Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)

1884 / 10. szám - ifj. Nagy György: Petőfi Sándor életéből

KOSZORÚ 153 — Most jut eszembe, — szólt Senozan — még némi végezni való dolgom van. A fiatal nő kezét nyújtotta. — Nos, akkor, sok szerencsét. A ma esti viszontlátásig. Senozan közeledett a fürdőtársaság kö­réhez, mely épen Mérielnek a magasztald sával foglalkozott. (Folyt, köv.) PETŐFI SÁNDOR ÉLETÉBŐL, 1848 nyarán Bathó Ignác, Jász Ladány akkori főjegyzője, ki Petőfivel rokonságban állott, hivatalos kiküldetésben Pesten járván, azzal a szándékkal kereste fel Petőfiéket, hogy őket meglátogatva, állapotukról tudo­mást szerezzen; másrészt pedig, hogy is merve Petőfi heves természetét és soha nyugodni nem tudó szellemét, őt az akkor kitörőben volt nemzeti mozgalomtól legalább egy időre visszatartsa s nejével együtt ma gához Jász Ladányra nyaralni levigye. Petőfiné, Szendrey Júlia és Bathóné Sismis Fánni, ki Jászberényben most is él, közel rokonok voltak. A Petőfiné apja, Szendrey Ignác, a Bathoné anyjának Szén drey Fánninak testvérbátyja volt. Tehát Petőfi sógorsági viszonyban állott Bathóval. — Innen a rokonsági kötelék és a köze­lebbi érdeklődés Petőfiék sorsa iránt. Bathó Ignác felmenve Pestre, egyene­sen Petőfiéknek kerepesi-uti lakására ment. Lakásukra érve, mely az első emeleten volt, a konyhában egy 14 15 éves szőke leánykát talált — Hallod-e hugocskára, itt laknak-e Petőfiék ? — Igenis kérem alásan, — felelt za­vartan a leány, ki ép a konyhát seperte. — Ki van idehaza? — Mindketten itthon vannak. — Hát aztán felkeltek-e már? — Igenis, csakhogy még nincsenek fel­öltözködve. Ez reggeli 7 és 8 óra között történt. — Na eredj be szaporán húgom és mondd meg, hogy a sógor van itt Jász-La- dányról és okvetlen beszélni akar velők, E párbeszédre Petőfiné kijött a kony­hába. Öltözete reggeli fehér pongyola volt, fején széles hímzésű, fodros fehér fejkötővel. — Isten hozta sógor, hát egyedül? — Amint látod. Kívántalak benneteket látni, hogy hogy vagytok és élhettek-e bú nélkül. — Csak megvagyunk elég jól. — Arcod pedig Juliskám az ellenkezőt mutatja: nagyon pápista színben vagy. — Tudja sógor, Pesten nem élünk úgy, mint falun. — De Juliskám, nem néznél te most | ki jobban falun sem ! Erre Petőfiné elmosolyodott. — Hát Sándor felkelt-e már ? — Fel. — Hol van ? — Itt a belső szobában. Jöjjön 'be sógor. — Megyek. Hohó! most jut eszembe, valamit hoztam is én neked, Fánnika küldte. Pakoltasd ki, vagy ne bántsd, hadd marad­jon a kosárral együtt. E közben Bathó átadta Petőimének az elébb egy lócára tett jó nagy füleskosarat, mely különböző élelmiszerekkel, vajjal, to­jással, szalonnával volt megrakva. — Vigyázzon sógor ! Halkabban be­széljen, mert ha Sándor megtudja, hogy va­! lamit hozott, kidobja az ablakon. Ö nem fogad el senkitől semmit, — szólt lassabb hangon Petőfiné, átvéve a kosarat. Köszö nőm sógor a Fánnika szives megemlékezé- i sét, mondja meg neki. De aztán el ne fe­lejtse ! — Jó, jó, csak dugd ei hát valahova, hogy Sándor észre ne vegye, aztán gyerünk be hozzá. A kis keskeny szobán, mely a még vetetlen ágyról Ítélve, hálószobájok lehetett, átmenve a másikba, mely még keskenyebb I volt az előbbinél, Petőfit íróasztala mellett ülve találták. Nyúlánk tagjait hosszú reggeli öltöny fedte, melynek alapszíne piros volt, sárga és kék virágokkal. Székéről felkelve, kölcsönös rokoni üd­vözlések után beszédbe eredtek. — Hogy vagytok Sándor ebben a za­varos nagyvárosban? — Hát csak megvagyunk sógor, ügy- gyel-bajjal, zaklatások, közt. — Miféle zaklatások közt? — Hiszen sógor, majdnem mi vagyunk a policia. — Hogyhogy? — Ha valakinek baja van, csak mi hozzánk szalad, hogy beszéljünk a muzeum-

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents