Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 23. (1922)
1922 / 1-5. szám - Szász Béla: Anglia a "Vidám uralkodó" alatt
a jelen munkájával biztosíthatod jövendődet, s ragyogóvá teheted azt. Ki ne akarná ezt, a ki igazán magyar ? Kinek közülünk nem csengene fülében s nem Visszhangzanék szívében Kölcsey lelkesítő, bátorító, biztató szép mondása, mely hitvallásunk igéje és törekvésünk czélja kell, hogy legyen minden időben és minden körülmények között. . . . „ Néked élni kell, oh, hon, S örökre, mint tavasz virulni/“ Szász Károly: Anglia a „Vidám uralkodó“ alatt/) Angliában sohasem voltak olyan erkölcstelen idők, mint Második Károly alatt. Ha látjátok arczképét — sötétbarna, rossz kinézésű arczával és nagy orrával, képzeljétek oda whitehalli udvarába, körülvéve a királyság legrosszabb csavargóitól (bár lordok és ladyk voltak), amint isznak, nagyban játszanak, illetlen társalgást folytatnak és mindenféle erkölcstelen kicsapongásokat követnek el. Divattá lett Második Károlyt a „Vidám uralkodódnak nevezni. Hadd kísérlem meg általános képet adni a vidám dolgokról, melyek egy vidám úrnak a maga vidám trónján ülése vidám idejében történtek a vidám Angliában. Az első vidám lépés, természetesen az volt, hogy a legnagyobb, legokosabb és legnemesebb királynak mondták, aki csak valaha ragyogott, mint maga az áldott nap, az éjbeborult földre. A legközelebbi vidám és kedves dolog volt, hogy a parlament — a legalázatosabb módon — megszavazott neki egy évre egymilliókétszázezer fontot, s egész életére az annyit vitatott tornapénzt és font-vámot, a mi ellen azelőtt olyan bátran harczoltak. Mond tábornok Albemarle lord lett s még néhány más királypárti is megkapta jutalmát, s azután arról kezdtek gondolkozni, mi történjék azokkal (királygyilkosoknak nevezték őket), akik részt vettek a néhai király vértanúvá tételében. Tizet közülök vidáman kivégeztek, és pedig hatot a bírák közül, egyet a tanácsból, Hacker ezredest, a testőrség parancsnokát és Peters Hugót, egy prédikátort, aki teljes szívből prédikált a vértanú ellen. Ezek a kivégzések olyan rettenetesen vidámak voltak, hogy a Cromwell által megszüntetett minden rettenetes eljárást szörnyű kegyetlenséggel ismét felújítottak. Az elítéltek szívét még élve kitépték mellükből, beleiket előttük égették meg, a hóhér gúnyolódott a legközelebbi áldozattal, míg szennyes kezét dörzsölgette, melyen a legutolsó áldozat vére gőzölgött, s a holtak fejét az élőkkel egy szekéren vitték a vesztőhelyre. De semmiféle vidám uralkodó sem kényszerítheti az így haldokló embereket annak ki*) Mutatvány a nagy angol regényírónak, Dickensnek, Anglia története czímen az ifjúság számára írt munkájából, melynek magyar fordítása most készül, jelentésére, hogy sajnálják, amit tettek. Sőt valamennyien azt mondták, hogyha újra kellene kezdeni, ismét megtennék, amit tettek. Vane Henriket, aki a bizonyítékokat szolgáltatta Strafford ellen, s aki rendületlen köztársasági volt, szintén perbe vonták, bűnösnek mondták ki és halálra ítélték. Amikor Tower Hillben a vérpadra lépett — miután védelmét nagy erélylyel folytatta — a néphez intézendő szavairól készített jegyzeteit elszedték tőle és megparancsolták a dobosoknak és trombitásoknak, hogy víg zenével harsogják túl szavát, mert a népet a királygyilkosok utolsó nyugodt szavai annyira meghatották, hogy most szokássá lett dobosokkal és trombitásokkal vétetni körül a vérpadot, hogy adott jelre verni és fújni kezdjék. Vane csak ennyit mondott: „Rossz ügy, mely nem bírja el egy haldokló ember utolsó szavát“ — és bátran halt meg. Ezeket a vidám jeleneteket egy másik, talán még vidámabb, követte. A néhai király halála évfordulóján Cromwell Olivér, breton és Bradshaw testét kivették westminster-apátsági sírjaikból, Tyburnbe vitték, egy napig tartották az akasztófán, aztán lefejezték. Képzeljétek a Cromwell Olivér karóra tűzött fejét, amint a baromi tömeg bámulja, kik közül egy se mert volna egy perczig is az élő Olivér szemébe nézni! Aztán — ha ennek az uralkodásnak történetét végigolvastátok — gondoljátok el, hogy mi volt Anglia Cromwell Olivér alatt, akit kiszedtek sírjából, és mivé lett ezalatt a Vidám uralkodó alatt, aki — mint egy vidám Júdás, ismét és ismét eladta! Természetesen az Olivér nejének és leányának földi maradványait sem kímélték, bár igen kiváló asszonyok voltak. Ennek az időnek aljas papsága kiadta testeiket, melyek az apátságban voltak eltemetve és Anglia örök gyalázatául azokat egy gödörbe hányták, együtt a Pym és a derék és bátor öreg Blake tengernagy porladozó csontjaival! A papság azért követte el ezt a gyalázatosságot, mert azt remélte, hogy a nonconformistákat (az uralkodó valláshoz nem tartozókat) vagyis dissentereket (máskép vélekedőket) elnyomják ezen uralkodás alatt, s hogy csak egyféle imakönyv és egyféle vallási szertartás lesz, akármi legyen is az emberek hite és meggyőződése. Ez nagyon szép volt, gondolom, a protestáns egyháztól, amely azért szorította ki a katholikus egyházat, mert mindenkinek joga van vallási ügyekben a maga meggyőződését követni. A papok azonban erős kézzel fogtak a dologhoz és egy egységes imakönyvet fogadtak el, melyből Land érsek legtúlzóbb felfogását sem felejtették ki. Törvényt hoztak, hogy dissenter nem kaphat semmiféle hivatalt, így hát az uralkodó valláshoz tartozó papság a maga győzelmében csakhamar éppen olyan vidám lett, mint a király. A hadsereg szétoszlattatván és a király meglévén koronázva, minden a legjobban indult. Néhány szót kell mondanom a király családjáról. Nem sokkal trónra lépte után öcscse.