Tanu. Németh László kritikai folyóirata 1. (1932-1933)
Tanú
Évek óta gondolok rá, hogy tanulmányaimat önálló folyóiratban adom ki. Szokatlan gondolat, de irodalmi életünk összebékített vele. A zag szempontok gyámságát nem lehet soká kijátszani; aki több folyóiratba ír, mondanivalója töredékeit átlophatja talán, de hol az olvasó, aki összegyűjti A tisztátalan írások szomszédságát is megelégeltem. Maláriás vidéken nem lehet büntetlenül élni: ha nem kapom meg a maláriát, megbetegszem a kinintől. Egy ideig abban bíztam, hogy a fiatal írók jobbjai a dicsőség már-már bürokratikus üzletmenetéből kiválva, küldetésük és szabadságuk védelmére folyóiratot indítanak majd s abban az én munkásságom is természetes medret talál. Sajnos, az ő helyzetük egyre romlik, munkaadóik és mecénásaik kezében vannak; a szabadság az öngyilkosság választékos faja lenne a számukra s ifjúságom szomorú tapasztalata, ahogy hősök akadhatnak, de hősnemzedékek nincsenek. Még így is haboztam, mielőtt megindítottam ezeket a füzeteket. A képtelen anyagi áldozatot talán bírom és bírni fogom, de lesz-e erőm a karteren kívüli állapot szenvedéseihez. Ahol a bátorság kilenc irányban megkötött, mi vár arra, aki a tizedik szabad irányba áll? A folyóirat itt van s nekem nincs okom frázisokkal bátorítgatnom magam. Ismerem a világ erőit és ismerem a magányos emberét. Tudom, hogy a nagy dolgoknak az idő segít. Lesznek és nem csinálják őket. Az ember csak a maga dolgára vállalkozhat, soha nagy dolgokra. Folyóiratom ihletője e kor igazi múzsája: a szorongó tájékozatlanság. Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part s a csillagok vezetnek. Nem akarok tanítani. Az essait a nyilvános tanulás műfajának tekintem; egy lélek égtájakat keres s közben égtájakat segít megtalálni; munkásságom meghívó egy tanácskozáshoz, melyet önmagammal folytatok. Folyóiratom tanulmányai messzeágazók lesznek, otthonos vidékről gyakran térek olyan területekre, ahová akkor vetődöm először. Lehet, hogy a szakember nem mindig fog örülni ennek a látogatásnak. Azonban mindenkinek joga van minden emberi tapasztalathoz s az én feladatom nem a szaktudományban van, hanem önmagamban. E folyóirat nem dióhéj-műveltség tudatlanok számára; a szellemi élet klorofilja inkább, melyen az ismeret problémává s a probléma magatartássá válik. Ezt jelenti a címe is: Nem Figyelő, hanem Tanú. Nemcsak szemtanúja annak, ami van,hanem bizonyságtevő amellett, ami örök. Azontúl hogy írás: erkölcs! 1 !