Magyar Állatorvosok Lapja, 1948 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1948 / 1. szám - Manninger Rezső: Paratyphus vagy szövődményes sertéspestis?
A magyar Állatorvosok lapja sertéseken sertéspestist előidézniük, viszont azokban az esetekben, amelyekben az ilyen kísérletekben az állatok megbetegedtek, nem vonhattak le bizonyító erejű következtetéseket. Egyfelől ugyanis kísérleteik a sertéspestis vírusával erősen fertőzött telepükön történtek, ahol a rendkívül fertőző sertéspestisvírus távoltartása a kísérleti állatoktól a legnagyobb gondossággal sem mindig sikerül, másfelől pedig azoknak a sertéseknek hulláiban, amelyek az ilyen kísérletekben megbetegedtek, nem találták meg a sertéspestisre jellemző klasszikus kórbonctani elváltozásokat. Ezekre az érvekre vonatkozólag megjegyzéseim a következők : Minden eddigi tapasztalatom szerint — mint már fenntebb jeleztem — a szerző által szállásbetegségnek nevezett bántalom, amelyet évtizedek óta ismerek és amelyet az elmúlt két év folyamán a jóvátételi sertéshizlalással foglalkozó telepeken is nagyon sok esetben volt alkalmam hullákban tüzetesen megvizsgálni, a sertéspestis volt. Mégpedig az esetek kisebb részében tiszta, tehát szövődménymentes sertéspestis, nagyobb részében a Bacterium suspestifer okozta vérfertőzéssel szövődött sertéspestis. Hogy Szent Iványi dr. nem ismerte fel a megbetegedések sertéspestises jellegét, azt annak kell tulajdonítanom, hogy nem volt még alkalma a sertéspestis minden megjelenési alakjával megismerkedni. Ő, miként az a) alatti érvéből kitűnik, sertéspestisnek csak olyan megbetegedéseket hajlandó elfogadni, amelyekben a sertéspestisnek általa klaszszikusnak nevezett elváltozásai állapíthatók meg. A szövegéből kitetszőleg azt a kórképet tartja jellemzőnek a sertéspestisre, aminőt pl. oltóanyagtermelő intézetekben a vírustermelésre használt sertésekben lehet elvéreztetésük után megállapítani. Az ilyen esetekben a kórkép valóban más, mint amilyent a gyakorlatban szoktunk megállapítani, különösen a »szállásbetegség« címén elkönyvelt esetekben. Hogy ő mennyire csak az ú. n. vírussertésekben kifejlődő kórképet tartja a sertéspestisre jellemzőnek, az abból a különös ellenmondásából is kiderül, hogy nézete szerint a »szállásbetegség« esetén a sertéspestis jelenlétét ki kellett zárnia azért, mert akkor, amikor a szállásbetegségben elhullott sertésekben talált vérzéses diathesist, ez a vérzéses diathesis más volt, mint amilyen a szövődménymentes sertéspestis esetében (vagyis nyilván pl. a vírussertésekben) található. " _ Az, aki a sertéspestist nemcsak mesterséges fertőzési kísérletek révén, hanem hosszú időre kiterjedő gyakorlati tapasztalatokból is ismeri, jól tudja azt, hogy a sertéspestis a gyakorlatban igen sokféle kórformában jelentkezik. Az, hogy adott esetben milyen alakot ölt, függ több körülménytől, így attól, hogy milyen virulens a fertőzés, milyen a fertőzött állat természetes ellenállóképessége, milyen fokú és természetű az állatnak esetleges immunizálás révén kialakult immunbiológiai állapota és végül, ami szintén nagyon fontos és jórészt az előbbi tényezőktől függ, hogy társult-e a sertéspestises alapbántalomhoz a Bacterium suspestifer megindította szövődmény. Minthogy az említett feltételek időnként és helyenként változnak, nem lehet csodálkozni azon, hogy a sertéspestis kórbonctani képe nem mindig és nem mindenhol egyforma. Ha visszatekintek arra a 32 évtizedre, amelynek folyamán saját magamnak volt alkalmam a sertéspestissel alaposabban foglalkozni, azt látom, hogy abban az első időszakban, amikor a sertéspestis elleni specifikus védekezés még gyermekcipőben járt, amikor csak igen korlátolt körben s ott is csak a tiszta szérum oltással védekeztünk a sertéspestis ellen, amikor a sertéspestissel fertőzött állományok javarésze minden segítség nélkül volt kénytelen átvészelni, a Szent Iványi dr. által szállásbetegségnek nevezett kórforma viszonylag gyakori volt. Abban az időben az olyan heveny lefolyású, szövődménymentes megbetegedések, amelyeket Szent Iványi dr. klasszikusoknak mond, viszonylag ritkák voltak és az állományokban jóformán csak a járvány behurcolása utáni első esetekben mutatkoztak. Ellenben gyakoriak voltak azok az esetek, melyekben általános bőrpirr jelentkezett, a lép pedig hol duzzadt volt, hol nem, vérzéses infarktusokat pedig ritkán tartalmazott. Szóval a kórbonctani kép megegyezett azzal, melyet Szent Iványi dr. a »szállásbetegség« eseteiben is megállapított. Ezenkívül akkortájt a mainál gyakrabban észleltünk kruppös tüdőgyulladást és bélfekélyesedést is. Abban az időben a sertéspestis, a járványkitörések kezdetén jelentkező esetektől eltekintve, jóval lassúbb lefolyású volt, mint amilyen megbetegedésekkel manapság a gyakorlatban, de főleg az oltóanyagtermelők vírussertésein találkozunk. Ez teszi érthetővé azt, hogy a kórbonctani kép is más volt, mint a Szent Iványi dr. által klasszikusnak minősített esetekben. Oka ennek a sajátos viselkedésnek az volt, hogy a sertéspestis vírusa abban az időben talán kevésbbé volt virulens, mint később és manapság, sertésanyagunk természetes ellenállóképessége még jóval nagyobb volt. Könnyen érthető ez az utóbbi állításom, ha meggondoljuk, hogy a sertéspestisnek hazánkba történt behurcolása (1895) után több mint 10 éven át a fertőzött állományok, mint már említettem, oltási beavatkozások nélkül vészeltek át. Eközben a fogékonyabb állatok javarésze kipusztult, s így csak az ellenállóbb példányok szaporodtak, ezek utódai pedig átlagosan ellenállóbbak voltak, mint az 1895 előtti sertésállományunk. Szépen kitűnik ez abból, hogy 1895-ben a fertőzött állományokban 814% és 1896-ban 736% volt a veszteség, 1911-ben ellenben már csak 53-9%. Kapcsolatban a sertésanyag átlagos ellenállóképességének növekedésével a betegség időtartama is megnyúlt, és a betegség kórképe a megbetegedések zömében olyanféle alakot öltött, mint a Szent Iványi-féle »szállásbetegség« esetében. Ennek kettős oka volt. Egyik oka az, hogy a lassúbb lefolyású esetekben több alkalom van szövődményeknek, elsősorban a minket most érdeklő sáspesti vérvérfertőzésnek kialakulására. A gyors lefolyású esetekben szövődmények kifejlődésére nincs elegendő idő. Hogy mennyire összefügg a Bacterium suspestifer megindította szövődmény gyakorisága a betegség lefolyásának időtartamával, arra nézve elegendő hivatkoznom az újabb időből származó következő adatokra, melyeket máshelyütt már közöltem. Az Országos Állategészségügyi Intézetben 1930— 1938-ig 910 nagyjában egyforma minőségű sertést fertőztünk a szimultán oltásokhoz használt sertéspestisvírussal és engedtünk természetes halállal kimúlni. Ez alatt az idő alatt a szimultán oltások , Kőbányán a sertésetetők és a húsiparosok az ilyen sertéseket bőrük jellemző vörös színe miatt honvédeknek vagy jambóknak nevezték. a) A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Értesítője, 1940. 59. k. 533. l.