Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)
1885 / 41. szám - Klapka tábornok: Petőfi összekoczczanása a Hadügyminisztériummal
41. szám KOSZORÚ csak a lovagiassággal meg nem fér, hanem mostani bonyodalmak közt káros meghasonlást is idézhet elő, azt tanácsolván továbbá neki, hogy azon esetben, ha zsurnalisztikai hajlamát ilyetén nem nyilvánosság elé tartozó tárgyakra nézve sem képes fékezni, nyújtsa be inkább tisztéről lemondását, megjegyezvén egyszersmind, hogy őt az őrnagynak sem rangja, sem öltözete nem illeti, miután még a hadügyminisztérium által őrnagygyá kinevezve nincs. Mire ő kijelentvén, hogy a kérdéses levelet csak magyarra fordítá, egyben szabadsággali távoztatását óhajtja, én pedig orvosi bizonyítvány benyújtására utasítván őt, bevallá, hogy nem bir azon önmegtagadással, mely a katonaságnál szükséges és ennélfogva lemondványát benyújtá. Mielőtt azonban én a lemondásról szóló elfogadást kézbesítettem volna, tőle mai napon Szolnokról az idezárt levelet vettem. Kérem hadügyminiszter urat, méltóztassék ezen egész ügyet azon káros befolyás tekintetéből, melyet az ilyetén kihágások az elöljárók iránt tartozó tiszteletre, következéskép a veszélykörnyezeti hazára nézve gyakorolhatnak, kellő figyelemre méltatni. Elmellőzvén saját személyes tekintélyemet, egyedül csak jelen tiszti állásomat, mint hadügyminiszter kívánom tekintetbe vétetni, méltóztassék azért az ügyet kimeritőleg tárgyaltatni s megsértett nevem, becsületem és hazafiságomnak példás elégtételt adatni, mert úgy, hiszem, a legközelebb múlt idők eseményei és fáradalmaim eredményei elég tanúságai annak, hogy mennyire alaptalanok Petőfi népköltőnek aljas vádjai. Petőfi századost illetőleg még különösen megjegyzendőnek tartom, hogy ő Mészáros Lázár altábornagy és volt hadügyminiszter ur által alapos oknál fogva történt rendreutasitás miatt már február hóban beadta századosi lemondását és ez a hadügyminisztérium f. é. a/h 4162. sz. a. kelt intézménye szerint el is fogadtatott; később ugyan Bem altábornagy őt ismét századosnak kinevezte, de a hadügyminisztérium által e rangjában meg nem erősíttetett, annál kevésbé kapott őrnagyi pátenst, valamint Bem altábornagy úr által sem jön a csatatéren őrnagygyá kinevezve, következőkép, mint ilyen nem is tekinthető; továbbá Petőfi sem szabadsági engedelmet, sem erről szóló bizonyítványt nem kapott, mégis eltávozott. Petőfi már két ízben sérte meg nyilvános lapokban elöljárói iránt tartozó tiszteletét és nem átalló szint oly módon tisztelettel megőszült volt hadügyminiszterünk, Mészáros altábornagy vma egy gúnykölteményt közrebocsátani. Végre, említés nélkül nem hagyhatom, hogy Petőfi elég vakmerő volt levele végén felőlem azon gyávaságot föltenni, miszerint sértő levele következtében tőle bocsánatot kérendek sőt őrnagyi rangjában megerősitendem ; ezen elbizakodottságot és követelést a vele tartandó vizsgálatnál főleg figyelembe ajánlván, tekintetbe kérem vétetni, miszerint méltatlanság volna minden bűnhödés nélkül ily kíméletlen módon megtámadhatni egy oly férfiú becsületét, ki hazájáért küzd és kinek nincs is más óhajtása, mint a hona, szabadsága és függetlenségéért élni, halni. Helyettes hadügyminiszter Klapka. Petőfinek e levelében említett elbocsátás iránti kérvényét és hozzám intézett magánlevelét szintén itt közlöm. Az elbocsátás iránt való kérvénye rövid és lakonikus. 1019 849 Tisztelt hadügyminiszter ur! Őrnagyi rangomról megromlott egészségem következtében hivatalosan lemondok. Debreczen, május 6. 1849. Petőfi Sándor: Annál hosszabb, kimerítőbb és sértőbb rám nézve magánlevele. Ez egy kíméletlen, sértő bevezetés után igy hangzik: «Itt vége nem lehet a dolognak, ha a közvélemény előtt magamat tönkre tenni nem akarom, s ez nem szándékom, mert nekem szebb nevem van, hogysem azt csak úgy könnyedén sárba hagyjam dobni. Ha én most hallgatok a lemondásomról, csak a kósza, ferde lírek által értesített közönség rám — az igazat nem tudva — kígyót, békát fog hányni; hogy tehát ez ne történhessék, nekem meg kell írni a magam igazolása végett, egész találkozásomat s beszélgetésemet önnel, s ha megírom, igen élesen fogom megírni, mert az én tollam oly éles, mint akármelyik kard a hadseregben, és ha ezt teszem, én Istenemre mondom, nem tudom, mi követké- 649