MTA Tagajánlások, 1895

4 I. A) osztály. Dr. POZDER KÁROLY-t, ki a persa, latin és görög philo­­logia, meg az összehasonlító vallástudomány terén számos éven át sikerrel működik, az I. osztály levelező tagjának ajánlja Vámbéry Ármin tiszt. tag. A keleti nyelvészet terén «újpersa nyelvjárások» és «idegen szók a görögben és latinban» czímű értekezéseit a Magyar Akadémia adta ki, más egyéb dolgozatai, ú. m. : «A czigányok a Sahnamehban», a «Sakk a Sahnamehban», «A Kyros monda», «Mül­ler Miksa bölcseleti művei» stb. tudományos folyóiratainkban láttak napvilágot. A­miben pedig dr. Pozder Károly kiválóan kitűnik, ez a Sahnameh értelmezése és semmikép sem nagyítok, ha azt mondom, hogy Firduszinak nagy époszát kevés tudós érti oly alaposan, mint ő. THÚRY JÓZSEF urat levelező tagnak ajánlja Vámbéry Ármin t. t. a török-tatár nyelvek jeles ismerője, a magyar-török történeti korszak alapos kutatója és a magyar irodalmi emlékek szorgalmas és szakavatott értelmezője. Thúry Józsefnek eddigi munkái közt kiemelendő : 1. A kasztamuni­i török nyelvjárás. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből. XII. köt. VII. sz. 1885 2. Török­magyar összehasonlító szótár, kéziratban de boldogult Budenz és Hunfalvy r. tagoktól kiadásra ajánlva. 3. A Zrinyiász. Budapest, 1894. 4. Török történetírók. A Magyar Tud. Akadémia történelmi bizott­ságának megbízásából fordította és jegyzetekkel kisérte. Thúry József I. kötet. Budapest, 1893. 5. Számos a török fajnak néprajzi és néptani viszonyaira vonatkozó apróbb dolgozatok. ZOLNAI GYULA budapesti gymnásiumi tanárt levelező tag­nak ajánlja Simonyi Zsigmond r. tag. Zolnai legszorgalmasabb s legképzettebb nyelvészeink közé tartozik s különösen nyelvtörténeti s nyelvjárási tanulmányokban jeleskedik. Sok értekezése közül csak a két legkitűnőbbet említem : a «Mondattani búvárlatokat», melyeket ön­álló megfigyelések s új szempontok tesznek becsessé, és a Mátyusföld nyelvjárását, mely rendszeressége s az anyag gazdagsága által válik ki, úgy, hogy különnyomatban egész kötetre terjed. Akadémiánk ki­adásában jelent meg a télen «Magyar Nyelvemlékeink» cz. díszes könyve, mely nagy gonddal s tájékozottsággal készült. Mindezek alap­ján bizton várhatjuk, hogy Zolnai nyelvünk tudományának s így Akadémiánknak még sok hasznos szolgálatot tehet. UGYANÖT levelező tagnak ajánlja Szinnyei József­­. t. Zolnai Gyula igen tehet­séges, alapos tanultságú és nagy szorgalommal munkálkodó fiatal tagja az újabb nyelvész-nemzedéknek. Kissebb értekezésein kívül, a­melyek közül több akadémiai dicséretet és egy jutalmat is nyert, a következő nagyobb dolgozatokat tette közzé : 1. Szómagyarázatok (1890), a melyek szerencsés kombináló tehetségre vallanak ; 2. Mátyusföld nyelvjárása (1891), pontos megfigyelésen alapuló s a legaprólékosabb gonddal készült nyelvjárás-tanulmány, a­mely két ízben részesült az Akadémia

Next