Szépirodalmi Figyelő, 1860. november-december - 1861. január-október (1. évfolyam, 1-52. szám)
1861-08-01 / 39. szám
de azt a sebes képzelem épen úgy átszöki, mint a kökényszem, darázsderék-féle igazi népies összetételben. Még egy árnyalatban világosítom, hogy a, képzelet, sebes hasonlítás közben, nem bajlódik a viszony pontos meghatározásával, hanem csupán összeteszi a szót, mégis egészen mást jelöl vele, mint a szók külön , eredetileg tennének. Hisz a magyar nép bogárhátú viskóban lakik, kecskecsecsű szólót eszik, a juhfarkat sem veti meg, aztán mesél borsszem vagy borsszemít Jankórül stb. Vaon szükséges-e magyarázni, hogy a kunyhó nem valóságos bogár hátával van fedve, hogy nem a szőlőnek van kecskecsecse, hanem a szőlőszemek alakja hasonlít a kecskecsecshez, a szőlőfürt alakja hasonlít a juh árkához, és hogy a mese picziny hősének nem a szeme bors, hanem ő maga oly apró, mint egy borsszem? Mit mondanak. munkatársunk, ha egyszer csak rózsaszirmú ar 2zot, tejhabit keblet, pályatollú köntöst stb. ma költői nyelvünk? Pedig, lám, a föntelen példákból ily analógia következnék. A franczia nyelvre hivatkozást sem tarom egészen eldöntőnek a compositio kérdésében. Igaz, hogy a nyelv nem alkalmas az összetételre, de az is igaz, hogy képes kilégzéseiben lehet, szorosan köti egymáshoz a hasonlító s hasonlított szavakat, s mellőzi a viszony bővebb megjelölését. Hogy a hattyú lyuknál maradjunk, én bizony hamarjában nem tudom, él-e a franczia költői nyelv a 'olv. cou de cygne kifejezéssel, de tudom, hogy van elég ily forma kitétele : pl. ép is l’or, yeux et azur stb. Föltéve, hogy a colle cygne is megjárja, az, első szoros értelmben, ép úgy a „hattyú nyakát“ fogja tenni, mint a mi összetételünk, a de birtokviszonyt jelölvén, csak átvitel (trópus) útján teszi ezt : semblable a la couleur de cygne, hattyúhoz hasonló nyak. Hogy a nyelv öszszeírni nem engedi, s kénytelen egyszerű birtokviszonynál állapodni meg, az a dolgon mit sem változtat. Mi is irhatnók külön „hattyú nyak“ „holló haj“ csak a metaphora megmaradjon, hanem ez aztán mindegy. De midőn így, azt hiszem, sikerült gyaníttatnom az olvasóval, hogy a magyar compositió kérdése még nincs eldöntve Brassai szabályai által; nem lehet célja töredékes észrevételimnek, hogy kijelöljék a szószerkesztés határait, módját, tehetségét nyelvünkben, hogy pedig kidolgozott munkával álljak elő, abban egy más fajta szerkesztés gátol. Azért jörünk tovább a böngészetben. Következik a magyar stilnak egy nem annyira vitás — mert bizony keveset vitáztunk rajta — mint inkább tisztázatlan kérdése : az ő és az mikénti használata. Mielőtt azonban erre nézve elmondanám észrevételeimet, Br. úr czikkének kezdő soraira esik pillanatom, hol ezt olvasni (32. sz.) : „Nemcsak hosszan, de az egész tükrön végig nyúlik az a csúf ránéz“ stb. T.! értekezünk feljebb (28 sz.) a rész magyar D-vel folytatott párbeszédében ennek szájába adja e hibás szófüzést: nemcsak őt fosztja meg egyénisége egyik érdekes vonásától, de nemzete olvasóját is attól a jogától . . .“ stb. Azután a de szócskához csillag alatt megjegyzi : „Azaz , ha nem. Ez a szó a mai irodalmi stílusból, úgy látszik, ki van küszöbölve. Természetesen és nehizetiesen beszélő magyar , de és hanem használatában soha se vét.“ No már én azt hiszem, hogy a : ,,nemcsak hosszan, de az egész tükrön“ szakasztott mása az itt megrovottnak. Mindazáltal nem a„turpe est doctori“-féle rajtakapás örömét akarom élvezni.Kétségtelen, hogy a magyar szókötés az e nemű ellentétekben a hanem felé hajlik erősen; úgy hogy az ép szerkezet legtöbb esetben így áll : nem — hanem; nemcsak — hanem (is). „Nem Péter halt meg, hanem Pál,“ — sohasem halljuk a néptől : „de Pál.“ Nemcsak Péter halt meg, hanem Pál is.“ — Azonban úgy tetszik nekem, van eset, midőn a nemcsak után a nép szintén de-is köteléket használ. Ez eset akkor áll be, midőn a de után következő mondatot nagyobb nyomatékkal ejti, mint a minőt hanem után szokott tenni. „Láttál-e már dinnyét? Nemcsak láttam, de ettem is.“ Azt hiszem, ez nincs roszul mondva népileg. Amott a Péter és Pál halála közt nincs azon erős ellentét, mint itten a láttam és ettem között; amaz csak azt fejezi ki, hogy mindkettő meghalt, de itt már éreztetni akarja a mondat, hogy a dinnyeevés sokkal több a látásnál. Az utóbbi eset is megtűri ugyan a hanem-e,t, de erősebb a de-vel kötve, úgy hogy talán szabállyal lehetne megállitni, hogy mig a hanem I egyszerű nyugodtsággal választja külön a 39*