Az Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve 1. (1920-1922)
Kuzsinszky Bálint: Bevezető
BEVEZETŐ Immár négy év választ el bennünket azon időtől, mely hazánkat a világháború elvesztésével sújtotta, de szomorú sorsunkban még kevés javulás mutatkozik. A különböző tudományszakok között talán az archeológia az, mely a legnehezebb helyzetben van. Még mindig nehéz hozzájutni a külföldi tudományos irodalomhoz, amelyet pedig az archeológia művelése sem nélkülözhet Nagyobb baj, hogy a kutatások jóformán csak arra az anyagra szorítkozhatnak, amely régebben a múzeumok birtokába került. Újabb anyaggal intézeteink nem igen gyarapodhatnak, mert ha akadnak is megvehető tárgyak, azok a legtöbbször olyan drágán szerezhetők meg, hogy arra nincs és nem lehet az a pénz, amit a gazdag magánemberek és a külföld megadnak. A legnehezebb azonban ásatni, ami az archeológiai kutatásoknak egyedül éltető forrása. A munkabérek megfizethetetlenek és munkások sincsenek. Csak Aquincumra gondolok, ahol a háború megkezdése óta jóformán semmi sem történhetett. Távolabb még úgy sem lehetett ásatni a nehéz közlekedési viszonyok miatt és azon nehézségek miatt, amelyeket idegen helyen a lakás és megélés okoz. Mintha a háború kitörése egyszerre csak elvágta volna azt az élénk archeológiai tevékenységet, amely odáig az egész országban kétségkívül tapasztalható volt és még mindig várjuk azt az időpontot, mikor egy újabb éra kezdődik. Mindez még elviselhető volna és bele tudnánk törődni, hiszen másutt sincs jobban. A mi legnagyobb csapásunk hazánk megcsonkítása. Társulatunknak is sok olyan tagja van, akik többé nem dolgozhatnak ott, ahol kellene. Nagyon kevés vigasz az, hogy mint menekültek köztünk vannak, így még csak jobban elszakadtak azok a kötelékek, amelyek minket a megszállt részekhez fűzhetnének. Pedig ott állanak legszebb műemlékeink, ott vannak gazdag múzeumaink, amelyek a magyar kultúrának köszönik !.