Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 5. (1938-1939)
1939 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
gimnázium régi épületét, amelyben Petőfi három éven át diákoskodott, megfestette és a képet a Petőfi- Múzeumnak ajándékozta. Három évvel ezelőtt terjedt el a híre annak, hogy Teleki János gróf költői birtokát, kastélyát és parkját kénytelen volt eladni. A Petőfi-Társaság már akkor mozgalmat indított, hogy azokról a tárgyakról, amelyek Petőfi és felesége költői mézesheteinek emlékét őrzik, gondoskodás történjék. Főleg az a hatalmas somfa foglalkoztatta a Petőfi Társaságot, amely alatt az a kőasztal áll, amelyen a hagyomány szerint Petőfi a Szeptember végén-t írta. A grófi család megígérte, hogy Budapestre juttatja a kőasztalt, hogy a Petőfi-Házban helyezzük el, ugyanakkor szó volt a híres somfa átmentéséről is. A Petőfi-Társaság akkoriban úgy határozott, hogy a somfa maradjon ott, mert szó volt arról is, hogy kivágják és Budapestre hozzák legalább a törzsét. Gyalui Farkas, Kolozsvárott élő levelező tagunk a grófi családtól több dugványt és magot is kapott a somfa 1936-os terméséből és kolozsvári kertjében ültette el a dugványokat és a magvakat. Ugyanekkor ötven magvat küldött a Petőfi-Társaságnak is, amelynek megbízásából Gáspár Jenő múzeumőr a magvakat átadta Morbitzer Dezső kormányfőtanácsos úrnak, a fővárosi kertészet igazgatójának, aki a magvak elültetését és az esetleges facsemeték gondozását Görgényi László úrra bízta. Néhány nappal ezelőtt értesítette a Petőfi Társaságot a fővárosi kertészet, hogy néhány mag kikelt és gondos ápolással sikerült körülbelül 30—40 centiméteres csemetéket nevelni. Négy cserjét, amely szemmel láthatólag bokor alakúra fejlődik és egy egyenes növésű, fává nevelhető csemetét Gáspár Jenő a Petőfi Ház alőkerrtjében ültettetett el a Bajzautcai oldalon, úgyhogy a kohói sem óriásnak, ha el is pusztulna, vagy ki is vágnák, utódai megmaradnak a Petőfi Ház mellett. Úgy érezzük, hogy ezen a helyen is köszönetet kell mondani Mohbitzer Dezsőméltóságának és Görgényi László úrnak, valamint a székesfővárosi kertészetnek, hogy három évi gondos ápolással a kohói Petőfi-somfát fiatal hajtásaiban átmentették. A Petőfi kultusz eleven valóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ma is szárnyra kelnek különböző legendák Petőfi szibériai rabságáról és fogoly életéről, így a múlt hónapban egyik napilapban két cikk jelent meg s a cikkek állítása szerint Barátosi Lénárd Lajos Oroszországban megtalálta volna Petőfi sírját. A cikk adatai bármennyire is meglepőek voltak, nem lepték meg a Petőfi Társaságot, mert Barátosi Lénárd Lajos az egész történetet az ázsiai Kerezs községről, Petőfi sírjáról s az, ott élő magyar nevű emberekről már megírta az Attila című folyóiratban. Annak idején a Petőfi-Társaság, bár az egész dolog valószínűtlenségét tisztán látta, mert az egész újkeletű Petőfi legenda a háború után egy osztrák napilapban is megjelent, fölkérte elnökünket, Császár Elemért, hogy forduljon Barátosi Lénárt Lajos adatainak ügyében Cholnoky Jenő professzorhoz, az európaszerte ismert földrajz tudóshoz. Cholnoky Jenő professzor kijelentette, hogy az a hely, ahol Barátosi Lénárd Lajos az állítólagos magyar faliót Petőfi sírjával megtalálta vola, száz és