Magyar Építőművészet, 1973 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám

sőbbi családi otthon — Kiskőrös, Kiskunfélegyháza — emléke és hagyatéka, a gyermekkori élmények építé­szeti kerete, az otthont védő és biztosító hajlék, a lakó­szobák, a falak, falazatok, gerendázat, ajtók, ablakok védelme és oltalma, vissza-visszatérő emlékezete. Napjaink építészeti vonatkozású emlékanyaga sorá­ban Petőfi Sándor kiskőrösi szülőháza bizonyára a leg­ismertebb. S ha az általános és közvetlen — tárgyi — ismerete nem is vetekszik népszerűségével, a költő szülőházát társadalmunk tudatában megkülönbözte­tett tisztelet övezi. S ha a történelmi és a tudományos bizonyosság, az építészettörténeti hitelesség teljes egészében talán nem is értékelhető, történeti-néprajzi értéke és jelentősége vitathatatlan. A szűkebb hazai szemlélet — a leokálpatritizmus — által is fűtött tuda­tosság mellett azonban, a bizonyos mértékig indokolt józan kétkedés hangjairól sem szabad megfeledkez­nünk, s elhallgatnunk. A bámulatos szorgalmú, s a szűkebb pátriájából messze kiemelkedő tudós Mezősi Károly — történész és múzeumigazgató — józan megfontolása és magya­rázó feltevései felett sem szabad indokolatlanul napi­rendre térnünk. A hivatalos állásfoglalás, az egyre terebélyesedő ha­gyomány által tisztelt lakóház kétségtelen, immár ,,nemzeti szentegyházunk”. Jókai Mór 1880 őszén, ok­tóber 17-én a kiskőrösi paraszti hajlék ünnepélyes át­vételén „Üdvöz­légy emlékezetes hajlék, aki Petőfit szü­letni láttad...” kezdődő beszédével adta át, avatta fel a magyar „Írók és Művészek Társasága” tulajdonába, s most már véglegesen a nemzet — ha nem is mindig épü­letes — kegyeletébe. Úgy tűnhetik, hogy az egykori hivatalos — közigaz­gatási — és az irodalomtörténeti bizonyítás, igazolások után nincs helye semmiféle kétkedésnek, s már nem merülhet fel még gondolatban sem a hitelesség kér­dése. Önmagunknak is feltehetjük a kérdést, s vitázhatunk még a gondolattal is: szabad-e, s vajon van-e értelme megemlíteni az újabb elgondolásokat és kétkedéseket: Mezősi Károly kutatásait és feltevéseit, s a nagy hévvel vitázó kitűnő Dienes András és mások ellenérveit, bi­zonylatait és megállapításait. Így érthető tehát és el­gondolkodtató, hogy a valószerű tények és igazolások is már kétkedést támasztanak a szülőhely, a szülőház meghatározásánál. Az bizonyos, hogy a költő szüleinek kiskőrösi szolgálati-természetbeni lakása az egykori városi ,Fogadó’-ban volt. Az egykori kiskőrösi ,Fogadó’ a mai Petőfi-park helyén állt, s a Volgó-szék­hez tartozó szolgálati-természetbeni lakás az épület keleti végén állt. Petőfi Sándor apja, Petrovics István székárendás Kiskőrös mezőváros tanácsával 1821. szeptember 6-án kötött szerződés szerint a ,,... Vágó Széknél levő­­ Szoba, Kamra és Konyhából álló Lakást ...” lakták Petőfi szülei a költő születése idejében. Nincs megbíz­ható adatunk arra, hogy Petrovicsék az 1823. év tava­szán mikor, s milyen időpontban, a költő születése utáni hetekben, talán a tavaszi hónapokban költöztek át a Makovinyi Mártontól bérelt lakóházba, a Petőfi szülő­házaként tisztelt egyszerű, szegényes zsellérházba. Ez a már több évtizede — közel félévszázados — pör azon­ban semmit sem von le a kiskőrösi parasztház, az „em­lékezetes hajlék” történeti értékéből, s tudatunk leg­mélyén is él a remény — szeretnénk hinni — a teljes hitelesség bizalmával. Kiskőrös az egykori Pest megyei Sárköztől és annak jelentős központjától Kalocsától északkeletre fekszik, homokos lapályon, a gazdagon termő széles alföldi síkságon. A kiskőrösi paraszti hajlék, Petőfi szüleinek egykori otthona, feltehetőleg jóval a XVIII. századi újjá­­telepítés utáni időszakban épülhetett. A földesúr — a Wattay család — 1718. évi telepítése után egy-két nemzedék, emberöltő elteltével nyílt lehetőség arra, hogy a települők az alföldi magyar házra jellemző alap­rajzi elrendezést és építőgyakorlatot alapul vegyék és éljenek vele. Talán már a XVIII. század végén, de inkább a kétszázad fordulóján, esetleg a XIX. század első évti­zedében épülhetett fel az egykori paraszti hajlék, amelynek a pontos, évhez kötött építési idejét nem is­merjük. A hivatalos műemléki jegyzékekben hol év­szám nélkül, hol 1790 körül (1960), hol a nagy általá­nosságban mozgó XVIII. sz. (1964) időpontokat közlik. Az bizonyos, hogy a XIX. század első évtizedeiben már fennállott. A hagyomány mellett erre utalnak a kora­beli térképek települési és telekelrendezések eléggé sommás ábrázolásai, valamint a lakóház egykori tulaj­donosairól, gazdáiról szóló hiteles adatok is. Az egykori telekkönyv bejegyzése szerint: „Zsellérállományú ház, udvarral, 130 négyszögöl területtel. Házszám 9.” Ezek szerint teljes bizonyossággal ismerjük — Dienes András közlései alapján — hogy az 1822—1859. években Ma­kovinyi Márton borbélymester tulajdona. 1859— 1863-ig Makovinyi Kláráé, 1863—1878-ig Martinovics Pál kötelesmesteré, akitől 1878. V. 28-án az Írók és Művészek Társasága 800 osztrák értékű forintért vásá­rolta meg, s végül a társaság a lakóházat 1893 márciu­sában Kiskőrös község közönségének adományozta. A kiskőrösi egykori paraszti — iparos — hajlék tehát lényegében 1878-ig egyfolytában családi vagy bérleti lakóház, aránylag szűk, kis telekkel, amely a szokásos al­földi gazdálkodást már eleve nem tette lehetővé. A kis­kőrösi egykori Makovinyi porta — Petőfi szüleinek bérelt lakóháza — az idők folyamán természetszerűleg részleteiben megújítva, kisebb mértékben átépítve, átalakítva, de alapjában az eredeti elrendezésében ma­radt fenn napjainkig. A lakóház, a korabeli nagy alföldi népi építkezés történeti anyagát ismerve, lényegében a középmagyar — az alföldi — háztípus keretébe tar­tozik. Az egy szobasoros: szoba (ház)­(­pitvar (konyha) +szoba­­+ kamra) alaprajzi elrendezés, a már boltozott szabadkéményes konyha (tüzelőtér) gyakorlatával en­nek a háztípusnak már a XVIII. század második felében, vagy inkább a század végén, s a XIX. század elején az alföldi mezővárosainkban megjelenő fejlett példáját mutatja. Bár a szokásos műemléki vizsgálat, az ún. meg­kutatás napjainkig még nem történt meg, a korabeli ábrázolások és fényképfelvételek, felmérések, vala­mint a legutóbbi helyreállítási munkálatok tanúságai szerint, eléggé részletesen nyomon követhetjük a lakó­épület építéstörténetét. Az egyik korai ábrázolás Jó­kai már 1880. október 17-én készült rajza alapján, a kis­kőrösi lakóház lényegében az eredeti — a mostani — formájában maradt ránk. Némi változás, alakulás azon­ban az eléggé sommás rajz hitelessége mellett is meg­figyelhető. A lakóház egy szobasoros, nyeregtetős, deszkaoromzatos, homlokfalán deszka vízvetős, náda­­zott alföldi — középmagyar­ típusú paraszti hajlék. A homlokzat — az utcai szoba (a ház) két zsalus ablaka arányaiban mintha eltérne a mai méretektől. Ez azon­ban a ceruzavázlat, Jókai rajzának az emlékezés él­ménye kézszorító elrajzolásának is betudható. Hiteles­nek tarthatjuk a vastag nádazást, a deszkákkal és lécek­kel szegett gerincborítást, a falazott szabad kéményt, a pitvar­ ajtó, az udvari szoba két ablakának a jelölését. Különös érdekessége még Jókai rajzának az udvari 54

Next