Magyar Demokrata, 1998. július-szeptember (2. évfolyam, 26-38. szám)
1998-07-02 / 26. szám
4 KÖZVÉLEMÉNY Ki tetszik? Megkérdezettek száma: 500 fő Orbán Viktor, kijelölt miniszterelnök őrzi népszerűségét. A közéletből kisodródó Horn Gyula iránti rokonszenv folyamatosan csökken. Lezsák Sándor és Csurka István népszerűbb lett, Kuncze Gábor, bukott belügyminiszter lekerült a listáról, Magyar Bálint pedig felkerült rá. Zárójelben az előző havi eredmény. 55 éves férfi: Bár én nem a Fideszre szavaztam, amit eddig tettek, ahogy elkezdték a munkát, az nagyon tetszik! 38 éves nő: Az SZDSZ csak mondta, Orbán azonban tudja, meri és teszi is. 64 éves férfi: Magyar Bálinttal az SZDSZ megkapta a lehető legjobb, profi elnököt, négy év múlva egyetlen más pártnak sem lesz még csak esélye sem! 24 éves férfi: Amit Csurka elért, arra hasonló körülmények között senki más nem lett volna képes. Büszke vagyok rá. 47 éves nő: Kovács László még sikerre viheti az MSZP-t. 71 éves férfi: Egy ilyen öreg országnak éppen ilyen fiatal miniszterelnök kell, mint a Viktor! Orbán Viktor tartja a választási győzelme utáni népszerűségi szintet, emelni azonban mind ez idáig még nem tudta. Legfőbb koalíciós partnere, Torgyán József szimpatizánsai, sem lettek többen. Lezsák Sándor és Csurka István azonban egy-egy százalékkal népszerűbbek lettek, a két legkisebb parlamenti párt politikusai most mindketten más-más, de az előzőektől eltérő módon és helyzetben szerepelhetnek, tehát esetükben a népszerűség/népszerűtlenség gyorsabb változásai valószínűbbek, mint a „nagyok” esetében. Horn Gyula a bukás óta szinte teljesen eltűnt a közéletből, nyilvános szereplése a megelőző időszakhoz képest nullára redukálódott. Népszerűségi indexe többek között nyilván ennek is köszönhetően - öt százalékkal lett kisebb, mint egy hónappal ezelőtt volt. Kuncze Gábor, volt SZDSZ elnök alákerült a kétszázalékos küszöbnek. Utódja, Magyar Bálint sem érte el a két százalékot, de miután felmérésünk már Magyar elnökké választása után készült, szokásunkhoz híven - mint parlamenti párt elnökét - értéktől függetlenül szerepeltetjük listánkon. Az ellenzéki (MSZP, SZDSZ) és kormánypárti (Fidesz, FKGP, MDF) politikusok népszerűségének aránya a következőképpen alakult (ennek számolásánál a két százalék alatt maradt, tehát a Másvalaki kategóriába sorolt politikusokat is figyelembe vettük!): a kormánypárti politikusok 60 százalékot, az ellenzékiek (MSZP, SZDSZ) 27 százalékot értek el. A szintén ellenzéki szerepbe került, de az MSZP-SZDSZ-táborba nem sorolható politikusok (MIÉP, KDNP, Új Szövetség) pedig 13 százalékot kaptak a listán. A Másvalaki kategóriában ebben a hónapban Kuncze Gábor, Kovács László, Pokorni Zoltán, Áder János, Szekeres Imre, Demszky Gábor, Giczy György, Fodor Gábor, Deutsch Tamás és Maczó Ágnes szerepelt. Orbán Viktor 21,2% (21,6%) Torgyán József 11,0% (11,8%) Lezsák Sándor 3,0% (2,0%) | Nem politizál 16,8% (18,8%)| Másvalaki 9,4% (6,4%) 14 16 19 30 22 23 24 25 27 28 29 EGY HÉT 5 Pártkincsek, hazugságok NAPTÁR 6 Heti összefoglaló A sikoltó MIÉP: Az Alkotmánybíróság megszüntette az alkotmánysértést PILLANATKÉP Egy különös házasság: Budapest vőlegénye átverte a menyasszonyt MAGYARORSZÁG Szénpor kavarta viharok Robbantások, tények, talányok: A rendőrség csak kapkodja a fejét Az egyenlősdiből jön a szegénység: interjú Demján Sándorral MŰHELY Ma még olcsó a magyar föld Itt az ideje Göncz távozásának? Apokrifok a turáni átokról (5.) A gyerek mint árucikk Orbán Viktor huszonegye Helyszín: Regény Szókimondó: Hány párt az egy párt? LEVELEZÉS 35 A New York Times vallásgyűlöletet szít 36 Történelmi helyszín GAZDASÁG 38 A pinceszakértő meg a festménybecsüs: Ki pénzelte meg az MSZP kampányát? KULTÚRA 40 Fotó: irodalom, festészet... 41 Százados úti értékteremtők KRITIKA 42 Tarantino, ökör lesz belőled! Latin vér 43 A zokogó majom A magunk fölé emelő félelem ARCKÉP 44 Kuczka Péter, író TARTALOM Demokrata 1998/26