Szociológiai Szemle 10. (2000)
1. szám - Tanulmányok - Gál Róbert Iván: Puha költségvetési korlát, a szerződések kezelése és a notórius megbízhatatlanság
TANULMÁNYOK Gál Róbert Iván PUHA KÖLTSÉGVETÉSI KORLÁT, A SZERZŐDÉSEK KEZELÉSE ÉS A NOTÓRIUS MEGBÍZHATATLANSÁG 1 1. Bevezetés A szerződések elengedhetetlenek az átfogó munkamegosztáson alapuló társadalom harmonikus működéséhez. A szerződéskötés azonban nem egyszerű feladat. Először is, a szerződések gyakran szekvenciális természetűek, azaz, az egyik fél teljesítése időben megelőzi a másikét. Ez sokszor hátrányos annak, aki elsőként kénytelen teljesíteni. Másodszor pedig, az információ a felek között általában aszimmetrikusan oszlik meg. A szerződésekkel foglalkozó közgazdasági elméletek ezért elsősorban azt kutatják, hogy milyen körülmények között hidalhatók át az ilyen problémák. Másként fogalmazva, milyen feltételekkel jöhet mégis létre a szerződés. Az alábbi tanulmányban bemutatjuk, hogy a szerződések létrejöhetnek úgy is, hogy az érintettek nem egyenlítették ki az elsőként teljesítő partner hátrányát és nem tettek semmit az információs aszimmetria ellen. Ennek egyik formája, tanulmányunk témája, egy olyan külső szereplő bekapcsolódása, aki adott esetben, ha zavar támad arra kényszeríthető, hogy kisegítse a két szerződő felet. Megmutatjuk, hogy egy ilyen konstelláció magyarázatot adhat a központi tervezésű gazdaságok szerződéseinek olyan sajátosságaira, mint a szerződések kezelésére fordított erőfeszítések rendszeres elhanyagolása vagy a felek notórius megbízhatatlansága. Azt is bemutatjuk, hogy a modell segítségével miként magyarázhatók, illetve jelezhetők előre a szerződéses fegyelem és a szerződések kezelésének változásai a központi tervezésből a piacgazdaságba történő átmenet időszakában. Az alábbi tanulmánynál (1997) alapján íródott, és először a ,,Cselekvéselmélet és társadalomkutatás" című, Csontos László emlékére tartott konferencián hangzott el 1998. november 27-én. Elkészítését a Netherlands Organization for Scientific Research (NWO) és az Országos Tudományos és Kutatási Alap (OTKA) támogatta. Az NWO-projekt száma 500-279-411, az OTKA-projekt száma: F 4664. Köszönet illeti Siegwart Lindenberget, Ivo Molenaart, Werner Raubot, Kornai Jánost, Chikán Attilát, Dénes Ferencet, Pápai Zoltánt és Koós Postmát hasznos kommentárjaikért. " A szerződések kezelése szófordulat az angol contract governance fordítása. Olyan technikák alkalmazását jelenti legyenek azok a jogrendszer részei vagy attól függetlenek amelyek révén elérhető a szerződések teljesítése. Szociológiai Szemle 2000/1.