Tanu. Németh László kritikai folyóirata 2. (1934)

1934 / 7. szám - Görögök vagy A halott hagyomány

semhogy az antik valódi természete szólhatott volna; az antik csak rés volt, melyen a lélek saját egébe nézett. Ez a rés hol itt szakadt fel, hol ott, a görögségből fátyolai közül elővillanó hölgy lett, bár ezeket a fátyolokat nem ő viselte, hanem a mi tekintetünk. Ma a görögség nem menyország, nem előírás, nem bizonyíték, nem lázadás. A görögöket nem azért olvasom, mert esztétikai példatárat találtam ben­nük s nem azért, hogy oszlopos előcsarnokot építsek a német házam elé, ahogy Goethe gúnyolta magát egy őszinte percében. A görögség nekem vállalkozókedv, amely­ben szívem az ő merész szívükkel összedobban. Hol volt, hol nem volt,­­ számomra is így kezdődik a görög történelem, de ez a meseszerűség nem jelent eszmé­nyítést és nem jelent távolságot. Ezen a csodálatos domb­tetőn, a sakál füleket hegyező láthatárral szemben, mi ma­gunk is mintha hol volt, hol nem lennénk s a görög hagyo­mány (s általában minden életképes hagyomány) nem a messze múltból szól, hanem a szomszédból. Pajtáshagyo­mány ez, egymás mellé keveredett s másfelől jövő, másfele tartó vándorok beszéde egy galagonyabokor alatt. Nem a tapasztalat szól itt tapasztalathoz, hanem érzés az érzés­hez; a világ mindenfele nyílt s szerencsét próbálni jó és szabad. Az ember azt, akivel egy bokorba keveredett, nem esz­ményíti s én azt hiszem, a huszadik század „hellenizmusá­ban“ ép az a szép, hogy nem lesz „hellenizmus“, hanem egymás szemébe tekintő vándorok cinkossága. A görögség közelebb kerül s kapcáját ép úgy észrevesszük, mint kék tekintetét és sötét homlokát. Soha nem volt olyan jó alka­lom rá, hogy a görögöket valódi mivoltukban s ne speciális igényeinken át ismerjük meg, mint most, amikor meztelen lelkünkkel s kalandkészségünkkel egy kicsit mi magunk is görögök lettünk. A görög nép kelet kolosszusaihoz, Rómához vagy a germán­ kereszténységhez képest parány, mégis teljesebb életet élt, mint akármelyikük. Nincs még egy nép, amely ilyen kis emberkészlettel, ilyen változatosan bontotta volna ki korszakait. A kultúrák bonc-­és élettanát rajta kell meg­tanulnunk, a görögség történelmi teste a legteljesebb ismert szervezet. Amit elkezd, befejezi s amit befejezett, ott­hagyja. Minden korszakának megvan a külön értelme; minden csoportjának a külön szerepe. Vannak népek, ame­lyek gyorsan burjánoznak a terjedelemben; a görög gyor­san burjánzik változatban. Úgy viszonylik ő más népek­hez, mint egy színpad az élethez. Ami más népek életében ezrekből rajzolódik elő, itt kimondja tíz, mint kicsiny államai az önállóságért, úgy küzdenek a legapróbb csopor­­ t* 3

Next