Magyar Demokrata, 2000. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)
2000-01-06 / 1. szám
Hatalmas folyam az idő. Hatalmas, örök, és nincs, ami feltartóztassa. (...) Európa nem egyszerűen egy földrész. Hiszen itt, a Kárpát-medencében éltünk mi, magyarok már István előtt is. Itt éltünk, és nem kellett egy tapodtat sem mennünk azért, hogy Európába éljünk. Más kellett ahhoz. Egy Korona. (...) Ez a Korona teremtette meg a lehetőségét annak, hogy Magyarország Európába lépjen. Már ez is elegendő ok lehetne arra, hogy magunkkal vigyük az új évezredbe. Már ez is elegendő ok lehetne arra, hogy ne múzeumi kegytárgyat, hanem a mindenkori magyar állam élő szimbólumát, a nemzeti egység kifejeződését lássuk benne. De van még valami más, személyes természetű oka is a ragaszkodásunknak. (...) Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül - mondják - sokáig ki lehet bírni. Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül azért még ember az ember. Múltja nélkül, emlékei nélkül, meséi, hagyományai nélkül már nem az. Nem úgy van-e az, hogy akinek semmi igazodási pontja sincs, csak a ma, akit nem köt családi, nemzeti hagyomány, hit, barátság, hűség, azzal mindent meg lehet csinálni. Azt hiszem, ezt az egyszerű igazságot bizonyítja minden sietve összekapott kicsi csomag az ismeretlenségbe, más hazába menekülők vagy más hazába elzavartak kezében. A századok során sok minden elveszett, de a Korona, az ország és a nemzeti függetlenség megtestesítője valamiképpen mindig megmaradt. Királyok fejéről vasládákba vándorolt, többször is el kellett ásni, menekíteni, és ki tudja, őrzéséért hány élet veszett el. A tatárok elől Dalmáciába kellett vinni, a török elől Sopronba, Bécsbe. Király- és köztársaságpártiaknak egyaránt fontos volt. Kossuth Debrecenbe menekítette, Szemere maga ásta a föld mélyébe. Sokszor hitték örökre elveszettnek. De valahol mindig megvolt. Királyfi bölcsőjében, szalma közé rejtve, vendégfogadó padozata alá ásva, vagy éppen félbevágott benzines hordóban csempészve. Titkos folyosók rejtekében és az Alpok hegylánca felé robogó teherautóban. Valaki mindig megmentette, ha elveszett, felkutatta, ha elzálogosították, kiváltotta. Más, több ez, mint a híres Hármaskönyv vagy a Szent Korona-tan. Mi, magyarok, akik sokszor szenvedtünk idegenek kezétől rabságot, megszállást, alávetettséget, jól kiismertük a hódítók esze járását. Egy nemzet emlékezetét és hitét kell megölni ahhoz, hogy a nemzet megszűnjön nemzet lenni, és végleg befejezett legyen a hódítás. (...) Nekünk, ma élőknek, a rendszerváltás volt a dolgunk. Elvégeztük. S ezzel véget értek XX. századi kalandozásaink. Az új évezreddel, a XXI. századdal pedig új korszak kezdődik a magyarok történetében. Szerencsés az a nemzedék, amely ennek az emelkedésnek elindítója lehet. Ahogyan szerencsés volt Szent István királyunk nemzedéke is. (...) Kellő távolságból vizsgálva történelmünket, ahonnan a sürgés-forgás már nem takarja el a lényeget úgy tűnik, két korszak váltotta egymást. Voltak korok, amikor kicsúszott, kiejtettük, kiragadták kezünkből saját sorsunk irányítását, és külső kényszerek vettek rajtunk erőt. Gyors pusztulás vagy lassú fogyatkozás. Hirtelen megsemmisülés vagy csendes zsugorodás, leromlás, szétporladás. Akik ilyen korszakban éltek, nem láthattak maguk előtt nagyratörőbb célt, mint a túlélést és a megmaradást. És voltak olyan csillagállások, amikor biztosan tartottuk sorsunk gyeplőjét. Amikor sokasodtunk és gyarapodtunk, amikor biztonságban nevelhettük gyermekeinket. Amikor nem a túléléshez, megmaradáshoz szükséges furfangokra, hanem az erények gyakorlására taníthattuk őket. Amikor békét, nyugalmat teremtettünk és építkezhettünk. Amikor csak rajtunk múlott, mit érünk el. Amikor jellemünk formálta történelmünket és nem a történelem a jellemünket. Most ilyen korszak érkezett el. Ideje kiegyenesednünk. (...) Itt van velünk Szent István király, és itt van Koppány vezér. Velünk vannak a szentek és a lázadók, a várvédők, a hősök és az árulók. Velünk vannak az igazak és a megigazultak, a hamisak és a pártütők. Velünk van mind, aki a szabadságért harcolt, velünk, aki nem tudta, mitévő legyen. Magunkkal hoztuk királyainkat, Istvánt, Lászlót, Mátyást, a Zrínyi Ilonákat, a Dobó Istvánokat, Rákóczi Ferenceket és Széchenyi Istvánokat. A Batthyány Lajosokat és a Bethlen Istvánokat. Magunkkal hoztuk az összes bölcset és az összes ostobát. Magunkkal hoztuk az összes nagyot s az összes kicsit. Magunkkal hoztuk a múltunk. Visszük hátunkon, visszük tovább. Ez adjon nekünk erőt. (...) (képes beszámolónk a 18. oldalon) MAGYARORSZÁG Orbán Viktor miniszterelnök beszéde az Országgyűlés ünnepi ülésén . (részletek) ( Fotó: archív Demokrata 2006