Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 24-25. (1923-1924)

M. F.: Kulturális értékveszteségünk a Felvidéken

a történelemtudománynak. A város első elneve­zése 1042-ből való s ekkor az egyik író Po­zsonynak, a másik Brezesburgnak­ nevezi. Ez a két elnevezés azután sűrűn előfordul a hazai és a külföldi íróknál, de Bratislava után hiába kutatunk. Ezt a nevet, — amint azt Melich János legújabban megdönthetetlen bizonyíté­kokkal kimutatta: — csak a XIX. század kö­zepén a pánszláv vezérek alkották s e köré ködösen és homályba burkolt szláv impériumot képzeltek és igyekeztek másokkal elképzeltetni. Ellenben mi magyarok tudjuk, hogy Pozsony nekünk „ősi koronázó város“; hazánknak, a mai­hoz hasonlóan szomorú emlékezetű török meg­szállása idején — fővárosa volt. Ez a város, melynek falai között már az Árpád-királyok sokat időznek s ahol már I. Endre alatt győ­zelmesen harcolnak a betolakodó németek ellen, kilenc évszázadon át annyira beleszövődött a magyar történelembe, hogy azt onnan soha senki sem fogja tudni kiszakítani. A nagy Má­tyás támogatásával egyetemet is kapott — az Academia Istropolitanát — s a Habsburgok alatt itt tartott számos országgyűlés valósággal hazánk fővárosává tette Pozsonyt. Hiába rom­bolták le a csehek Fadrusz műemlékét, a Mária Terézia szobrot, a Vitam et Sanguinem Pozsony­ban mégis magyar lelkekből és magyar ország­­gyűlésen hangzott el. S a Szent Márton székes­­egyház, melynek a XIII. századból való gótikus ívei alatt II. Mátyás, IV. Ferdinánd, I. Lipót, I. József, Mária Terézia, II. Lipót királyainkat koronázták, szintén régi magyar fényről és di­csőségről beszél. Ha a most már nemzetközi­nek nyilvánított folyamunkon, a Dunán végig­hajózva feltűnnek előttünk a most már ro­mokban heverő ősi pozsonyi vár falai, jusson eszünkbe, hogy e várban Árpád-házi magyar királyok is tanyáztak, hogy itt tartózkodtak a Hunyadiak és Mária Terézia is. S mennyi nem­zeti múlt van eltemetve az Árpádok korából való pozsonyi városházának gazdag levéltárá­ban ! És ha nem is olyan nagy arányokban, de szintén nemzeti múltról beszélnek a számos temploma miatt Kis-Rómának is nevezett Nagy­szombatnak falai, s a XIV. századból való káptalani székesegyháza. A városnak már IV. Béla adott kiváltságlevelet s e kiváltságlevelet a város ma is őrzi. Nem felejthetjük el, hogy e város falai között húnyta le szemeit a leg­hatalmasabb magyar király, Nagy Lajos s hogy ez a város volt mai budapesti egyetemünknek szülőhelye. S bele lehet-e nyugodni abba, hogy Jókai Mór szülővárosa, a majdnem 95%-ban magyar lakosságú Komárom, mely már az Árpádok alatt magyar királyi birtok volt s mely­nek falai között Árpád- és Jagelló-királyaink, s Mátyás tartózkodtak s amelynek vára 1849-ben a magyar hősiességnek olyan lélekemelő példá­ját nyújtotta, most nem magyar, hanem cseh birtok? Ismételjük, nincs terünk, hogy mindazt a sok helyet, melyhez a magyar történelemnek egy-egy emlékezetes mozzanata fűződik, vagy ahol egy-egy magyar műemlék hirdeti a magyar faj alkotó erejét, itt felsoroljuk s azért csak a legnevezetesebbeket említjük fel. A galgóci ősi magyar várkastélyban, mely egykor királyi vár volt, az Erdődy grófok híres gyűjteményében Mátyás királyunk híres trónkár­­pítját őrzik s ugyanitt mutogatják Bakács Tamás bíbornoknak művészi szép házi oltárát. Nyitra, Trencsén, Zsolna mind beírták nevüket hazánk történetébe, de aki egyszer, hacsak rövid időre is megfordult Besztercebányán, az soha sem fogja feledni azt a magyar történelmi levegőt, mely e kis város ősi köveiből árad. A tü­­ringiai bevándorlók által a XIII. században ala­pított bányaváros falai közt majdnem minden nevesebb uralkodónk megfordult: IV. Béla, aki­nek nevéről volt elnevezve a nagyszerű főtér, Róbert Károly, Nagy Lajos, Mátyás, Bethlen Gábor, aki 1620-ban itt tartja a híres beszterce­bányai országgyűlést. S művelődése, ipara, külö­nösen az ötvösipar Magyarország egyik leg­fontosabb városává avatták. Főtemplomának déli oldalán emelkedik a felvidéki reneszánsz­építészetnek egyik megkapó alkotása, a XV. századból való dombormű, mely az olajfák he­gyét mutatja be. A város múzeuma nagyon sok értékes kincsünket őrizte. Úgy Beszterce­bányán, mint az egész Felvidéken a műértőt bámulatba ejtik a minden pusztulást is túlélt szárnyas oltárok, melyekről jeles műtörténé­szünk, Divald Kornél kimutatta, hogy ezek nem németországi importcikkek, s nem is német hatás alatt készültek, hanem virágzó és önálló hazai művészeti fellendülésnek termékei. E téren rendkívül nagy kulturális veszteségeink vannak, hiszen a Felvidéken — még a nagy pusztulás ellenére is — annyi szárnyas oltárt ismerünk, hogy Németországnak, melyet pedig a szárnyas oltárok hazájának szeretnek nevezni, egyáltalá­ban nincs oly szárnyas oltárokban gazdag terü­lete, mint­­az Északnyugati felvidék. Ilyen híres szárnyas­­oltár van többek között a garam­­szentbenedeki apátság templomában. A monostort még I. Géza királyunk alapította 1075-ben, templomának gyönyörű díszkapuja, továbbá az úrkoporsó XV. századbeli építészetünknek egyik kiváló remekműve. Nem hagyhatjuk említés nélkül az annyi kulturális és történelmi emlékekben gazdag Sel­mecbányát, Körmöcbányát, Losoncot, Kraszna­­horka „büszke várát“, s Tompa Mihály szülő­városát, Rimaszombatot! Felbecsülhetetlen művészi értékeket veszí­tettünk el Szepes és Sáros megye területén. Itt vannak még élő emlékei a magyar művészi szellem önállóságának: igaz, hogy az építészet és szobrászat kezdetben idegen hatás alatt, de későbben egészen külön utakon járva indult itt nemzeti szellemű fejlődésnek s olyan alkotáso­kat hozott létre, amelyekhez hasonlókat az egész országban hiába keresünk. A felsőmagyarországi reneszánsz­ emlékekre mindig büszkék lehetünk ! A szepeshelyi XIII—XIV. századbeli templom,­ ­ Századok 1924. évf. 695. 1.

Next