Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 2. (1879)

Feleki Miklós: Petőfi és a censor

FELEKI MIKLÓS: PETŐFI ÉS A CENSOR. ■ 557 Én a színház épületében laktam s vártam Petőfit. A költő nemsokára meg is jött s látva a közönség tódu­­lását, így kiáltott fel: — Jettek csak, majd szavalok nektek olyat, hogy szét­szeditek ma a Nánásy színházát! Én elmosolyodtam az önbizalom e merész kifejezésére, s újra kérdezem tőle: mit fog szavalni. — Az nem tartozik reád.­­— Nem tartozik. Hát hogy a mennykőbe ne tartoznék, hisz én vagyok az igazgató. — Én besöpröm a publikumot, te besöpröd a pénzt, aztán nagyot vacsorálunk, punktum. — Jó, jó, de nálunk censura is van, és én bizonyos körülmény következtében nem a legjobb lábon állok a cen­­sorral. Az öreg pedáns ember s újra megteheti velem, a­mit már egyszer megtett. / . .. És itt elbeszéltem neki a következő történetet: J . . . . tanár Prielle Cornélia számára új darabot írt a Színésznő cím alatt s a helyi múzsa legújabb termékét Cor­nélia jutalomjátékul választotta. A darab igen ártatlan mű volt. Tárgyát egy nagy úr s egy színésznő szerelmének százszor leírt története képezte. Csinosan írt, de ártatlan mű, távol minden olyas célzástól, melyben bárki is — lett legyen bár a legmegátalkodottabb pecsovics — megbotránkozhatott volna. De ki volt téve az előleges hirdetésre a debreceni közönség érdeklődését föl­keltő jelentés, hogy e mű még sehol és soha sem adatott. A­mint censorom a hirdetést meglátta, rögtön hívat s kérdi: . —­ Miféle darab az, a melyet adni akarnak ! — E­gy egészen új társalgási mű, melyet még sehol és soha elő nem adtak , itt írták helyben. — Jaj, édes barátom, nekem szigorú utasításom van, hogy csak a pesti nemzeti színházban előadott művekre adjak engedélyt, s ha a dolog így áll, én . . . én . . . én csak

Next