Magyar Demokrata, 2004. július-szeptember (8. évfolyam, 26-39. szám)

2004-07-01 / 26. szám

NAPTÁR Polgári gépet is lelőhetnek Polgári repülőgép is lelőhető Magyarországon, ha fennáll a ve­szély, hogy azt terroristák támadásra akarják használni. A tit­kos, úgynevezett 3000-es kormányhatározatot egy hónappal ez­előtt fogadta el a kabinet. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a titkosságra hivatkozva nem nyilatkozott arról, ki adhat pa­rancsot a gép lelövésére, azaz akár több száz utas megölésére. A három évvel ezelőtti, Washing­tont és New Yorkot ért támadás után hozott elvi NATO-döntés ér­telmében a terroristák kezébe ke­rült repülőgép olyan mértékű ka­tasztrófát okozhat, hogy fegyver­nek minősíthető, vele szemben te­hát az ország légterét védő hadse­regnek kell beavatkoznia. Magyarországon az alkotmány és honvédelmi törvény is úgy ren­delkezik, hogy az ország légteré­nek védelme a honvédség felada­ta, ezen jogszabályok azonban külső katonai fenyegetettségről szólnak, s a szeptember 11-hez hasonló belső támadás esetére nem tartalmaz szabályokat, külö­nösen, ha nem idegen légtérből, hanem határon belüli repülőtérről felszálló civil gépről van szó, rár­adásul iyen esetben percek alatt kell döntést hozni, nincs idő sza­vazásra vagy vizsgálódásra. A kormányhatározat a kiszivár­gott hírek szerint pontosan szabá­lyozza, hogy milyen esetben te­kinthető egy repülőgép potenciá­lis fegyvernek. Értesülések sze­rint ilyen esetnek tekinthető, ha megszakad a kapcsolat a géppel és az eltér a kijelölt útvonaltól, és a pilóták semmiféle jelzésre nem re­agálnak. Ilyenkor a gép utasa fel­áldozható a vélt nagyobb kataszt­rófa elkerülése érdekében. A határozat titkosságára hivat­kozva a magyar kormány nem hozta nyilvánosságra, hogy a hatá­rozat értelmében ki hozhat meg egy iyen súlyú döntést, de szakér­tők szerint valószínűleg Medgyes­­sy Péter miniszterelnök vagy Ju­hász Ferenc honvédelmi minisz­ter kezében van ez a jog. A ma­gyar alkotmány szerint a honvéd­ség főparancsnoka Mádl Ferenc köztársasági elnök, ő azonban csak minősített esetben, rendkí­vüli állapot vagy háború idején él­het ténylegesen e jogával. Az USA által megfogalmazott koncepcióhoz már több ország csatlakozott. Nagy-Britanniában a miniszterelnök, Németországban a védelmi miniszter dönthet, vál­lalva a felelősséget az utasok lelö­­véséért Emlékezetes a nyolcvanas években a Szovjetunió felett té­vedésből lelőtt koreai utasszállí­tó esete, amely után olyan nem­zetközi elvi megállapodás szüle­tett, hogy polgári repülőgépek­kel szemben a végsőkig el kell kerülni a katonai beavatkozást Szeptember 11. után az Egyesült Államok az úgynevezett ,gene­­gade-koncepció” keretében új gyakorlatot ajánlott a NATO-or­­szágoknak. • Magyarországon egyébként is vannak úgynevezett védett légte­rek, amelyeken belül korlátozott, vagy tilos a légiforgalom, ilyen például a Parlament környéke, a Paksi Atomerőmű légtere, illetve minden olajfinomító és nagyobb gáztelep körzete. Az eddigi gya­korlat esetén veszélyhelyzetben két vadászgép először igazoltatni próbálja a gépet s ha ez nem sike­rül, kiadható a tűzparancs. A Malév közölte, elsőrendű stratégiája továbbra is az, hogy a hatóságokkal együttműködve a földön kell megakadályozni a ter­rorcselekményeket Péternyi Attila adatvédelmi biztos szerint aggályos, ha egy tit­kos kormánydöntés tartalma ki­szivárog. Az ombudsman ugyan­akkor úgy vélekedett, nem he­lyes, ha egy ilyen súlyú, emberéle­teket érintő döntést a kormány el­zár a nyilvánosság elől. (jókuthy) 4 ^A^ííiWííSíiíííííx. i-y-y.: Negatív rekord ^Negatív rekordot döntött az elmúlt tizennégy évhez képest idén má­jusig a hazai államháztartás hiánya. Az EU-hoz újonnan csatlako­zott országok között élenjárókból sereghajtóvá váltunk - álltja Var­ga Mihály, a Fidesz költségvetési munkacsoportjának vezetője, volt pénzügyminiszter. Továbbra is bizonytalanság, kapkodás és tehetetlenség jel­lemzi a Med­gyessy-kormány gazdaságpolitikáját. Ennek kö­szönhető, hogy sem a külföldi befektetők, sem a hazai elem­zők nem fogadják el a kormány által közölt számokat. A politi­kus a Pénzügyminisztérium kö­zelmúltban tett közleményére - amely az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított mértékét, a maastrichti szerző­dés által felső határként megje­lölt hatvan százalék körülire várja - úgy reagált, hogy az újonnan csatlakozott országok­nál ez az érték negyven száza­lék, így hazánk abszolút utolsó e tekintetben. Nem véletlen, hogy a Reuters elemzői szerint a Draskovics Tibor pénzügymi­niszter által áhított 4,6 százalé­kos államháztartási hiány eléré­séhez drasztikus megvonások­ra van szükség. Ennek kapcsán Varga hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta eltelt tizen­négy esztendőben még nem volt példa arra, hogy májusig ilyen mértékű államháztartási hiány alakuljon ki. A politikus kijelentette, hogy a kormány gazdaságpolitikája eddig több százmilliárd forintjába került az adófizetőknek, hiszen ennyibe került a forint sáveltolása, a ka­matnövekedés, a beruházások elmaradása, és az, hogy nettó befizetőjévé váltunk az Európai Uniónak. A fideszes politikus szerint sürgős változásokra van szükség, ezért azt javasolja Medgyessy Péternek és Dras­kovics Tibornak, hogy nyaralás helyett inkább gazdaságpoliti­kai váltást dolgozzanak ki.­ ­ sza - Demokrata 2004/26

Next