Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)

1885 / 41. szám - Klapka tábornok: Petőfi összekoczczanása a Hadügyminisztériummal

41. szám KOSZORÚ csak a lovagiassággal meg nem fér, hanem mostani bonyodalmak közt káros megh­ason­­lást is idézhet elő, azt tanácsolván továbbá neki, hogy azon esetben, ha zsurnalisztikai hajlamát ilyetén nem nyilvánosság elé tartozó tárgyakra nézve sem képes fékezni, nyújtsa be inkább tisztéről­ lemondását, megjegyez­vén egyszersmind, hogy őt az őrnagynak sem rangja, sem öltözete nem illeti, miután még a hadügyminisztérium által őrnagygyá kinevezve nincs. Mire ő kijelentvén, hogy a kérdéses levelet csak magyarra fordítá, egy­ben szabadsággali távoztatását óhajtja, én pedig orvosi bizonyítvány benyújtására uta­sítván őt, bevallá, hogy­­ nem bir azon ön­megtagadással, mely a katonaságnál szüksé­ges és ennélfogva lemondványát benyújtá. Mielőtt azonban én a lemondásról szóló elfo­gadást kézbesítettem volna, tőle mai napon Szolnokról az idezárt levelet vettem. Kérem hadügyminiszter urat, méltóztas­­sék ezen egész ügyet azon káros befolyás tekintetéből, melyet az ilyetén kihágások az elöljárók iránt tartozó tiszteletre, követ­kezéskép a veszélykörnyezeti hazára nézve gyakorolhatnak, kellő figyelemre méltatni. Elmellőzvén saját személyes tekintélye­met, egyedül csak jelen tiszti állásomat, mint hadügyminiszter kívánom tekintetbe vétetni, méltóztassék azért az ügyet kimeritőleg tár­gyaltatni s megsértett nevem, becsületem és hazafiságomnak példás elégtételt adatni, mert úgy, hiszem, a legközelebb múlt idők esemé­nyei és fáradalmaim eredményei elég tanú­ságai annak, hogy mennyire alaptalanok Petőfi népköltőnek aljas vádjai. Petőfi századost illetőleg még különösen megjegyzendőnek tartom, hogy ő Mészáros Lázár altábornagy és volt hadügyminiszter ur által alapos oknál fogva történt rendre­­utasitás miatt már február hóban beadta szá­zadosi lemondását és ez a hadügyminisztérium f. é. a/h 4162. sz. a. kelt intézménye szerint el is fogadtatott; később ugyan Bem altábor­nagy őt ismét századosnak kinevezte, de a hadügyminisztérium által e rangjában meg nem erősíttetett, annál kevésbé kapott őr­nagyi pátenst, valamint Bem altábornagy úr által sem jön a csatatéren őrnagygyá kine­vezve, következőkép, mint ilyen nem is tekinthető; továbbá Petőfi sem szabadsági engedelmet, sem erről szóló bizonyítványt nem kapott, mégis eltávozott. Petőfi már két ízben sérte meg nyilvá­nos lapokban elöljárói iránt tartozó tisztele­tét és nem átalló szint oly módon tisztelettel megőszült volt hadügyminiszterünk, Mészáros altábornagy vm­a egy gúnykölteményt közre­bocsátani. Végre, említés nélkül nem hagyhatom, hogy Petőfi elég vakmerő volt levele végén felőlem azon gyávaságot föltenni, miszerint sértő levele következtében tőle bocsánatot kérendek s­őt őrnagyi rangjában megerősi­­tendem ; ezen elbizakodottságot és követelést a vele tartandó vizsgálatnál főleg figyelembe ajánlván, tekintetbe kérem vétetni, miszerint méltatlanság volna minden bű­nhödés nélkül ily kíméletlen módon megtámadhatni egy oly férfiú becsületét, ki hazájáért küzd és kinek nincs is más óhajtása, mint a hona, szabad­sága és függetlenségéért élni, halni. Helyettes hadügyminiszter Klapka. Petőfinek e levelében említett elbocsátás iránti kérvényét és hozzám intézett magán­levelét szintén itt közlöm. Az elbocsátás iránt való kérvénye rövid és lakonikus. 1­019 849 Tisztelt hadügyminiszter ur! Őrnagyi rangomról megromlott egész­ségem következtében hivatalosan lemondok. Debreczen, május 6. 1849. Petőfi Sándor: Annál hosszabb, kimerítőbb és sértőbb rám nézve magánlevele. Ez egy kíméletlen, sértő bevezetés után igy hangzik: «Itt vége nem lehet a dolognak, h­a a közvélemény előtt magamat tönkre tenni nem akarom, s ez nem szándékom, mert nekem szebb nevem van, hogysem azt csak úgy könnyedén sárba hagyjam dobni. Ha én most hallgatok a lemondásomról, csak a kósza, ferde l­írek által értesített közönség rám — az igazat nem tudva — kígyót, békát fog hányni; hogy tehát ez ne történhessék, nekem meg kell írni a magam igazolása végett, egész találkozásomat s beszélgetésemet önnel, s ha megírom, igen élesen fogom megírni, mert az én tollam oly éles, mint akármelyik kard a hadseregben, és ha ezt teszem, én­­ Istenemre mondom, nem tudom, mi követké- 649

Next