Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z (1982)
S - Sándor Gáspár, báró - Sándor Gyula - Sándor Imre - Sándor István (1750-1815) - Sándor István (1881-1962)
Sándor Lucia (Donizetti); Violetta (Verdi: Traviata); Gilda (Verdi: Rigoletto); Desdemona (Verdi: Otello); hármas szopránszerep (Offenbach: Hoffmann meséi); Manon Lescaut (Puccini); Mimi (Puccini: Bohémélet); Pillangókisaszszony (Puccini); Liti (Puccini: Turandot); Sophie (R. Strauss: Rózsalovag); Melinda (Erkel: Bánk bán). — írod. Fodor Gyula: S. E. (Zenei Szle, 1917. 1. sz.); Hogyan lett S. E. operaénekesnő? (Zenei Szle, 1923. 3. sz.); Papp Viktor: Arcképek az Operaházból (Bp., 1924); Schelken Pálma: S. E. 75. születésnapjára (Muzsika, 1960. 8. sz.); Schelken Pálma: S.E. (Muzsika, 1962. 5. sz.) Sándor Gáspár, báró (?—?, 1723 után), felvidéki nagybirtokos. Felesége, Thököly Erzsébet révén Thököly Imre sógora. Thököly udvari kapitánya és bizalmas tanácsadója volt. 1690-ben részt vett Thököly erdélyi hadjáratában. Ügyes csapatvezér és még ügyesebb diplomata volt. 1689-ben portai követ. 1691-ben Franciaor-ban, 1963-ban ismét a Portán képviselte Thököly ügyét. 1696-ban már a Habsburgok felé vezető utat kereste s 1697-ben titkos jelentéseket küldött Thökölyről Bécsbe. 1698-ban Thököly képviselője a drinápolyi tárgyalásokon. 1699-ben a karlócai békében biztosított amnesztiával hazatért. 1701-ben II. Rákóczi Ferenccel együtt őt is elfogták, s Bécsben terhelő vallomást tett Rákóczira. 1704-ben szabadult s hadbiztosi teendőket végzett a labanc seregben. 1706-ban bárói rangot kapott. 1711-ben ő beszélte rá Károlyi Sándort az egyezkedési tárgyalásokra, Károlyi és Pálffy János közt ő volt a titkos közvetítő. 1713-ban Pest vm. kir. biztosa. — M. Sándor Gáspár uram Diariuma 1693 (kiadta Thaly Kálmán, Magy. Tört. Eml. II. oszt. írók, XXIII., Bp., 1868). Sándor Gyula (Bp., 1921. szept. 3.— Sztaliszambor, SZU, 1945. jan.): matematikus. 1939-ben Bp.-en érettségizett, ugyanezen évben az Eötvös Loránd matematikai versenyen I. díjat, a Károly Irén fizikai versenyen II. díjat nyert. Származása miatt csak 1942-ben vették fel az egy .-re, de ugyanezen év okt.-ében behívták munkaszolgálatra. Ott is folytatta kutatásait. 1944. márc.-ig letette egy.-i vizsgáit is. 1945 elején Beregszászon átkerült a szovjet csapatokhoz, kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni. — M. Über die Anzahl der Lösungen einer Kongruenz (Acta Mathematica, Uppsala, 1951). Sándor Imre (Pápa, 1892. szept. 8.—Bp., 1943. márc. 8.): író, újságíró. A középisk. elvégzése után hivatalnok a Kőbányai Sörgyárban. A Tanácsköztársaság megdöntése után, 1920-ban Bécsbe, onnan a 20-as évek közepén Csehszlovákiába költözött. 1939-ben jött Mo.-ra, ahol irodalmi és újságírói munkásságából élt. Munkatársa volt a bécsi Tűznek, Vasárnapnak és Jövőnek, továbbá a Pesti Naplónak, a Prágai Magyar Hírlapnak, valamint a kassai és pozsonyi lapoknak. Élete utolsó szakaszán a Magyarország reggeli kiadásának munkatársa. Első elbeszéléseit a Nyugat közölte. — F. m. Boldogság (novellák, Bp., 1928); Lángoló út (r., a Tanácsköztársaság idején jelent meg folyóiratban folytatásokban; kötetben: Pozsony, 1928); Asszonyok (novellák, Kassa, 1926); Szedjetek szét, csillagok (drámai mesejáték, Belvárosi Színház, 1926); Mint az új bor (dráma, előadta a Bp.-i Színészek Szövetsége, 1927); Különös ember (dráma, bem. Kassai Magyar Színház, 1938); Mesebeli herceg (magyar vígjáték, 1940). Sándor István (Luka, 1750. aug. 11.— Bécs, 1815. márc. 29.): író és bibliográfus. A nagyszombati jezsuita kollégiumban tanult, 1774-ben átvette lukai örökségét és ott gazdálkodott. 1784-ben Bécsbe költözött, nagyobb külföldi utat tett (Itália, Németo., Franciao., Anglia, Svájc 1787 — 1791 között). 1791-ben megindította a Sokféle c. folyóiratot (1791 — 1808). Magyar Könyvesház (Győr, 1803) c. retrospektív nemzeti bibliográfiájában elsőnek kezdte feltárni a koráig megjelent m. könyveket. Könyvtárát és 10 000 forintot a felállítandó MTA-ra hagyta. Toldy Ferenc róla nevezte el a Sándor kódexet, öngyilkos lett. — F. m. Jelki Andrásnak .. . történetei (Győr, 1791); Egy külföldön utazó magyarnak . . . levelei (Győr 1793); Toldalék a magyar —deák szókönyvhöz (Bécs, 1808). — Irod. Szinnyei József: Az első magyar bibliographus (Bp., 1901); Kókay György: S. I. (A Könyvtáros, 1957. 2. sz.); Kókay György: S. I. irodalmi és bibliográfiai munkásságához (Magy. Könyvszle, 1961. 3. sz.); Kozocsa Sándor: A magyar nemzeti bibliográfia kezdetei (Magy. Könyvszle, 1962. 1. sz.); Sándor István (Temesvár, 1881— Bp., 1962. okt. 15.): sebész-főorvos. Tanulmányait a bp.-i tudományegyb-en végezte, ahol 1904-ben orvosdoktori diplomát nyert. Előbb kórházi orvos, majd Dollinger Gyula mellett a sebészeti klinikán tanársegéd. Ezután az újpesti Károlyi-kórházba került, ahol az I. világháború után sebész-főorvos, majd a kórház ig.-ja lett. Számos tudományos és társadalmi egyesület tagja. Cikkei jelentek meg a sebészet tárgyköréből. 568