Tanu. Németh László kritikai folyóirata 1. (1932-1933)

Tanú

Évek óta gondolok rá, hogy tanulmányaimat önálló folyó­iratban adom ki. Szokatlan gondolat, de irodalmi életünk össze­­békített vele. A zag­ szempontok gyámságát nem lehet soká kiját­szani; aki több folyóiratba ír, mondanivalója töredékeit átlophatja talán, de hol az­ olvasó, aki összegyűjti A tisztátalan írások szom­szédságát is megelégeltem. Maláriás vidéken nem lehet büntetle­nül élni: ha nem kapom meg a maláriát, megbetegszem a kinintől. Egy ideig abban bíztam, hogy a fiatal írók jobbjai a dicsőség már-már bürokratikus üzletmenetéből kiválva, küldetésük és sza­badságuk védelmére folyóiratot indítanak majd s abban az én munkásságom is természetes medret talál. Sajnos, az ő helyze­tük egyre romlik, munkaadóik és mecénásaik kezében vannak; a szabadság az öngyilkosság választékos faja lenne a számukra s ifjúságom szomorú tapasztalata, ahogy hősök akadhatnak, de hős­nemzedékek nincsenek. Még így is haboztam, mielőtt megindítottam ezeket a füzete­ket. A képtelen anyagi áldozatot talán bírom és bírni fogom, de lesz-e erőm a karteren kívüli állapot szenvedéseihez. Ahol a bá­torság kilenc irányban megkötött, mi vár arra, aki a tizedik sza­bad irányba áll? A folyóirat itt van s nekem nincs okom frázisokkal bátorít­­gatnom magam. Ismerem a világ erőit és ismerem a magányos emberét. Tudom, hogy a nagy dolgoknak az idő segít. Lesznek é­s nem csinálják őket. Az ember csak a maga dolgára vállalkoz­hat, soha nagy dolgokra. Folyóiratom ihlető­je e kor igazi múzsája: a szorongó tájé­kozatlanság. Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part s a csillagok vezetnek. Nem akarok tanítani. Az essait a nyilvános tanulás műfajának tekintem; egy lélek égtájakat keres s közben égtája­kat segít megtalálni; munkásságom meghívó egy tanácskozáshoz, melyet önmagammal folytatok. Folyóiratom tanulmányai messzeágazók lesznek, otthonos vidékről gyakran térek olyan területekre, ahová akkor vetődöm először. Le­het, hogy a szakember nem mindig fog örülni ennek a látogatásnak. Azonban mindenkinek joga van minden emberi tapasztalathoz s az én feladatom nem a szaktudományban van, hanem önmagamban. E folyóirat nem dióhéj-műveltség tudatla­nok számára; a szellemi élet klorofilja inkább, melyen az isme­ret problémává s a probléma magatartássá válik. Ezt jelenti a címe is: Nem Figyelő, hanem Tanú. Nemcsak szemtanúja annak, ami van,­­hanem bizonyságtevő amellett, ami örök. Azontúl hogy írás: erkölcs! 1 !

Next