Régi-Új Magyar Építőművészet, 2018 (1-6. szám)

2018 / 3. szám

54FREESPACE - SZABAD TÉR(HASZNÁLAT) 16. VELENCEI NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLÉ 2018. 05. 26.-11.25. SZÖVEG text: SZEGŐ GYÖRGY FOTÓK photos: SZEGŐ HANNA, HARTYÁNYI NORBERT Yvonne Farell és Shelley McNamara főkurá­torok a „Freespace” szlogennel hirdették meg az idei velencei építészeti biennálé tematikáját, ami többféleképpen is lefordítható, de prog­resszív tartalma már jó évtizede a levegőben van, szinte már másként azonosítható. A tér és a szabadság fogalmak morális, politikai és filozófiai „képei" átszövik az Arsenale kiállítási egységeit és néhány nemzeti pavilont. A fizikai szabadságra az Arsenale tárlat megformálói mindenestre odafigyeltek: a sokféle építész és archi­tektúra „helyei” bármiféle itiner vagy regula nélkül, ke­­resztül-kasul átjárhatók. Talán csak egy egzóta­ fából megformált tükörpanoptikum labirintus az egyetlen ki­vétel: a l’art pour Tart falaiba ütközik és értetlenül áll meg a néző. A látnivalók építészetként, hagyományos (belső)építészeti formákban, kaleidoszkópszerűen be­szélnek a kánonok feloldásának koráról, számos ismert alkotó közvetítésével, a csarnok végigjárása többórás, fölemelő akadémiai tanséta. Az Arsenaléba meghívott kiállítók közül a főkurátori üzenetre reagáló építészek közül Rafael Moneót idézem: „Nem elég az építész al­kotó szabadságát célul tűzni, a felhasználóknak kell megélni a szabadságot a tér használatakor." A nemzeti pavilonok közül a Szabadság híd - Új ho­rizontok a városban c. magyar pavilon nagyon is köz­érthetően reagál a hívószóra. A Kultúrgorilla (Oravecz Júlia, Göttler Anna és Tornyánszki Éva kurátorok) remek videók és videóinterjúk segítségével beszélnek az alulról jövő, civilek által kezdeményezett, urbanisztikai léptékű városi infrastruktúra-váltásról. A kiállítás a Szabadság híd (beszélő név) 2016-os „elfoglalásáról” szól, közvetve arról, hogy a városi élet minőségi komfortérzetét ma­guk a polgárok jobban kezelik, mint az elmúlt évtizedek ingatlanfejlesztői, a barna és egyéb színekkel leírható programok gazdái. Közvetlenül pedig a Dunának a Bu­dapest karakterét meghatározó képi himnuszát mesélik el. Egy drónon lovagló városdémon szemszögéből, fe­lülről látjuk a híd és a város szépségét, ahogy eddig so­hasem. A hídpálya aszfaltján színesen nőtt pikkelyekről kiderül, hogy a hídfoglalók jógaszőnyegei, szimbolikus tárgyai a három hónapig nem közúti közlekedés szolgáló „slow life” híd- és térhasználatnak. Fabényi Júlia nemzeti biztos még a budapesti saj­tótájékoztatón indokolta az újra nem építészeti szakmai tárgyú magyar kiállítást. Kritikusan értékelte, hogy a bi­­ennálékon építészetként jelenik meg a fenntarthatatlan fejlesztés. Szabadon idézve úgy fogalmazott, hogy egy telken két felhőkarcolót lebontva felépítenek egy kétszer olyan magas újabbat, és ezt láttatják architektúraként. Ezt a praxist elfogadni vétek, tehát az idei biennáléra ismét egy projektkiállítással jöttünk. Ha nem is felhőkarcoló, de torony van a pavilonunkban: az udvart egy fémszerkezetű lépcső tölti ki, ami egy felnagyított jógaszőnyeget tart, ahová a néző le is fekhet felhőt, madarat bámulni (építészet: Studio Nomad - Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dá­vid). Ottjártamkor két olasz rendőr ácsorgott fent, akár egy őrtoronyban, állig golyóálló dzsekiben, fegyverben... (napozóteraszként nem működik, valahol mégis építészet, en­nek fényében elgondolkodtató a magyar pavilonban az építészetet és építészeket bemu­tató, korábbi típusú kiállítások hiánya). A Maróti-pavilon udvarán nőtt lépcsőtoronyhoz hasonló fémszerkezeteken emelkedhet magasba az angol pavilon látogatója is, talán az építészet fogalmának újraértelmezését artikulálni kívánó, lázadó, kivonuló gesztusként. Az angolok kilátótornyával a kurátori team (Adam Caruso, Peter St Johns és Marcus Taylor) a fák fölé emelkedő teraszra vivő meredek lépcsőnél is meredekebb gondolatot fogalmazott meg. Island címen szigetországokról, gyarmatosításról, klímaváltozásról be­szélnek, a Brexitről, a sziget visszaállításáról. A brit pavilon 2018-ban kivonult önmagából és az építészet szorosan vett témáiból, és egy ismeretlen szigetről, a paradicsomba való SZABIHÍD, 2016. FOTÓ: HARTYÁNYI NORBERT A MAGYAR PAVILON KILÁTÓTORNYA. FOTÓ: SZEGŐ HANNA RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

Next