Térképészeti Közlöny 5. (1938-1939)
1938 / 1-2. szám - Karacs Ferenc térképmetsző
KARACS FERENC térképmetsző 1770—1838. Püspökladány község közönségének áldozatkészsége a nagy magyar térképmetsző szülőházának helyét, halálának századik évfordulója alkalmából igen szép emléktáblával jelölte meg. A leleplezés bensőséges ünnep keretében történt meg és Püspökladány közönsége lelkesen ünnepelte nagy fiának emlékét. Az ünnepségen Intézetünk is részt vett és koszorújának elhelyezésével hódolt Karacs szelleme előtt. Az ünnepi beszédet a Magyar Földrajzi Társaság kiküldötte mondotta. Karacs Ferenc kora egyik legkiválóbb rézmetszője volt, aki művészetét úgyszólván kizárólagosan a térképkészítésnek szentelte. Számtalan térkép került ki vésője alól és ezek mindegyike kiváló alkotás volt. Az ő térképei nyújtottak segédletet az iskolák földrajzi oktatásánál. Nagy érdeme, hogy ezeken a térképeken már mindent magyarul olvashatott a tanuló, ami nemzetnevelés szempontjából felbecsülhetetlen volt, de hozzájárult ezzel a magyar nyelv csiszolódásához is. Emlékét Intézetünk tisztelettel őrzi meg. Karacs Ferenc püspökladányi emléktáblája.