Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-05-30 / 22. szám
mutatható is, igen érezhető. De mikor még annyiban sem pártolja az ország nemzeti académiáját, hogy szükséges közegeit (orgánumait) fentarthassa! Egy más oka az említett „csekély befolyásának a tudományosságra“ abban kerestetik, hogy az academiának mindenek felett a nyelv művelésére kellett irányoznia munkálkodásait, mely után, úgymond, csakugyan sokat tett. Hogy az academia nyelv dolgában elhatározólag hatott, sőt hogy nyelvtudományunk minden lényeges újabb bővülései az academiából indultak ki, nem szenved kétséget; de nem áll, hogy az academiának e mezőn előzményei nem voltak: a czikk írójai nem látszik a magyar nyelvtudomány első, sőt még második, fényesbb időszakát ismerni, mely 1790-től 1805-ig folyt le, s tizenöt rövid év alatt nem csak egy egész nyelvtudományi irodalmat teremtett, de nyelvünk természete ismeretét nem várt magasságra emelte. Méltán rója meg a czikk azon „mániáját“ a nyelvújításnak, mely a neveket is fordítgatni kezdi, mint péld. a hónap, a keresztneveket, ahová még a csillagzatok nevei adhatók, de mikor „Bódog“ ot a neologismusnak tulajdonítja, felejti, hogy az csak felélesztése a sok százados, elavult, névnek. A vezetéknevek megmagyarítása is részesül e gáncsban, bár helytelenül; az ily eljárás nem a nyelv rovatába való, hanem az életébe; s itt nem mindenkor, sőt nem is igen gyakran, határoznak általános elvek, hanem oly gyakorlati hatások, mik alól bizonyos korok és népegyediségek nehezen tudnak kimenekedni. Mi nem hibáztatjuk közülünk kiszakadt hazánkfiait, hogy neveiket más népek közt szájszerűbbekké tették, mit vesztünk,hogy Kőszeghyből Németországban Gieseke, Rákóczyból Ragozi, Rózsásból Rosas (Rózasz) lettek! Isten velők, ők németekké váltak testtel lélekkel, hadd legyenek névvel is azok, vagy legalább azabbak. Az igen helyén van. De aztán ne vétessék nekünk se rósz néven, ha,mit minden népek és korok egyes esetekben gyakorlottak, azt mi e regeneratiós korban bokrosabban gyakoroljuk? Szintoly helytelen a műnyelv magyarítása elleni panasz. Igaz hogy a módszer nagyobb mértékben népszerűsít valamely tudományt, mint a szó, de szintoly igaz, hogy oly szó, mely már magában érthető, tetemesen könnyíti a fogalom elsajátítását, s annak alkalmazását. Másik oka is a czikkírónak gyakran hallik: „A műkifejezések — mondják — melyek valamennyi európai nyelvekben hasonlók, ezek közt oly köteléket képeznek, melyből a magyar nyelvet, a műveit