Studia Theologica Transsylvaniensia 8. (2006)
Előszó 1973-ban a Gyulafehérvári Teológián tanuló Franz Marksteiner (Franci) - negyedéves német ajkú kispap az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola szervezésében nagy lelkesedéssel és szakértelemmel előadást tartott egy fiatal német teológusról, dr. Joseph Ratzinger dogmatikusról. Magyarul választékosan és szépen beszélő Franci előadásában nem Ratzinger életének bemutatására fektette a hangsúlyt, hanem teológiai gondolkodására és tanítására. Olyan kijelentéseket is megkockáztatott, hogy „Ratzinger a hittudósok fiatalabb nemzedékéhez tartozik, akitől még sokat várhatunk."" Azóta 33 év telt el. Franci jóslata beteljesült. Ratzingerről tényleg sokat hallottunk és kaptunk, munkáit olvashatjuk, s immár egy éve, mint Szentatyánknak örvendhetünk. Ugyanakkor a testileg mindig gyenge, de lelkiekben magasságokig emelkedő „Franci prófétánk” 2006. február 17-én az örökkévalóságba költözött. Szentéletű pap volt, Isten legyen örök jutalom számára! Benne a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tanári kar tudományos folyóiratának, a Stúdiónak legfőbb anyagi támogatóját veszítette el. Ezért a Stúdió 2006-os számát Marksteiner Franci emlékének szenteljük; Joseph Ratzingerről tartott kispapi előadását változtatás nélkül közöljük. Sok mindenről árulkodik ez a munka: egy zárt körülmények közé szorított szemináriumi életről, a Papnevelde akkori szellemiségéről, teológia iránt érdeklődő kispapokról, a német kispapok nyitottságáról és közlékenységükről, stb. Megéri, hogy elolvassuk! Hasonlóképpen ajánlom folyóiratunk minden tanulmányát. A teológiai tudományoknak szinte minden ágazatából kap egy kis ízelítőt a gyulafehérvári római katolikus hittudományi főiskola tanárai által közzétett Stúdia 8. számának olvasója. A kedves érdeklődőnek a címekre tekintve első benyomása bármennyire is az lehet, hogy ez a Stúdia-szám témájában túl szétágazó, és csak a maga által érdekelt munkákat érdemes fellapozni; az egyes cikkek elolvasása után hamar rájöhet arra, hogy a szolgálat kifejezéssel a folyóirat mindegyik tanulmányát nagyon is egységbe lehet fogni. Biblikus, dogmatikus, liturgikus, patrisztikus, erkölcsteológiai, egyháztörténelmi tárgyú munkák a szolgálat szellemében harmonikusan olvadnak egybe. A szolgálat - papi vagy keresztényi - annak a misztériumnak mélységeiben keresendő, mely Jézus Krisztusban valósult meg. Krisztus kiüresítette magát értünk, emberekért. Az ő kenózisa, kiüresedése * 1 Vö. Franz Marksteiner előadása, Stúdió 8, 79. oldalon.