Új Magyar Építőművészet, 1999 (1-6. szám)
1999 / 1. szám
*w hónap Portoghesi Budapesten Amikor december 17-19-én Paolo Portoghesi Budapesten járt, nekem jutott a feladat, hogy a Magyarországi Olasz Kultúrintézetben tartott előadását tolmácsoljam, valamint ezen a három napon kísérjem, s a találkozóin, beszélgetésein fordítsak. Természetesen izgalommal néztem a feladat elé, hiszen Portoghesit nemcsak az épületei és elsősorban a könyvei alapján ismertem, hanem személyesen is volt alkalmam találkozni vele Rómában. Akkor elkápráztatott a mester, aki körül rengeteg fiatal építész-tanítvány és kevésbé fiatal építész nyüzsgött, a Velencei Biennálé elnöke, akinek a kezében óriási hatalom volt, a sztár, aki megközelíthetetlennek tűnt. Most pedig három napig mellette lehettem, minden programjában kísérőként-fordítóként, tehát aktívan részt kellett vennem. Izgultam, mert attól tartottam, hogy kimért és távolságtartó, de nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy közvetlen, barátságos és kollegiális volt velem. Portoghesi most látogatott először Magyarországra, programját a professzor kéréseit figyelembe véve az Olasz Kultúrintézet szervezte. Látogatásának elsődleges apropója az a kiállítás volt, melyet Aldo Rossi, a korán elhunyt pályatárs munkáiból rendeztek. Az Intézetben december 17-én tartott előadásán először megemlékezett Rossiról, méltatta építészetét, majd saját munkásságát mutatta be. Az előadás után építészekkel találkozott, majd közös vacsorán vett részt a MÉSZ elnökével és titkárával, valamint az Olasz Kultúrintézet igazgatójával, Giorgio Pressburgerrel, aki ezt az építészeti programot (A. Rossi kiállítása, Brandolisio és Braghieri, majd Agmonino előadása, később pedig Portoghesi előadása és találkozói) elindította és megvalósította. Portoghesi külön kérése volt, hogy szeretne megismerkedni Makovecz Imrével, hiszen személyesen még nem találkoztak, de ismerték egymás műveit, s kölcsönösen nagyra tartják egymást. A találkozó a Makonában jött létre. A két építész azonnal megtalálta a közös hangot, úgy beszélgettek, mintha egy korábbi félbeszakított dialógust folytatnának. Makovecz bemutatta a Makona tevékenységét, majd az „Akadémián" Portoghesi nemcsak néhány biztató szót szólt az irodák fiatal munkatársaihoz, hanem gyakorlatilag szakmai előadást tartott az „új paradigma" jegyében kialakuló építészetről, amelyből szerinte a magyar organikus építészet képviselői előre megéreztek valamit. Ezért is képesek olyan munkákat létrehozni, amelyek példaszerűek a harmadik évezred építészete számára. A világban egyedülálló, fontos jelenségnek értékelte Makovecz munkásságát, ezért is szentelt külön fejezetet a magyar mesternek legfrissebb könyvében, amelyben a 20. század nagy építészeit tárgyalja (I grandi architetti del Novecento. Newton & Compton, Roma, 1998). S ha már Magyarországon járt, látni akarta Makovecz néhány munkáját (eddig Velencében és Sevillában találkozott velük), így a csúnya, ködös, hideg időben elutaztunk Százhalombattára, ahol a római katolikus templomot építése közben tekintettük meg. Majd továbbmentünk Paksra, ahol a gyönyörű napsütésben kellően érvényesült a Szent Szív temploma. Portoghesi el volt ragadtatva, lelkesen körbejárta az épületet kívül-belül, elfelejtette a hideget, a fájós lábát, a fényképezőgép súlyát, egyszerűen örült az építészeti műremeknek. Ugyanez a ragyogó tekintet volt a szemében akkor is, amikor másnap végigjártuk Lechner Ödön budapesti épületeit: minden megoldásra, díszítőelemre odafigyelt. Nagyon tetszett neki Lechner, akit eddig szintén csak könyvekből ismerhetett, mégis pontosan tudta, mit és hogyan kell megfigyelni az építészetében, hiszen Lechner azon kevés magyar építész közé tartozik, akit az olaszok is számon tartanak. Kevésbé tetszett viszont Portoghesinek a Pazmaneum épületegyüttese Piliscsabán, s az építés alatt álló Auditorium Maximum, az ún. Stephaneum sem nyerte el elismerését, sem az elhelyezése, sem pedig a formája. Úgy találta, Makovecz olyan engedményeket tett, amelyek nem válnak hasznára sem a műnek, sem pedig a mester építészeti munkásságának. Mindent összevetve: Portoghesi nagyon örült annak, hogy végre eljutott Magyarországra. Elsősorban a szecessziós Budapesten érezte magát otthonosan, s megerősíthetett abban, hogy a jövő építészetének a hely szellemére, hagyományaira és a természeti formákra kell támaszkodnia, ígérgette, hogy visszajön. Talán, ha megjelenik új könyve az „új paradigmáról", s lesz lehetőség itt is bemutatni... ■ ORDASI ZSUZSA Teatro Carlo Fenice: Aldo Rossi grafikája 1 két