Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 7. (1940-1941)

1941 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

jogtanácsosunk, évek óta lelkes barát közönségnek, amely hónapról-hónapra tánk a Petőfi­ Társaság ügyvezetésében hűségesen látogatja felolvasó üléseinket és legvégül annak a megértő és lelkes és minden márciusban nagy gyű­lésünket- KORNIS GYULA KAPTA AZ IDEI GYULAI­ N­AGYDÍJ­AT. A főtitkári jelentés után Lázár Béla r. tag terjesztette elő a nagydíjbizott­­ság jelentését az idei Gyulai-nagydíj­­ról, amelyet a Gáspár Jenő főtitkár elnökletével kiküldött bizottság, amely­nek tagjai még Galamb Sándor és Lá­zár Béla voltak, a február 27-én tartott közgyűlésen Kornis Gyula t. tagnak ítélt oda. Lázár Béla jelentése a kö­vetkezőképpen hangzott: — Az utolsó négy éves ciklus alatt Társaságunk tagjai nem egy igen be­cses esztétikai tanulmányt jelentettek meg, közülük egy, mely éppen Petőfi Sándor költészetének mindeddig ho­mályban hagyott oldalát világította meg, a felfogás mélységével, az előadás ne­mességével fölötte kiemelkedett. A mű Petőfi szesszimizmusáról szól, szerzője Kornis Gyula tiszteleti tagunk, kit nem­rég Társaságunk egyhangú lelkesedés­sel az elnöki székbe emelt. — Az örök ifjúság, a lángoló lelke­sedés és izzó hazafiság költője, Petőfi Sándornál lehet-e egyáltalán pesszimiz­musról beszélni? Valóban fogas kér­dés s a legtöbben azok közül, kik Petőfi költészetét méltatták, azóta, hogy Gyulai Pál 1854-ben megírta Petőfi költészetének beható méltatását, mely­ben azokat a költeményeit, melyeket, mint Gyulai írta, «sötét, izgatott ke­dély hat át, bizonyos boncoló, fejte­gető szellem, s nem kard, de tőrnek élével szándékozik behatolni az élet és természet titkaiba», nem becsülték sokra, szinte költészete egészségtelen részének tekintették. Ez a felfogás az­után, kevés kivétellel, közvéleménnyé lett. Mentséget kerestek hozzá a költő ifjúkori, keserves sorsában. — S valóban, Társaságunk feledhe­tetlen alelnöke, Ferenczi Zoltán, Pe­tőfi klasszikus életrajzában ki is mu­tatta azokat az élményeket, melyek Petőfiben a borongás, az elborulás, szinte a kétségbeesés hangjait csalták elő. Egy zseniális, máig nem eléggé méltányolt néhai tudósunk, a kolozs­vári egyetem professzora, Meltzl Hugó viszont, a schopenhaueri gondolatkörbe belemerülve, Petőfinek éppen ezt a sötét gondolatlíráját tartotta a költő legbecsesebb alkotásának. Szerinte Pe­tőfi ezekben a metafizikai elgondolá­sok mélységeibe hatolt. Sőt, egyik ta­nítványa, Barabás Ábel, a Felhők gon­dolatait összefüggő költemény-ciklusnak fogta fel, ahol a gondolatok egymással küzdve, azokból egységes drámai köl­teményt állított össze. Ezzel az ellen­tétes felfogással találkozott Kornis Gyula, mikor a költővel behatóbban foglalkozni kezdett. — Kornis, ki egy háromkötetes mun­kában már összefoglalta a modern lé­lektan eredményeit, kinek a Gondo­lat, a maga keletkezésében és hullám­zásában, azóta is érdeklődésének ál­landó tárgya, Kornis felvetette magá­ban a kérdést: mi tehát valóban Pe­tőfi gondolatköltészete, ami kiváló el­méket ilyen ellentmondó, ilyen egy­mással szöges ellentétben álló ítéle­tekre vezethetett? Tanulmányai ered­ményeként azután megállapítja, hogy Petőfinél rendszeres metafizikai gon­dolkodással nem találkozunk, Petőfi nem északokkal dolgozik, hiszen vele­jében eszményhívő optimista. «Azért pesszimista — mondja — mert ide­alista.» ő tehát nem Petőfi egyéni él­ményeiben, hanem túlfokozott érzé­kenységében, nagyfokú ingerlékenysé­

Next