A Mosonmegyei Történeti és Régészeti Egylet Jelentése 1898

Tekintetes Közgyűlés

Tekintetes Közgyűlés! Az egylet igazgató-választmányának 113/1896 sz. a. kelt határozata alapján a honfoglalás ezredéves ünnepélyének emlé­kére szerkesztett egyleti Emlékkönyv az egylet tevékenységére 1898. évi junius 15-éig terjeszkedvén ki, jelentésemben csakis az azon idő óta történteket kell fölemlítenem. Mint egyleti életünk egyik legfontosabb mozzanatát, van szerencsém fölemlíteni, hogy a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr­­ Exc­ellencziája, úgy a könyvtárak és múzeumok országos tanácsa, valamint a könyvtárak és múzeumok országos főfel­ügyelője, Fraknói Vilmos . Méltósága, aki az egylet régiség­tárát dr Hampel József országos felügyelő úr által az év folyamában tüzetes vizsgálat alá vetette, az egylet tevékeny­ségét és sikereit méltányolván, ásatási czélokra 500 frt állam­segélyben részesültünk, mely összeg az 1899. év folyamában felhasználandó leend. Ezenkívül az országos főfelügyelő úr Ő Méltósága meg­keresést intézett a vármegyéhez a muzeum helyiségének ki­bővítése és egy múzeumi segéd állásának rendszeresítése végett, mely megkeresést a megyei­­közgyűlés javaslattétel, illetve intézkedés czéljából Pogány József alispán úrnak kiadván, szíveskedett a régiségtárhoz vezető folyosó egy részét, valamint egy szobát az egyletnek rendelkezésére bocsátani, azonban a folyosó elzárásához szükségelt üvegajtó és az elzárható folyosó­részre sírleletek elhelyezése czéljából nélkülözhetlen szekrények iránt intézkedés még nem történvén, megkeresendő lenne a vár­megye tekintetes alispánja, hogy ezek iránt mihamarább intézkedni kegyeskedjék. A múzeumban egy segédi állás rendszeresítése nélkülöz­hetetlenné vált, mert az irattár rendezése, az összes vaslele­teknek a rozsda általi fölemésztésének meggátlására óvó­ mezzeli bevonása, e czélból a sírkartonokróli levétele, megszáradás után pedig újbóli kartor­irozása, sírbögrék ragasztása, az összes leleteknek egyöntetű feliratokkali ellátása és az elnök erejét már túlhaladó írási teendőkbeni segély stb. már el nem odáz- 1*

Next