Balázs Géza: A kazári népi erdőgazdálkodás munkamenete és szakszókincse - Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 14. (Budapest, 1982)
A gyűjtés és a feldolgozás során igyekeztem a nyelvjárási és a néprajzi gyűjtőmunkát összekapcsolni, és az adatokat úgy feldolgozni, hogy mindkét tudományszak számára hasznos forrásmunka lehessen. Erre a lépésre az a felismerés indított, a nyelvjárás- és a néprajzkutatók gyűjtéseik során - tisztjét a kivételnek - nem törekednek az anyag többcélú felhasználására. Bár 1959-ben VÉGH József, PAPP László, B.LriNCZY Éva és O.NAGY Gábor tollából megjelent a kétféle gyűjtés összekapcsolására buzdító útmutató, ennek hatása elenyésző maradt. Úgy érzem, hogy jelen témámhoz nem is nagyon lehetett volna csak egyféle oldalról közelíteni. Hiszen már a múlt század végén fölhívta a figyelmet TAGÁNYI Károly, a Magyar Erdészeti Oklevéltár szerzője az erdészet néprajzi szemléletére. Ő az "erdészeti ethnographiától" várta az erdő jobb megismerését. HEGYI Imre a népi erdőkiélés történeti formáit összefoglaló munkájában is az etnográfiai szemlélet mellett tör lándzsát: "az erdős tájak sajátos életformáját etnográfiai szemlélettel vizsgálhatjuk legeredményesebben." A másik gond az volt, hogyan szorítsam határok közé az igen sokrétű témát. A néprajzi szakirodalom a népi erdőgazdálkodás alatt szűkebb értelemben általában a fakitermelést, a fásítást, a fák és az erdő gondozását, az irtások és "csemetések" néhány éves köztes veteményekkel való beültetését érti. "A különféle kisebb erdei haszonvételek /gyümölcsök, gombák, gyógynövények, fakéreg, gubacs, vessző, fanedvek stb. gyűjtögetése/ a gyűjtögető gazdálkodás és a vadászat körébe tartoznak." /Magyar Néprajzi Lexikon, 1/175./ Ennek ellenére úgy véltem, hogy a paraszti erdőgazdálkodás témakörébe be kell .