Magyar Demokrata, 2007. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)

2007-01-04 / 1. szám

Most ünnepelte 73. születésnapját Akihito császár, méghozzá igen nagy boldogságban, nemrégiben ugyanis megszületett negyven éve várt fiúunokája, Hiszahito. A világ legrégibb, 2600 éves monar­chiájában ugyanis az utóbbi évtizedekben csak három lányunoka született, így Japánban már tör­vénytervezetet nyújtottak be a trónöröklés rendjének megváltoztatásáról, amely szerint nők is léphet­tek volna az ősi Krizantém trónra. A világ legrégibb monarchiája az első japán császártól, Jimmutól eredezteti magát. A császári család Japánban az égi hatalom megszemélyesítője volt, egészen 1946- ig, amikor Hirohito császár rádióbeszédében közölte: ő többé nem isten. Egy évvel később született a törvény, amely szerint trónra csak fiúutódok léphetnek, de fia utoljára csak 1965-ben született, így sokan aggódni kezdtek a monarchiáért. A férfiközpontú japán társadalom hagyománytisztelő tagjai nemigen örültek volna női uralkodónak, így kétségbeesésükben már azt is felvetették, vissza kellene állítani az ágyas intézményét a császári udvarnál. Talán ezen hírek hallatán döntött úgy a császár harminckilenc éves menye, Kiko hercegnő, hogy a legújabb technológiák felhasználásával fiút szül. A császári fiú nevét a szertartások szerint hét nappal születése után kapta, nevének első fele azt je­lenti: örök, elpusztíthatatlan, szívós; míg a „hito” annyit tesz: a legmagasabb erkölcsi mérce. A kis herceg személyes címerjelvényt is kapott, amely egy mandulafenyőt ábrázol. (F. K.) ÓPUSZTASZER BEÁZIK Nemzeti jelképek, a múlt öröksége és tisztelete nélkül nem létezhet nemzet. Ilyen örökségünk az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a rotundájában elhelyezett Feszty-körkép, amelynek legutóbbi tíz évét népszerűsége mellett a fennmaradásért folytatott harc jellemezte. A NAPTÁR LOPAKODÓ Lamperth Mónika elszólása maga a véres valóság. Már végre is hajtották az előter­jesztéseit. A regionális fejlesztési taná­csokba olyan embereket ültetett be a kor­mány minisztériumi delegáltként, akik ve­szítettek az őszi választásokon - mondta a Demokratának Kovács Zoltán, Pápa fide­­szes polgármestere, aki tizenhat esztende­je vezeti Gyurcsány Ferenc szülővárosát. HOSSZÚ ÁRNYÉK Új év, új háború. Az óév utolsó hetében Etiópia hadat üzent régi ellenségének, Szo­máliának. Az etióp repülőgépek a Szomáliai fővárost bombázzák, a határon pedig harc­kocsik gördülnek át. Az afrikai konfliktus jóval több két régi haragos számlarendezé­sénél. A háttérben komoly nagyhatalmi ér­dekek mozgatják a szálakat. Félő, hogy a háború árnyéka messze túlnyúlik majd a fekete kontinensen. 2007. január 4. k­.Vl­' !'r k

Next