Szociológia 1986

1-2. szám - Tanulmányok - Cseh-Szombathy László: Családpolitika — családgondozás

hogy a negatív következmények egész sora jöhet létre az elsietett, megalapozatlan házasságok következtében, hogy számos megoldhatatlannak tűnő ellentétekkel küszködő házasságban lehet közös megoldást találni és hogy a jobb életkörülmények sok szempontból kedvezőek a családtagok érzelmi kapcsolatai szempontjából. Viszont az már nem bizonyítható, sőt nyilvánvalóan nem áll, hogy az érett személyiségek között létrejött házasságokban szükségszerűen tartósan pozitívek maradnának az érzelmi viszonyok, hogy ezek fejleszthetők külső beavatkozással és, hogy a kedvező körülmények között élőknek szeretniük kell egymást. Következik ebből, hogy a jogi szabályozás és az életkörülményeket alakító jóléti politika alkalmatlan arra, hogy a családok érzelmi életét a kívánt irányba befolyásolja. Viszonylag nem nehéz elérni, hogy a házasságkötések csak egy meghatározott kor felett jöhessenek létre és hogy azokat valamelyest hosszabb ismeretség és közös tervezési periódus előzze meg, nehezebb, de mégis csökkenthető a felbomló házasságok száma és a gazdasági fejlődés adta lehetőségekkel javíthatók a családok életkörülményei, mindez azonban nem vonja szükségszerűen magával azt, hogy a családok tagjaik számára kedvezőbb érzelmi közösséggé váljanak. A családpolitika két fő eszközének a jogi szabályozásnak és a családok anyagi helyzetét befolyásoló szociálpolitikának alakításában helytelen és félrevezető minden olyan indoklás, amely valamely e téren hozott intézkedés esetében a családok érzelmi tartalmának gazdagodását ígéri. Ebből azonban nem következik, hogy a családpolitika egésze szempontjából fel kellene adni azt a reményt, hogy azok érzelmi tartalmára valamilyen formában hassunk és hogy a családpolitika feladatkörét a család különféle funkciókat ellátó szerepének megerősítésére korlátozzuk. Biztos, hogy az érzelmekre közvetlenül más eszközökkel sem igen lehet hatni, de vannak viszont a családi élet befolyásolásának olyan lehetőségei, melyek által okozott változások közelebbi kapcsolatban állnak az érzelmi viszonyokkal. Ilyen a családi életre való felkészítés és a krízis intervenció a családban mutatkozó zavarok esetében. Az intézményesített családi életre nevelés a társadalmi szervek által végzett szocializáció része. Az egyházak vallási nevelése keretében évezredek óta folyik és a kötelező iskolai oktatás bevezetése óta az iskola is közvetít elképzeléseket a családról, a kívánatos családi kapcsolatokról. A vallási tanok, felekezetek szerint, koherens rendszerét adták a családi magatartási követelményeknek és hosszú időn át nem volt sok ellentmondás az iskolában félig tudatosan, félig végig sem gondoltan terjesztett felfogásban sem. A XX. századi társadalmi változások és a család működésének ezzel együtt bekövetkezett átalakulása csökkentette azok számát akikre az egyházi tanítások hatást gyakoroltak, a tanok konzervatizmusa nehézzé tette a hozzájuk való alkalmazkodást, az iskolát pedig elbátortalanította a kívánatos családmodell . Ezt az álláspontot képviseli Gilbert Y. Steiner: The Futility of Family Policy c. könyvében (Washington. The Brookings Institution 1981), valamint Jan Trost melbournei előadásában (Divorcees, children and the public. In XXth International CFR Seminar on Social Change and Family Policies. Key Papers Part 1. 1* 3