Dobrodinszkiné Szergényi Katalin: A rábaközi pereckészítés és szókincse - Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 39. (Budapest, 1988)
BEVEZETÉS Minden olyan tevékenység, amely visszaszorulóban levő eszközt, szokást, nyelvi jelenséget őriz meg a jövő számára, értékmentő cselekedet. A pusztuló tárgyi, szellemi és nyelvi emlékek összegyűjtése és közreadása népünk önismeretét gazdagítja. A gyűjtőmunka nagy jelentőségét a Magyar Tudós Társaság már 1831-ben felismerte és elhatározta, hogy feljegyzi a kézi mesterségek szavait a szakmák értőinek elbeszélése alapján. A gyűjtés megindult, az összegyűjtött anyag azonban csak 1912- ben látott napvilágot Frecskay János Mesterségek szótára c. munkája révén. A szótár ötven népi iparág leírását és szókincsét tartalmazza. Teljességre e gazdag és lelkiismeretes munka mégsem törekedhetett, mivel egy-egy szakmabeli szóhasználat vidékenként összes változata nem található meg benne. E könyv jelzi azt, hogy a mesterségek szavszókincsének az egész magyar nyelvterületet felölelő gyűjtése és feldolgozása lehetetlen vállalkozás. A század elejétől egyre világosabbá vált, hogy a szakmák nómenklatúrájának gyűjtését a nyelvjáráskutatók végezhetik a legeredményesebben. A népi mesterségek műveleteinek, szakszavainak leírása ma is a nyelvjáráskutatás feladata. A nyelvtudomány a néprajzzal karöltve egyre több kihalóban levő, megőrzésre érdemes népi mesterség ismertetését adja és feljegyzi azok szókincsét az utókor számára. Munkámmal én is e tevékenységhez szeretnék hozzájárulni.