Magyar Bioetikai Szemle, 2023 (29. évfolyam, 1. szám)

2023 / 1. szám

Magyar Bioetikai Szemle, 29. évf. (2023.), 1. szám Tisztelt Olvasók! TURGONYI ZOLTÁN LECTORI SALUTEM Jelen számunkban, rendhagyó módon, egy olyan tanulmányt adunk közre, amely eredetileg nem a mi lapunk számára készült. Amint arról a hazai sajtóból a közelmúltban értesülhettünk, a Magyar Pszichiátriai Társaság által kiadott Psychiatria Hungarica 2022. évi 4. száma a gender problémaköréről szóló írásokat közölt, és Szilvay Gergely A gender-elmélet kritikájának vázlata című tanulmányának is ezek között kellett volna szerepelnie. A két lektor az írást közlésre alkalmasnak találta, ám a szerkesztőbizottság egyes tagjai kifogásolták annak tartalmát. Tényi Tamás felelős szerkesztő ezért úgy döntött, hogy a publikálást elhalasztja, és a tanulmányt 2023-ban közli. Ezt azonban a Magyar Pszichiátriai Társaság vezetése (egy vitatott érvényességű szerkesztőbizottsági szavazásra hivatkozva) megakadályozta. Tényi Tamás ekkor tiltakozásképpen lemondott felelős szerkesztői tisztéről, és a Társaságból is kilépett.­ A publikálás megtagadását nagyon sajnálatosnak tartjuk. A tudományos viták szabadsága, a különböző vélemények egymással való ütköztetésének lehetősége az egyik legalapvetőbb európai érték, amely ráadásul - korántsem mellékesen - a Nyugat (eddigi) sikerességének elengedhetetlen feltétele volt. Ám a kérdés jelentősége jóval nagyobb ennél, civilizációnk jövendő sorsával is összefügg. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a nyugati társadalom (és benne hazánk) számára életbevágóan fontos a jelenlegi demográfiai válság leküzdése. Korántsem mindegy tehát, hogy a szexualitás terén milyen normák és szokások válnak meghatározóvá az elkövetkezendő években, évtizedekben. Ezért higgadt, tárgyilagos és a kölcsönös tisztelet jegyében zajló dialógust kellene folytatni, amelynek eredményeképpen úgy tudjuk a hagyományos értelemben vett család (népesedési szempontból nélkülözhetetlen) intézményét megmenteni és a többség életformájaként megőrizni, hogy egyúttal lehetőség szerint figyelembe vesszük a más életformákat folytatók méltányolható szempontjait is. (Mindeközben természetesen az is elemi követelmény, hogy tartózkodjunk a kölcsönös gúnyolódástól és egymás szakmai vagy emberi hitelességének kétségbe vonásától.) E dialógus során észérveket kell használnunk. Sem­mi, konzervatívok nem érhetjük be ehelyett csupán a vallásra vagy a hagyományra történő 1 Az ügyről bővebben: Konopál Noémi, „Gendercenzúra”, Mandiner, 2023. június 5.; htm­s://mandiner.hu/cikk/20230512 magyar pszichiátriai tarsasag gender cenzúra ; e cikkben további linkek találhatók az esettel kapcsolatos egyéb írásokhoz. 1

Next