Pszichológia 11. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - ASPLUND, MAJ - HALÁSZ LÁSZLÓ - MARTON FERENC: Irodalmi szövegek felidézésének és megértésének különbségei
megengedhető kategorikussággal az irodalmi szöveg úgy jellemezhető, mint ami markánsan többértelművé teszi a referenciát, a kifejezések ellenőrizhetetlenül gazdag jelentéseivel él, alkalmazva a fonológiai, szintaktikai és szemantikai diviációkat, új, meglepő, inkongruens információkat (vö. JAKOBSON, 1969; MARCUS, 1977; MAKAROVSKY, 1964; BERLYNE, 1960). Mindez irodalmi olvasásmódot követel. Eszerint a műnek nem egyetlen helyes jelentése van, és így az olvasó dolga különböző lehetséges értelmezési rétegek feltárása és egymáshoz viszonyítása. A szövegnek a többrétűsége, szövevényessége rendkívül igénybe veszi a figyelemnek nevezett szűrőrendszert. Az egyszeri olvasás során nagy a valószínűsége, hogy a mű információgazdagságából sok minden elkerüli a figyelmet, és ennek következtében a torzítás és a leegyszerűsítés jelentős — ahogy arra a pszichológusok előtt már INGARDEN (1977, első kiadás 1931) rámutatott. Az újraolvasás mintegy törekvés az olvasó szükségképpen korlátozott figyelmi kapacitása és a mű összetettsége közötti kontraszt ellensúlyozására. HALÁSZ (1983) egy kb. 500 és egy 300 szavas elbeszélés olvasására kérte a k.sz.-eket két-két hónapos időköz beiktatásával, összesen négy alkalommal. Az olvasást kötetlen asszociációk, a legfontosabb rész értelmezése, a szövegből megadott kulcsszavak közötti viszonyok elemzése, jelentés, valamint művészi érték körvonalazása, végül értékelő és analitikus tulajdonságok segítségével a szöveg megítélése követték. Az új ráolvasások alkalmával a kísérleti instrukció kifejezetten felhívta a k.sz.-ek figyelmét, hogy módot kívánunk adni, kerüljenek közelebb a szöveg gazdagságához és figyelembe nem vett mozzanatokat, összefüggéseket, árnyalatokat ragadhassanak meg. Ennek ellenére sem a nyitott válaszok kvalitatív fenomenográfiai elemzése, sem a skálákon közölt ítéletek átlagai nem igazolták, hogy az újraolvasás magasabb szintű megértéséhez vezetett volna. Pontosabban az egyes k.sz.-ek egyénileg eltérő elmozdulásai az egész csoportot illetően alapjában kiegyenlítették egymást. Úgy tűnik, hogy az első olvasás szerepe döntő volt. Bár Halász vizsgálatában az értelmezés és értékelés változatos mérésére került sor, a felidézés (megőrzés) és az értelmezés párhuzamos kutatása, a közöttük levő viszony tisztázása nem volt a vizsgálat tárgya. Marton Wenestam vizsgálatában viszont a felidézés és az értelmezés (megértés) egyazon aktus része. Hogy a lesz, mit és hogyan, értett meg (és értelmezett) a szövegből, abból derült ki, amit egyáltalán fel tudott belőle idézni.