Turán. A Turáni Társaság folyóirata 4. (1921)

Pekár Gyula: Olvasóinkhoz

OLVASÓINKHOZ. Három év telt el azóta, hogy folyóiratunk utolsó száma meg­jelent. Azt hisszük, nem kell felsorolnunk azokat a rettenetes okokat, melyek e hosszú szünetet ránk kényszerítették. Láng­­betűkkel vannak ezek beírva minden magyar ember lelkébe. Most, hogy újra felvesszük az elejtett fonalat, úgy érezzük, mégis pár szót kell szólnunk ahhoz a közönséghez, mely nemzeteink érdeké­ben kifejtett munkásságunkat eddig is oly szeretettel és meg­értő figyelemmel kísérte. A „Túrán“ volt szerkesztői és munkatársai maradandó becsű munkájukkal egy fényes épület fundamentumát vetették meg,­--ebben az épületben helyet kell találniok mindazoknak "az érzéseknek és gondolatoknak, melyek lesújtott, csalódott és már­­már csüggedő nemzetünket új hittel, új reménnyel, új életkedvvel vannak hivatva eltölteni. A turánizmus szellemi épülete az erős­ség s e felépítendő vár falai, bástyái térben és időben mérhetetlen távolságokba engednek tekintenünk; e vár fokáról szemlélhet­jük azt a kelő napot, melynek első derengése vezette egykoron Juliánunkat, Kőrösinket, Regulynkat s az újabb kutatók elszánt csapatát a nagy turáni bölcső ősi keletje felé. Mi azt akarjuk, hogy e csapat sereggé nőj­jön s vezérlő gondolata ébresztő villanyszikra­ként járja át nemcsak az egész magyarságot, hanem több száz milliós nép test­véreinket is, mi azt akarjuk, hogy a turánizmus a tudás és lelkesedés fegyvereivel egy blokkba tömörítsen fajokat nemzeteket, mindazokat, akiknek mi magyarok a turáni népkonti­nens legnyugatibb csúcsán természetes vezérei vagyunk. Viribus unitis . . . csak így szerezhetjük vissza mindazt, amihez a törté­net, az igazság s a humanizmus nevében jogunk van. Az ősi turáni kultúra kincseit fel akarjuk ásni a feledés vas­tag porrétegei alól s föltárni nemzetünk és fajunk szemei előtt? MAGYAR .­­­­ TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVTÁRA

Next