Új Demokrata, 1995. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1995-04-06 / 14. szám

Bencsik András Volt ötven év Volt ötven év, és el­múlt, ha elmúlt egészen. De mikor múlnak el a se­bek, mikor gyógyulnak meg a beteg gondola­tok, mikorra nőnek fel azok a gyerekek, akik már nem ismerik a fé­lelmet, a szolgaságot, akiket nem lehet megté­veszteni, mert bátrak, tiszták és hűsé­gesek? Április negyedikét szeretné elfe­lejteni az ország népe, ami, ha hagy­ják, sikerülni fog neki, úgy tetszik ugyanis, hogy Magyarország népe en­nél közelebbi eseményeket is szívesen elfelejt — ez néha jó tulajdonság, és néha rossz. Elfelejtette például 1956- ot. Legújabban pedig a tavalyi választá­sát feledné szívesen. A diktatúra kísértete — mint tud­juk — bejárta Európát, hogy aztán kétféle rémalakban huhogjon a jám­bor emberekre. Előbb a nemzetiszo­cializmus, utóbb a nemzetközi szocia­lizmus szelleme kísértette meg a tér­ség lakóit. Nekem a proletár internaciona­lizmus undorítóbb, mint a nácizmus. Én ugyanis ebbe születtem bele, ezt is­merem, és ráismerek reinkarnációira. Amibe beleszülettem, az maga volt a hazugság, az aljasság, a kegyetlenség, a testi-lelki nyomor, az árulás és a megfélemlítés. Soha nem látott mérté­kű koncentrációs táborban kénysze­rültünk élni és meghalni sok százmil­­liónyian. Ez volt a világ legnagyobb népirtási kísérlete — tegyük hozzá, nem teljesen sikertelen. Ebben a lap­számban hátrébb szomorú bizonysá­got szerezhet az olvasó arról, hogyan irtja ki végül önmagát a magyar­­ céltudatos segédlettel természete­sen. A múlt nem múlt egészen el. A bol­­sevik hatalmi technika túlélte a rend­szer agóniáját, visszatért, mint egy lát­hatatlan polip, fenyegeti, fosztogatja és fojtogatja az országot. Tegnapi ká­derek és mai megbízhatók milliárdo­kat lopnak, nagyválla­latokat, földbirtokokat osztogatnak egymás között, stratégiai cik­kek monopolizált ke­reskedelmével keres­nek milliárdokat. Most úgy tetszik, a bankokra került a sor, megkezdő­dött a bankok kifosztá­sa és átjátszása jól meg­bízható kezekbe. Szegény Magyarország! Elhiszed, hogy felszabadultál bármikor is bármi alól? Ugyan mi alól szabadultál volna fel? És ugyan mi alá zuhantál? Magyarországon soha nem volt nemzetiszocializmus. Ez is a vörös undor korszakának hazugsága volt, mint a bűnös nép, a tízmillió fasiszta mítoszának ébren tartása. A magyarok részvétlen közönyéről szóló nyálas mesék. Engem nem kínoz a nácizmus, mert nem kínoz már Mohi sem, amit olyan balszerencsésen kevertünk össze egy hete Mohival: annyira láttatni akartuk a szlovák atomerőművet, hogy bekattant ez a névhasonlóság, mint egy tatár átok. Mondom, nem ha­ragszom a mongolokra Muhiért, nem kérek tőlük sem teljes, sem részleges kárpótlást, pedig kis híján kiirtották a teljes magyarságot. A törökökre sem haragszom, túl vagyunk rajta. Nem haragszom már a kommunistákra sem, majd valahogy kiöregszenek kö­zülünk. A bolsevikok azonban itt vannak, és még mindig a nyakunkon. Megint az övék lesz minden. Elszívják a leve­gőnket, megmérgezik a vizeinket, elszedik a földet a lábunk alól, med­dővé teszik asszonyainkat, tudatlanná gyermekeinket, kiforgatnak minde­nünkből, sőt elzálogosítanak bennün­ket újabb ötven évre. Szolgák leszünk a saját hazánkban, egy máig idegen és máig kíméletlenül célra törő hatalom rabszolgái. Gyászos nap volt április ne­gyedike, még nem szabad elfelejteni. Új Demokrata 1995/14 A TELECONSTRUCT ÉPÍTÉSZ Kft. 1118 Budapest, Számadó u. 19. vállalja lakások, családi házak, irodaházak, áruházak, szállodák, raktárak tervezését és kivitelezését (luxus kivitelben, ill. „kulcsra­kész" állapotban). Jelenleg a Gellérthegyen építés alatt van 2 luxus irodaház lakással együtt. Külön vagy együtt eladók! Külföldi cégeknek különösen alkalmas. Hívja Modránszky László ügyvezető igazgatót, tel: 209-0505 fax: 209-0504 TELECONSTRUCT BAU-Ges.m.b.H. 1118 Budapest, Számadó u. 19. unternimmt die Planung und Ausführung von Wohnungen, Familienhäusern, Bürogebäuden, Hotels, Markt­­und Lager-hallen, usw. (auch in Luxusausführung und „schlüsselfertig"). Gegenwärtig bauen wir 2 Luxus-Bürohäuser mit Wohnungen. Es sind einzeln, oder als komplette Bauanlage zu verkaufen. Für ausl. Firmen sehr geeignet! Bitte, Herrn L. Modránszky anrufen zu wollen, tel: 209-05-05 fax: 209-05-04.1

Next