Tóth Mihály: Köszönések és megszólítások Bag községben - Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 20. (Budapest, 1983)

Bevezetés Napjainkban minden változik, a köszönési formák is, de e­­zek változásának folyamata ma általában lassú, míg a nagy tár­sadalmi sorsfordulók idején a köszönési módok gyorsan átala­kultak. Az utóbbi évtizedekben a falu ebből a szempontból is megváltozott. Ezt a változást nem mondhatjuk egyértelműen jó­nak. Érdemesnek és szükségszerűnek tartom a letűnt világ kö­szönési formáinak megvizsgálását, megörökítését, hiszen azok is vallanak az elmúlt korok történelmi és társadalmi arcula­táról, így segíteni lehet a nyelvtudomány, a néprajz, a szo­ciológia és más tudományágak kutatásait. Szülőfalum Bag, a Salgamente egyik községe, csak katoli­kusok lakják. Postája már 1700-ban volt, templomát 1772-től 1774-ig építették. MÁV-megállóhelyet 1894-ben kapott. Vasúton ötven kilométer, közúton negyvenkét kilométer távolságra van a fővárostól. Mindenki ismer mindenkit. A köszönési formákat befolyásolta a községben szigorúan számontartott társadalmi rangs­or. -3-

Next