Demokrata, 1995. október-december (2. évfolyam, 40-52. szám)

1995-10-05 / 40. szám

EGY HÉT Bencsik András Szenzáció, szenzáció A média valami olyan eszement mó­don hazudik és torzít, hogy az embernek a nagy Iljics jut az eszébe. Meg a bolse­vikok, akik közül né­­hányan tettek egy rö­vid kirándulást Ma­gyarországra. Ők voltak a Lenin-fiúk (divatosan: the Lenin boys), állítólag vala­mi Kun Béla testőrei (body guardjai) voltak. Ha jól emlék­szem, zűr lett a dologból. Úgy rémlik, mintha a románok is szerepet kaptak volna benne. Nem nagy szerepet, csak egy kis alkalmi fellépést Pesten. Most egy hasonló produkció készül Hunniában. Horn Gyulát kedvenc koa­líciós partnerei látványosan padlóba verték. Ilyen kicsi lett. Nincs idő. Barátaink ott bent a hata­lom meleg ölében láthatóan tudják ezt, és nem tétlenkednek. Új és új ötleteket eszel ki a nép leleményes vérszívója, hogy „túlfogyasztásunkat” visszafogja. Hát persze, hogy Bokros Lajosról van szó. Nemrég láttam egy nyugdíjast, amint túlfogyasztott éppen. Szemben jött velem a pesti utcán. Váratlanul, mintha csak eszébe jutott volna valami, fölemelte a járda mellett álló kuka tete­jét, és belepillantott. Mondom, „túlfogyasztott” éppen. Azt hiszem, rá lehetne venni mégis, hogy kevéske nyugdíjából adakozzon egy új nemzeti emlékmű számára. Egy korszaknak kéne maradandó emléket állítani. Amű egy forgalmas helyen áll­na, úgy, hogy bárki arra jár, megköze­líthesse. Ahogy mondani szokás, a mű emberközeli lenne. Szükség is volna er­re az emberközelségre, mert az alkotást egyúttal használná is a közönség: az emlékmű egy köpőcsésze volna. Megjelent a napok­ban egy könyv. Kol­légánk, a halálra ké­szülő Szatmári Jenő István tette közzé vallomásait A majd­nem halott újságíró nem hazudik cím­mel. Szatmári kollé­ga könyvében beis­meri, hogy informá­ciókat szállított az MSZP és az SZDSZ számára. És minden bevall. Elmeséli, hogyan volt szem- és fültanúja annak, ahogy Pető Iván a ta­xisblokádot irányította, ahogy Göncz Árpád és Pick Róbert ezredes a Charta és a Tégy a gyűlölet ellen mozgalma­kat létrehozta és irányította, ahogy Ilkei Csaba elárulta az MDF-et, ahogy Horn köre kétségbeesetten kapdos megoldások után. Szatmári Jenő István tudja, hogy csak hetei, hónapjai vannak az életből. Nem fél, hogy megölik, mert számára a gyors halál megváltás lenne. Könyve az utóbbi tíz év legdrámaibb szenzáció­ja, mert ha igaz, amit állít, akkor a Sza­bad Demokraták Szövetségét nem poli­tikai pártnak, hanem a Camorra egy specifikus keleti megfelelőjének kell tekinteni. Ha a majdnem halott újságíró nem hazudik, az SZDSZ-t tényleg be kéne tiltani. Amíg nem késő. Ekkora most Horn Gyula SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN V V----Majdnem---­Halott ÚJSÁGÍRÓ NEM HAZUDIK A könyv borítója Demokrata 1995/40 vezett MIÉP-tüntetés szervezőinek tudniuk kell, hogy milyen súlyos veszély fenyegeti őket. Ha a tömeget provokál­ják, ott a helyszínen szinte lehetetlen lesz a tragédiát elhárítani. A válságra ugyanis van demokratikus megoldás a tüntetésen kívül is, mert egyébként az is demokratikus eszköz. Ezért azonban a nemzeti felelősséget ér­ző baloldalnak is tennie kell valamit. A két sarokba szorított konzervatív pártot, az MDF-et és a KDNP-t ki kell szabadí­tani a polgári szövetség halálos ölelésé­ből. Amely nem megy személyi változ­tatások nélkül. Sajnos, ma sem az MDF- ben, sem a KDNP-ben nem elég erős a konzervatív tábor ahhoz, hogy vissza­szerezze a hatalmat, segítségre szorul­nak. Ezután egy antiliberális paktummal a baloldal és a jobboldal az ország kor­­mányozhatósága érdekében szövetséget kell kössön, s annak el kell tartania 1998-ig, mert Magyarország biztonságát veszélyeztetné egy időközi választás. Van a válságra demokrácián kívüli megoldás is. Ez drágább és veszélye­sebb. A katonai hatalomátvétel. Csak a hadsereg rendelkezik olyan belső szer­vezettséggel, infrastruktúrával, titokvé­delemmel, hatalmi eszközökkel s nem utolsósorban fegyverekkel, amelyek ha­tásosak lehetnek az SZDSZ elleni harc­ban. Biztató, hogy a jelen korszak törté­nelmi tapasztalatai szerint ahol a sze­génységbe és anarchiába fulladt demok­ráciákat katonai junták váltották föl, ott idővel békésen konszolidálódott a gaz­daság is, a demokrácia is. Spanyolor­szágra, Portugáliára, Görögországra, Törökországra gondoljunk, vagy Bolí­viára, Chilére. Ellene lehetne vetni, hogy egy ma­gyarországi katonai hatalomátvételt rossz szemmel néznénekk a szomszéd orszá­gok, s az SZDSZ nemzetközi kapcsolatai révén akár ellenünk is fordulhatnának. Csakhogy a honvédség módszeres leépí­tése, a rendőrség ugyancsak módszeres demoralizálása végül ugyanezt eredmé­nyezi. Van egy harmadik megoldás is. Az SZDSZ tovább uralkodik. Ennek vége a lakosság éhséglázadása, az akár mes­terségesen kiprovokált polgárháború, s aztán a szükségállapot. A labda most ismét a jobboldali tér-­­ félen pattog. Kérdés, kinek lesz bátorsá­ga először megtenni egy valódi konzer­vatív pártszövetség, majd egy antiliberális koalíció érdekében az első lépéseket. Bencsik András 3

Next