Magyar Demokrata, 2010. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)

2010-07-07 / 27. szám

Eltűnt százmilli­­árd forint Az részesüljön támogatás­ban, aki hajlandó munkát vállalni, tanulni azért, hogy személyes sorsa jobbra forduljon. Ne azért kapjon valaki pénzt, mert cigány, hanem azért, hogy le­gyen módja tenni saját és családja felzárkózásáért - mondta a Demokratának Farkas Flórián, a roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos. Bedőlő városok Több száz önkormányzat mehet csődbe, miután az idei utolsó negyedévben lejár a helyhatóságok által 2006 után nagy arányban, főként devizában kibocsá­tott kötvények türelmi ide­je. Több érintett település jelen állás szerint nem tud fizetni, más önkormány­zatok kötvénykötelezett­ség nélkül is teljesítőké­pességük határára értek. Volánbuszok narancsúton Ami veszteséges a Gemenc Volánnak, busás hasznot hajt egy magántulajdonú busztársaságnak, amely­nek korábban magas rangú politikus patrónusa is akadt, segítve a cég térnyerését a belföldi piacon. A haszon a magán­­társaságé, a veszteségeket továbbra is az állami cég nyeli le. A Vám- és Pénz­ügyőrség jogosulatlan haszonszerzés gyanúja miatt nyomozást indított. Frankcsapda Gigantikus összeggel, 5380 milliárd forintnyi deviza­hitellel adós 1,7 millió ma­gyar állampolgár. Kerényi Imre A rendező apai felmenői Morvaországból kerültek Sopron környékére, ahol kezdetben a kovácsmes­terség adta a megélheté­süket, később nemzedéke­ken át a tanítói hivatás.­ ­ 2010. július 7. K­Hu­ltUrfifi­ Dolgos nyár Háziméh gyűjt pollent egy napraforgóvirágból a Jász- Nagykun-Szolnok megyei Jászapáti határában. Fotó: MTI

Next