Új Magyar Építőművészet, 1999 (1-6. szám)

1999 / 1. szám

*w hónap Portoghesi Budapesten Amikor december 17-19-én Paolo Portoghesi Budapesten járt, nekem jutott a feladat, hogy a Magyarországi Olasz Kultúrintézetben tartott előadását tolmácsoljam, valamint ezen a három napon kísérjem, s a találkozóin, beszélgetésein fordítsak. Természetesen izgalommal néztem a feladat elé, hiszen Portoghesit nemcsak az épü­letei és elsősorban a könyvei alapján ismertem, hanem személyesen is volt alkalmam találkozni vele Rómában. Akkor elkápráztatott a mester, aki körül rengeteg fiatal építész-tanítvány és kevésbé fiatal építész nyüzsgött, a Velencei Biennálé elnöke, akinek a kezében óriási hatalom volt, a sztár, aki megközelíthetetlennek tűnt. Most pedig három napig mellette lehettem, minden programjában kísérőként-fordítóként, tehát aktívan részt kellett vennem. Izgultam, mert attól tartottam, hogy kimért és távolságtartó, de nagyon kellemes meglepetés volt szá­momra, hogy közvetlen, barátságos és kollegiális volt velem. Portoghesi most látogatott először Magyarországra, programját a professzor kéréseit figyelembe véve az Olasz Kultúrintézet szervezte. Látogatásának elsődleges apropója az a kiállítás volt, melyet Aldo Rossi, a korán elhunyt pályatárs munkáiból rendeztek. Az Intézetben december 17-én tartott előadásán először megemléke­zett Rossiról, méltatta építészetét, majd saját munkásságát mutatta be. Az előadás után építészekkel találko­zott, majd közös vacsorán vett részt a MÉSZ elnökével és titkárával, valamint az Olasz Kultúrintézet igazgató­jával, Giorgio Pressburgerrel, aki ezt az építészeti programot (A. Rossi kiállítása, Bran­­dolisio és Braghieri, majd Agmonino előadása, később pedig Portoghesi előadása és ta­lálkozói) elindította és megvalósította. Portoghesi külön kérése volt, hogy szeretne megismerkedni Makovecz Imrével, hiszen személyesen még nem találkoztak, de ismer­ték egymás műveit, s kölcsönösen nagyra tartják egymást. A találkozó a Makonában jött létre. A két építész azonnal megtalálta a közös hangot, úgy beszélgettek, mintha egy korábbi félbeszakított dialógust folytatnának. Makovecz bemutatta a Makona tevékeny­ségét, majd az „Akadémián" Portoghesi nemcsak néhány biztató szót szólt az irodák fia­tal munkatársaihoz, hanem gyakorlatilag szakmai előadást tartott az „új paradigma" jegyében kia­lakuló építészetről, amelyből szerinte a magyar organikus építészet képviselői előre megéreztek valamit. Ezért is képesek olyan munkákat létre­hozni, amelyek példaszerűek a harmadik évezred építészete számára. A világban egyedülálló, fon­tos jelenségnek értékelte Makovecz munkásságát, ezért is szentelt külön fejezetet a magyar mester­nek legfrissebb könyvében, amelyben a 20. század nagy építészeit tárgyalja (I grandi architetti del Novecento. Newton & Compton, Roma, 1998). S ha már Magyarországon járt, látni akarta Mako­vecz néhány munkáját (eddig Velencében és Se­villában találkozott velük), így a csúnya, ködös, hideg időben elutaztunk Százhalombattára, ahol a római katolikus templomot építése közben tekintettük meg. Majd továbbmentünk Paksra, ahol a gyönyörű napsütésben kellően érvényesült a Szent Szív temploma. Portoghesi el volt ragad­tatva, lelkesen körbejárta az épületet kívül-belül, elfelejtette a hideget, a fájós lábát, a fény­képezőgép súlyát, egyszerűen örült az építészeti műremeknek. Ugyanez a ragyogó tekintet volt a szemében akkor is, amikor másnap végigjártuk Lechner Ödön budapesti épületeit: minden meg­oldásra, díszítőelemre odafigyelt. Nagyon tetszett neki Lechner, akit eddig szintén csak köny­vekből ismerhetett, mégis pontosan tudta, mit és hogyan kell megfigyelni az építészetében, hiszen Lechner azon kevés magyar építész közé tartozik, akit az olaszok is számon tartanak. Kevésbé tetszett viszont Portoghesinek a Pazmaneum épületegyüttese Piliscsabán, s az építés alatt álló Auditorium Maximum, az ún. Stephaneum sem nyerte el elismerését, sem az elhelyezése, sem pedig a formája. Úgy találta, Makovecz olyan engedményeket tett, amelyek nem válnak hasznára sem a műnek, sem pedig a mester építészeti munkásságának. Mindent összevetve: Portoghesi nagyon örült annak, hogy végre eljutott Magyarországra. Elsősorban a szecessziós Budapesten érezte magát otthonosan, s megerősíthetett abban, hogy a jövő építészetének a hely szellemére, hagyományaira és a természeti formákra kell támaszkodnia, ígérgette, hogy visszajön. Talán, ha megjelenik új könyve az „új paradigmáról", s lesz lehetőség itt is bemutatni... ■ ORDASI ZSUZSA Teatro Carlo Fenice: Aldo Rossi grafikája 1 két

Next