A Petőfi Társaság Lapja, 1878. július-december (4. kötet, 1-25. szám)

1878-12-15 / 24. szám

A PETŐFI-TÁRSASÁG LAPJA A VIDÉKI MAGYAR SZÍNÉSZET. Budapest, 1878. évi december 13-dikán. A lefolyt hét emlékezetes és följegyzésre méltó a magyar nemzet művelődési történetében. A magyar színészet, mely keletkezése óta, tehát majdnem egy század óta folyvást vándorolt s bujdokolt, s mindössze is a fővárosban talált biztosabb és enyhébb menhelyre, a lefolyt héten megtartott színészi­ congressus szerencsés végzései következtében biztos alapra tett­ szert, melyen meggyőződésem szerint felvirágozásra és állandó­ságra számíthat. Abban, hogy az ország színészeti kerületekre lön felosztva, a magyar színművészet jövendőjének megállapítása van letéve. Nem csupán üzleti tekintetben, mely fontos ugyan, de a mi szempontunkból csak másodrangú kérdést képez, hanem — a mi fődolog — művé­szeti tekintetben is. Mert anyagi fennállhatás és állandóság nél­kül a művészi fejlődés csak véletlen esetlegektől függ, s mert a kerületekre való felosztás biztos reményt és kilátást nyújt arra, hogy a magyar színművészet nemcsak Budapesten, s nemcsak a vidéknek nagyobb és gazdagabb eszközökkel ren­delkező városaiban hanem a kisebb központok­kal bíró kerületekben is otthont és állandóságot fog találni. Mert,­hogy mi a színészet művelődési és nem­zetiségi tekintetben, azt — hála géniuszunknak! — a magyar nemzet régen megértette már, s csak a rendezés és állandósítás hiánya volt oka annak, hogy a magyar színművészet mindeddig a nemzet jó­indulata és áldozatkészsége dacára, csak buj­dosó árva volt, s csupán a véletlenek szeszélyei­nek kitéve tengethette életét. Most már e hiányokon segítve van. Most már a mindeddig legárvább műfaj is otthonra talált, s csak papjainak buzgalmától és a nemzet jó­indulatától függ, hogy minden egyes kerületben oly áldásos talajra tegyen szert, mely elégséges éltető nedvet nyújtson a felvirágozásra. A magyar színművészetnek a művészet ön­céljain kívül még más igen fontos feladata is van : nyelvünk, nemzetiségünk terjesztése és izmosítása. Az ország kerületekre való felosztása, ha a színészek és a közönség egyaránt teljesítik köte­lességüket és feladatuk magasságára fel bírnak emelkedni, biztos eszköz arra, hogy a magyar szín­művészet, s közvetve a magyar színműirodalom felvirágozhassék, s öncéljain kívül nagy és ma­gasztos nemzeti feladatának is eleget tehessen. Mert semmi kétségünk, hogy minden kerület becsületbeli kérdésnek fogja tekinteni, hogy szín­társulata kebelében állandó és biztos otthonra ta­láljon, s hogy rövid évek alatt harminc állandó színházat fogunk üdvözölhetni. S viszont a színtársulatok is nemes versenyre kellve, s az anyagi létezhetés durva gondjaitól megmentve, egész odaadással fognak arra töre­kedni, hogy a biztos talajt és pártfogást kiérde­meljék, s úgy nemzeti mint művészi feladatoknak eleget tegyenek. Ezért üdvözöljük a színészi congressus ez évi határozatait közművelődési eseményként. A kerületekre való felosztás nemcsak a szín­művészet vándor cigány tengődésének vet véget, hanem a nemzetnek is alkalmat nyújt arra, hogy a közművelődés oly fontos faktorát hathatósan és sikeresen támogathassa. Ha mindkét fél teljesíti kötelességét, a két fő cél: a művészet emelése és a nemzetiség ter­jesztése biztosan el leend érve. Adja isten, e reménységünk ne legyen csu­pán jámbor óhajtás ! BALÁZS SÁNDOR: MŰTÁRLAT. (Vége.) A kiállítás előbbi szakaszában Tölgyessy Arthur, ki az utóbbi időben számos tanulmányt készített s azokkal néhány hét előtt Párisba uta­zott, nem volt oly jól képviselve, mint jelenleg. Egy tájképe : a «Temető» minden tekintetben ér­dekes kísérlet. A bozóttal benőtt, elhagyatott te­mető töredezett, léc­kapuja előtt egy öreg koldus s lánya haladnak el. A kép előhomály, a háttérben a leáldozó nap meleg fénye, mely bevilágítja az itt-ott előtünedező sírkereszteket. A táj őszies hangulatot kelt. Szerencsés inventio s gondos, ih­letteljes kivitel képezik e festvény előnyeit. A vízfestvények között megemlítendő Kol­benheuer Gyula három képe : «A vigadó előtt», « Nyári est» és «Részlet Budapestről.» Mind a hár­man sok csinos részlet van, s különösen­­színben érdekesek. A magyar képírók egy derék barátjáról is meg kell emlékeznünk ki szintén részt vett a mos­tani kiállításban Ez ifjabb gróf Pálffy Lipót, ki Grácban lakik s köztudomás szerint százezer forint­nyi alapítványt tett ifjú magyar művészek kiké­­peztet­ésére. A gróf maga is festő s a nemzeti mú­zeum könyvtárának olvasó­termében levő tollrajzai eléggé ismeretesek. A műcsarnokban kiállított műveit, mint ezek felirata tanúsítja, szintén a mú­zeumba szánta. Mind a négy kép történeti tárgyú. Két olajfestvény: «IV. Béla a tatár pusztítás után» a mint magas várromról a Pest közelében elpusz­­­­tult falvakat szemléli és «Hunyadi János hadi ta-48* 379

Next