Magyar Fórum, 1991. július-december (3. évfolyam, 27-50. szám)

1991-07-04 / 27. szám

4 MEGALÁZOTTAK ÉS MEGSZOMORÍTOTTAK A hatalom nem bocsát meg (mindenkinek) A történész, ki a gyilkos parancsokat ki­adó tiszturak ki- és hollétét kutatja, lépten­­nyomon beleütközik egy törvénybe, mely vé­di hazánkban a személyi becsületet. Skizofrén állapot, ugyanis az ezredes úr, aki - mond­juk, Egerben - 1956. november 20-án kiadta a parancsot a tömeg, a fegyvertelen tüntetők lövetésére, a felelősségrevonáskor a becsü­letére hivatkozik, meg a törvényre. Bíró László szülész, nőgyógyász főorvos pedig arra hivatkozik, hogy neki polgári és orvosi (hogy ne mondjam: hippokratészi) jo­ga és kötelezettsége volt a műtőből kikerget­ni az állig fölfegyverkezett pufajkásokat, akik a tömeget lőtték Egerben, és berontot­tak a kórházba is. A főorvos most 65 éves, harminc volt 56-ban. Most nyugdíjas Székes­­fehérvárt, otthon rendel, ő az akupunktúra egyik magyar szakembere. A párizsi Sorbon­­ne-on szakvizsgázott, kínai szakemberek előtt. Egyesek szerint egyetemen lenne a he­lye, de úgy látszik, soha nem heveri ki azt az ’56-os vakmerőségét, és soha nem bocsátják meg neki. Felesége egy könyvet ad a kezem­be: dedikáció: „Bíró László főgimnáziumi ta­nulónak, öntudatos magyar magatartásáért, abban az időben, mikor igen sok magyar szá­mára sem a hazai föld, sem a szín nem jelen­tett semmit. Sepsiszentgyörgy, 1946. június 8.” A könyvet Hegedűs Lóránd írta, címe: Kossuth Lajos, legendák hőse... Elég idejé­ben készült tehát ’56-ra a fiatalember.­­ Sortűzként tartják számon immár törté­nelmi időnkben azt a két eseményt, holott folyamatos tűz volt, harc, nem egyszeri sor­tűz. Nem tudom, mi váltotta ki a pufajkás, ci­vil fegyveresek veszett támadását, azt sem tudom, hány halott volt, hány sebesült azon a november végi napon. Folyamatos tűz Egerben tr rendet, mert ha nem... Bizony, ott letörték a szovjet zászlót, de Szerjozsa nem lőtt... Rá pár napra történt az első tragédia. Nekem egy tanácskozáson kellett részt vennem Egerben, a másik kórházban. Egyszer tele­fonál a feleségem, a városban lőnek. Azon­nal siettem vissza a helyemre, ahol dr. Török Bandi sebész tartotta a frontot. A Fő utcán, a rendőrség előtt nagy tömeget találtam. Be akarták nyomni a kaput, kényszeríteni a sö­tét ablakok mögött ülőket, hogy azonosítsa­nak egy embert, aki pisztollyal lőtt a népre, és egy gyermek esett áldozatul. Egy sportoló meg még két ember fogta a tettest. A nevét a sportolónak hagyjuk most. És akkor a kór­ház felé haladó tömegre tüzelni kezdett egy géppisztolyos, pufajkás szakasz. Nem sortűz volt, folyamatos tűz. Valaki kiáltott: Kinél van fegyver? Védekezni kellene! Senkinél. És azok eszeveszetten lőttek a menekülő tö­megre. Kaput nyitott előttünk a kórház por­tása, de már a nyakunkon voltak üldözőink. És akkor hozzáláttunk a sebesültekhez... Minden orvos bejött, dolgoztunk. Azok be­rontottak a kórházba, a szülészetre, fölmász­tak ágyakra, éjjeliszekrényre, zúztak. Akkor álltam elébük: - Kicsodák maguk? Takarodjanak! Miért nem jönnek tankkal? Na, és azt az embert, akit azonosítani akart a tömeg, elbújtatták - vagy befeküdt? - egy kórházi ágyba, tette magát, hogy haldoklik. Ávós volt, ott volt ná­la az igazolványa. Ha azt a tömeg akkor meg­találja, széttépi. No, azt az embert a pufajká­­sok magukkal vitték... Negyvenhat esztendős asszony ikerpár fia halt meg akkor, egyik mellettem. Az anya so­káig járt az osztályunkra, könyörgött, segít­sünk rajta, hogy helyettük szülni tudjon még egy fiút... A kijárási tilalom 1957 májusáig tartott. Mert élt a MÚK. (Márciusban újra kezdjük.) Féltek. Este a főnököm - a főorvos - sem léphetett ki az utcára. A második egri csata később volt pár nappal. Délelőtt. Mosakodtunk műtőhöz, mikor jön a hír: a városban ismét lőnek! A rendőrség közelé­ből, egy oldalutcából jöttek a „pufajkás hő­sök”, és lőttek veszettül, mindenre, minden­kire, aki az utcán volt, fényes délelőtt. Gye­rekekre, vásárlókra, ablakokra. Később azt mondták: azért, mert a kórházból valaki rá­juk lőtt. Ki és miért lőhetett volna rájuk a kórházból. Akkor az orvosok fehér köpeny­ben, fehér sapkával kimentek az utcára, hor­dággyal, szedték össze a halottakat, sebesül­teket. Soha olyan nem történt meg, hogy a szülészeten férfiakat fektessünk. Percek alatt frontkórházzá, hadikórházzá alakul­tunk át, de fölkészületlenül, elegendő mor­fium, személyzet nélkül. „Az orvosok öntötték a vért” Bíró László doktort már akkor keresték a pufajkások. És üldözte sokáig a hatalom,mely nem bo­csátott meg neki soha. Aztán pár nappal ké­sőbb körülfogták a fiúk a kórházat: azt mondta a hatalom, hogy az orvosok öntötték ki a vért az utcára, hogy uszítsák a népet, az a vér folyt Egerben... Az első tüzelésnél megsebesült a küldönc is, aki a másik épület­ből hozta a műtéthez a vért: sebesülten, de az életet mentő vért magasra tartva, úgy ér­kezett „győztesen” be a kórházba... Akkor éjjel vártuk: mi lesz? Nem támad­tak. Ezek után egyszer megjelent egy magas rangú tiszt a kórházban, arra kért, hogy ha ők kerülnek majd ide, őket is ápoljuk, ren­desen. Még élt a MÚK. Féltek ezek cudarul. Estefelé még beszéltünk Dante-ről, az akupunktúráról igen keveset. Székesfehér­várt feledte a kommunista hatalom a magyar gyógyászat csoda­emberét. De nem bocsá­tott meg 56-ért. Nem mindenkinek. Czegő Zoltán Előzőleg tudom, volt egy tüntetés, több ezer nő vonult a szovjet parancsnoki épület elé, követelték, de jóval november 4-e után, hogy vonuljanak haza. Ez lett volna az ok? Lehetséges, hogy a szovjetek szóltak át a res­taurált kommunista hatalomnak. Csináljatok A gyertyák az egri elesettekért is lobogtak KANYÓ FERENC FELVÉTELE 1991. július 4. Magyar Férf­M A korrupció nevel­eti A Szegedi Dómtól úgy száz méterre áll egy romos homlokzatú ház az Oskola utcá­ban. Az utca neve úgyszólván országos hír­névre tett szert, mivel a 7. szám alatti ház- és telekingatlannal már évek óta foglalkozik a nyomtatott és az elektronikus sajtó. Levelek, kérelmek, elbírálások, elutasítások, felleb­bezések százaiban olvasható: Oskola u. 7. Vajon mi lehet az Oskola u. 7. titka? Múltszázadi kapuzárat kell kinyitni a sú­lyos kulccsal, hogy a titokról föllebbenjen az első fátyol. Befejezetlen építkezés látványa fogad, miként ez tárul elém az első emeleten is. A pazarul beépített tetőtérben foglalunk helyet vendéglátómmal, Benke Zoltán épí­tőipari üzemmérnökkel, aki az ingatlan tu­lajdonosa. Ekkor még nem tudom, hogy másnap reggeltől éjfélig tartó ügyirat-tanul­mányozás vár rám. A nagy álom Nyolc évvel ezelőtt kezdődik a történet. A már akkor is vállalkozó Benke Zoltán gon­dolt egy merészet: megveti a lábát Szegeden, 1983 júliusában másfélmillió forintért meg­vásárolta az 1861-ben épült Oskola utcai műemlék jellegű romos házat, a hozzátarto­zó hetven négyzetméteres telekingatlannal. Négy álmokat szőtt: saját költségén - eredeti állapotában - fölújítja a romantikus stílusú ke­reskedőházat, majd néhány év múltán kilenc­­­szobás panziót emel a­ saját telkére. Arra gon­dolt, ismervén Szeged ínséges szállodahelyze­tét, a város vezetői repesnek majd az örömtől, ha előadja nekik az elképzeléseit. Hogy azt a tőkét, amivel rendelkezik, nem csupán a saját, hanem a köz hasznára is hasznosítja. S mindez a városnak egy fillérjébe se kerül. Csakhogy Benke Zoltán nagyon elszámí­totta magát. Nem számolt valamivel, ami az akkori Magyarországra nagyon is jellemző volt, kiváltképp Pol Pot megye fővárosára, Szegedre. De erről majd később... A Keceli Szőlőfürt Ts­-szel közösen hasz­nosítandó miniszálloda elvi építési engedé­lyét a tanács 1984. május 31-i dátummal el­utasította. Indoklás: az Oroszlán utca (erre esett a hetven négyzetméteres telek) teljes szélességében Meszöv-beruházást valósíta­nak meg. Hogyan? Kisajátítják a telket. Le­hetetlen, gondolta még ekkor Benke Zoltán, hiszen jól tudta, hogy a műemlék jellegű há­zingatlanhoz tartozó telket is védi a törvény. Tehát az ingatlant nem lehet megosztani. Akkor döbbent meg aztán a leginkább, ami­kor kiderült, hogy lehet. Mindent lehet. A ki­sajátításnak egyébként van egy nagyon lé­nyeges feltétele: csak abban az esetben lehet megvalósítani, ha a beruházás közszükségle­ti célokat szolgál. Papíron természetesen itt is az állt: orvosi rendelő és üzletház épül a földszinten, az emeleten lesznek a lakások. Egyetlen üzlet - kürtöskalácsos - épült csak meg, azt is bérbe adta a tulajdonos. S hát va­jon kinek „raktak fészket” az építők? A Mé­szöv akkori elnökének és főosztályvezetőjé­nek. Mégpedig mind a kettőjük két-két la­kással gazdagodott! Kapálódzhatott Benke akárhogy, futhatott bárhová, sehol sem tö­rődtek az igazával, senkit sem érdekeltek a törvénytelenségek. Már repedezik a fal Bár nagy volt a pofon, de Benke Zoltánt nem olyan fából faragták, hogy könnyen be­dobja a törülközőt. Arra gondolt, hogy in­gatlana két szintjén vállalkozási lehetőséget alakít ki. S ekkor újra beütött a mentő! Má­sik szomszédja, az Oskola utca 5. szám alatti tulajdonos is építkezésbe kezdett. Ez önma­gában nem is lett volna baj, csak az építke­zés, felújítás mikéntje hagy maga után némi kívánnivalót. Az építtető ugyanis, teljesen fi­gyelmen kívül hagyva az engedélyezett ter­vet, „új” megoldásokkal operált. Többek kö­zött: háza új betonfödémjét Benke Zoltán házának főtartófalába vésette be, átvágván öt méter kéményt; nem hangszigetelte a há­zát, megszegvén a zajvédelmi előírásokat; „nullára” építette az erkélyt, azaz egész a te­lek határáig ér az erkély a több méter távol­ság helyett, miként a tetőablak elhelyezésé­nél sem tartotta be a minimum egy méter tá­volságot, fittyet hányva a tűzrendészeti ren­delkezéseknek. Mivel az építészmérnök há­zára terhelte a szomszéd a saját épületének födémjét, már meg is látszik az „eredmény”: repedezik a fal! Benke Zoltán ingatlana to­vább értéktelenedett. S hiába az ezer bead­vány, kérelem, szakvélemény, mindnek el­utasítás a vége. Miközben törvénytelenségek sokaságát valósították meg a szomszédban, Benke Zoltán nem találja sehol az igazát. Nem, mert ezen törvénytelenségeket maga a körzet köztársasági megbízottja szentesítette. Nem „tejelt” A kör bezárult. Befalaztak - mondja az építészmérnök. Pénze elfogyott, nem tudja befejezni az épít­kezést, de addig nincs is értelme, amíg a szomszédban nem az eredeti terv szerint épí­tik meg a házat. Benke Zoltán nem tudja el­fogadni, hogy egy jogállamban törvénytelen­ségek sorozatát lehessen elkövetni. Pedig ő is elkövetett egy hibát: nem kért építési en­gedélyt annak idején, hogy beépítse a saját tetőterét. „Tudja miért? - kérdezi. - Azért, mert építési engedélyt jattra adnak. A bün­tetés pedig összehasonlíthatatlanul kisebb összegű, mint a csúszópénz. És legalább az államkincstárba csorog, nem pedig hétpró­­bás bürokraták zsebébe.” A baj egyébként itt kezdődött. Benke nem „tejelt”, amikor a panzió építési enge­délyéért folyamodott. A történet már is­mert. A köztársasági megbízott neve is... Banos János Magyar ellenállók Eljött az ideje, hogy negy­venhat év után végre napi politikai, pártpolitikai érde­kek nélkül legyen az ország­nak egy olyan szervezete, amely egyedül a tevékenysé­gük alapján egyesíti a még életben lévő magyar ellenál­lókat - ezzel a mondattal kezdődik az a fölhívás, ame­lyet a minap megalakult Ma­gyar Ellenállási Szövetség adott ki. Zimányi Tibor, az ideigle­nes szervező bizottság tagja, a Recski Szövetség elnöke kérdésünkre elmondotta, hogy a volt parti­zánszövetség, később pedig a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetsége csak a kommunistákat vette föl so­raiba. Ezért épp ideje volt egy olyan tiszta szervezetet alakítani, amelynek tagjai a német megszállás alatt a füg­getlen, demokratikus Ma­gyarországért harcoltak. „Eljött az ideje annak, hogy történelmi távlatban a he­lyére kerüljön a magyar el­lenállás ügye. Ez csak a sajá­tos magyar helyzet figyelem­­bevételével történhet. A magyar ellenállást ne a kül­földi példák alapján ítéljük meg, emlékezzünk arra, hogy Magyarország megszál­lása csak 1944. március 19- én következett be. Más or­szágokban a nemzeti ellenál­lás kialakulására évek álltak rendelkezésre. Az adott tör­ténelmi pillanatban a ma­gyar függetlenséget, a ma­gyar önrendelkezést a ma­gyar ellenállás testesítette meg” - állapítja meg a fölhí­vás. Ezzel ellentétben ellenál­ló csak az „lehetett”, akit a MEASZ annak tekintett. Pontosabban: akit a területi párttitkár javasolt, így for­dulhatott elő az a gyalázat, hogy soraikba vették az 56- os forradalom leverésében „jeleskedő” ávh-sokat, kar­­hatalmistákat, illetve az ide menekült görög polgárhá­borús kommunistákat és a koreai háborúba küldött elvtársakat. A Magyar Ellenállók Szö­vetsége hármas célt tűzött ki maga elé. Meg óhajtja tisztí­tani az ellenállás ügyét, vissza akarja adni annak be­csületét. A másik cél: törté­nészek dolgozzák föl az el­lenállás igaz történetét. Vé­gül pedig érdekképviseletet lát el a szövetség. Szeretnék, hogy akiket nem vettek föl, vagy be sem akartak lépni a kommunista szövetségbe, most tagok lennének, s ez­ál­tal kis nyugdíj kiegészítésben részesülnének. Zimányi Tibor elmondot­ta azt is, hogy a második bé­csi döntés következtében je­lentős területek kerültek vissza az anyaországhoz. Majd újra elcsatolták tő­lünk, ezért a határainkon túl élő ellenállók is tagjai lehet­nek a szövetségnek.­ ­.

Next