Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 5. (1881)

1881 / 2. szám - Kemény János: Adalékok Petőfi életrajzához

144 KEMÉNY JÁNOS: ADALÉKOK. iiséget pillantunk meg oldalt tőlünk állni, a ki elfojtva nevetését, sziszegett s vigyorgott felénk. Már neki akartunk rontani, a midőn egyszerre mind­nyájan felismertük s egyhangúlag kiáltottuk: Nini, hiszen ez «Sándor» ! Azután velünk jött s velünk maradt. Itt időzése alatt egyszer v­elem s fentebb említett bará­taimmal a ligetben (Auban) sétált Petőfi s nagyon derült hangulatban volt. — Valamit el fogok nektek beszélni, — mondá, — a mit még senkinek sem mondtam el, de a mit nem szabad aztán kifecsegnetek. S ekkor mondta el a következőket : — «Azt tudjátok, — szólt, — hogy Aszódon Borcsában fülig szerelmes voltam, s hogy miatta akartam már akkor színészszé lenni, s a társasággal elmenni. Az igazgató azon­ban csak úgy akart felvenni, ha iskolai bizonyítványomat előmutatom. «Elmentem tehát Korendhez (akkori aszódi tanár), s kértem őt, adná ki bizonyítványomat, mert én nem akarok tovább ott maradni és tanulni, hanem színész óhajtok lenni. ««Majd adok én neked — szólt Korenijt — színésze­tet»», s olyas valami után nézett, a­mivel a nadrágokat szokta volt porolni ; de a­míg ez előkerült, nekem már csak hűlt helyemet találta. «Tudtam, hogy a mi halad, az el nem marad, s ez oknál fogva kerültem az iskolát. «Korenyi azonnal írt apámnak, kérve őt, sietne fel Aszódra, mert Sándor fia rész után van, s attól lehet tar­tani, hogy ha a színészek elmennek, Sándor is utánuk oldja a kereket. Az akkor Aszódon időzött Balogh vagy Gaál színtársulatának egyik fiatal színésznője.

Next