelkű pathossal lemond róla, sőt nagylelkűségének ráadásául Czibakot még 10 évvel ezelőtt elvesztett húgával is megajándékozza, ki akkor út közben a törökök által elfogatva, mint ő mondá, rabszolgául adatott be Ázsiába; azonban ezen állítása mese, mert ő Gritti neje és Antal anyja, miért is rémitően iszonyodik, hogy unokahúga