Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 2. (1879)

Ágai Adolf: A varróleány

ÁGAI ADOLF: A VAKKÓLEÁNY. 71 fás lelkesültséggel, kiváltkép ha zsidó leányok. Oh, ezek a zsidóleányok! Sötét, ködös fényű szarvasszemükből jeruzsá­­lemi panaszok, titkon égő vágyak szólnak, dús hajzatuk a babyloni szomorú fűzekre emlékeztet, termetök nyúlánksága a karcsú cédrusra, és a többi és a többi. Következő nap a látogatás megtörtént. Sáli előre volt értesülve felőle. Öröme kimondhatatlan volt, midőn megtudá, hogy a költő szerény házukban meg­­­ fog jelenni. Ő ismeré és szereté Petőfit, szereté azt, ki min­dent oly szépen tudott elmondani, mit más ember csak ön­­tudatlanul érez, ki oly igaz és hű kifejezésekbe öltözteti a gondolatokat és a szív izgalmait. Meglepő, még nem tapasz­talt dolog egy igénytelen, szegény zsidóleánynál, különösen az akkori időben. Petőfi el volt rá készülve, hogy szép nőt fog látni. De ennyi báj föllengző képzeletét, túlcsapongó várakozásait is felülmúlá. A leány kigyuló arccal, megzavarodva fogadá; ezt, ter­mészetesen, ép úgy okozhatá a szemérem mint az érzés, hogy azon kitűnő emberrel áll szemközt, ki csendes óráinak meghittje, föltétlen kedvence. De ha e kedves zavarnak csak tizedrésze jutott is a költőre, úgy fölért az sok díszlakomá­val és fáklyás­ menettel. Mi Petőfit illeti, ez meghatottan állt ott, szótlanul elme­rengve a leány nézésében, elfeledve, hogy vendég, hogy az üdvözlést viszonoznia is kellene. A szinte nyomasztóvá lett szünetet félbeszakítva, az ügyvéd mosolyogva jegyzé meg : — Már most nem tartoztok egymásnak, leróttátok köl­csönösen a bámulatnak adóját. Barátom Petőfi Sándor, W. . . . Sáli kisasszony. A jég meg volt törve, a beszélgetés megindult és varró­leány és költő csakhamar jó barátok lettek. Sáli természe­tessége, jó ítélete, ellenállhatatlan kelleme összhangzatban álltak bájoló külsejével és az elragadott Petőfi azon arista-

Next