Túri Teodóra: A kisbéri szijgyártás szakszókincse - Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 3. (Budapest, 1980)
Bevezetés A szíjgyártó szakma egyik legrégibb kismesterségünk. Népünk életében már korán szerepet kapott, mivel a szíjgyártók tevékenysége szorosan kapcsolódik a lótartáshoz. A bőrös szakmák közül külön mesterségként tartották számon a szíjgyártót, a nyergest, a táskakészítőt, de előfordult, hogy az első két szakma összefonódott. A szíjgyártók főként lószerszámokat készítettek, de vállalták különféle szíjak /kutyapóráz, derékszíj, nyakörv, szájkosár/ készítését is. Megrendelésre készítettek lovak számára pata- és bokavédőket, lábszár- és térdvédőket, nyergeket, táskákat, sőt hintóbőrözést és -padlózást is vállaltak. Kisbéren valamikor több szíjgyártó is működött, mivel régebben a ménesbirtok és a ménes sok megrendelést biztosított. Ma mindössze egy-két szíjgyártó él a faluban, de közülük is csak egy mester dolgozik. Új szerszámokat azonban már ő is alig készít. A hajdani híres négyes, ötös fogatok messze híres, szép szerszámainak készítése helyett ma a fuvarosok igásszerszámait javítgatja. Halálával a mesterség is kihal községünkben, s a mesterség szakszavai — közülük is legföljebb a lószerszám részeinek elnevezései — csupán az egyre fogyó lótartók körében maradnak ismertek, majd velük együtt e szavak is lassú halálra ítéltetnek. Egyik adatközlőm Kardos Elek’ szíjgyártó mester volt. Már kisgyermekként megismerte későbbi szakmáját, hiszen édesapja is ezt a mesterséget űzte. Mivel az apa korán megrokkant, nem tudott inasaira és segédeire ügyelni, ezért fiát küldte a műhelybe. Elek bácsi játszva tanulta meg mesterségének alapfogásait, így nem kellett letöltenie az inasság három évét. Öt évig volt segéd, s ez alatt az idő alatt szinte az egész országot bejárta. A mestervizsgát Győrben az iparkamaránál tette le. Ez a vizsga