Magyar Fórum, 1992. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-01 / 1. szám
4 1992. január 1. Magyar Fórum HAZAI FÖLD BERNI SÍRON Hogy ki lőtte le, máig sem tudni. De azoknak a pisztolyoknak és géppisztolyoknak az iszonytató hangját máig is hallani. Balek Tiborné, Nagy Sándor húga relikviákat tesz elém Szilvásváradon. Szülei s bátyja fényképét és az óráját. A szájharmonika már nincs meg. Ennyi egy élet összegzése 1991-ben. Tűzharc a nagykövetségen - A sírról készített fénykép a református egyház segítségével került hozzánk, de még mindig nem merem megmondani a nevét annak, aki hazajuttatta - szakadt föl a történet Sándor húgából. - Kopjafát emeltek a sírra, miután kiderült, hogy a bátyám református. Ez 1959-ben volt. Nagy Sándor tűzharcban halt meg a berni magyar nagykövetségen. Furcsa körülmények között. Máig is csak a találgatás. A magyar nagykövetség alkalmazottjai fegyvereitől volt hangos az a néhány perc. Marjai József és társai voltak a „rendcsinálók”. - Hosszú története van annak, hogy miért fordult a kommunistákkal szembe a bátyám - meséli Bakk Józsefné. - Édesapánkat, mint Üllő tűzoltó parancsnokhelyettesét a második világháború előtt beosztották leventeoktatónak. A háború végén pedig letartóztatták a kommunista pribékek, verték a talpát, a fejét, élő hússá verték szegényt, s mindezt látta a bátyám. Nem tudta megbocsátani ezt a gyalázatot. S mi történik erre? 1952-ben barátaival fegyvereket találnak, amiket elásnak. Semmi tudatosság nem volt ebben, mármint hogy lőnének valakire. Lehetséges azonban, hogy elkotyogták a dolgot, így eshetett: 1956 márciusában letartóztatták államellenes összeesküvésért. Gyorsított eljárás: két évet kapott. Derékig érő vízben , mint akkor „rendesen”, megvárták, amíg nagykorú lesz, aztán hajtották végre az ítéletet. A húsz éves gyerekembert derékig érő vízben dolgoztatták a csolnoki bányában. Csoda-e, hogy 1956. október 27-én, amikor kiszabadult, nem haza, hanem a Corvin közbe ment harcolni? Csoda-e, hogy ha azt is számba vesszük, szinte minden magyar családot, őket is mindenükből kiforgatták? Maradt csak az adósság? - Elcsitultak a harcok - emlékezik vissza Bakk Tiborné -, és Sándor elment a zuglói Lardolin Olajgyárba dolgozni. Márciusban hallja, hogy kezdik összeszedni a politikaiakat. Jött haza éjszaka, s édesapám mondja neki, ha tejet akarsz inni, akkor el kell menjél érte. Soha többé nem láttuk. Két hét múlva kaptunk tőle lapot Jugoszláviából, s írta, hogy jól van. Akkor megnyugodtunk. Aztán Svájcból írt, azt hittük, jóra fordul a sorsa. De közvetlen a halála előtt azt üzente apámnak, hogy magyar kommunista ügynökök vadásznak az 56-os magyarokra. Orgyilkosokat küldtek ki rájuk Kádárék. Fegyvert vásárolt. Párnája alatt tartja. Egyszer arra ébredt, hogy motoszkálnak az ajtón. Éjszaka, s ő az ajtó mögé bújt. Ekkor berúgták azt és géppisztollyal szétlőtték az ágyát. Ha nem kel föl, megölik. Maradt még néhány hónapja... Tönkretették az életemet Tudta, hogy lista van az 56-osokról a berni nagykövetségen. Barátjával, Papp Endrével behatolt az épületbe, megszerezni azt. Riasztották a rendőrséget, ám őket nem engedték intézkedni, ehelyett Marjaiék „intézkedtek”. Lelőtték Nagy Sándort. Papp Endre azt állítja, hogy Marjai József kezében is füstölgött a pisztoly. A család a Népszabadság oldalairól értesült az esetről. A lap azt írta, hogy fasiszta merényletet követtek el a nagykövetség ellen. Ez okozta Nagy Sándor halálát. - A bátyám nem halt meg azonnal, oxigénsátor alatt feküdt egy ideig. Édesapám ment a svájci nagykövethez vízumért temetésre. Megkapta volna, de a mieink nem adták. Évente kérte, engedjék ki a sírhoz, hiába. Meghalt úgy, hogy nem sirathatta el fiát a sírjánál. Ez lett a sorsa édesanyámnak is, 1970-ben sem engedték ki. Annyit tehettünk csupán, hogy egy református lelkészszel hazai földet küldettünk ki a sírjára. - Én? Az én életemet tönkretették, mert elkövettem azt a nagy hibát, hogy 1958-ban gyászruhában mentem el az üllői augusztus 20-ai ünnepségre. Pedagógus lévén megbízhatatlanná váltam az öcsémet gyászolván. A szónok - örökre szólóan - megalázott, mondván: amíg én egy rohadt fasisztát gyászolok, nem kezdik meg az ünnepséget. És 1958. szeptember 15-ei dátummal megkaptam a felmondásom. Banos János Nagy Sándor tűzoltó egyenruhában Bakk Tiborné, Nagy Sándor húga már valamikor az ötvenes években csak az egyetlen élő hozzátartozó Kubinyi Ferenc:FEKETE LEXIKON MAROSAN GYÖRGY MAROSÁN GYÖRGY péksegéd, szakszervezeti és szociáldemokrata funkcionárius, MDP, MSZMP politikai bizottsági tag, Államminiszter stb. (Hosszúpályi, 1908. május 15.) 1927-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba. 1939-től az Élelmezési Munkások Országos Szövetségének a főtitkára. 1942 nyarán letartóztatták. A M. Kir. Belügyminisztérium Államrendészeti zsebkönyve KR. (kommunista rovottmúltú) jelzéssel tartotta nyilván. 1943-ban az SZDP vidéki szervezőtitkára lett. 1944. március 19-ét, a német megszállást követően letartóztatták és Nagykanizsára internálták. Visszaemlékezései szerint az SS is fogva tartotta és Hain Péter által vezényelt GESTAPO részlegnél is rabságot szenvedett a Szabadsághegyen. Megpróbáltatásai ellenére a szovjet okkupációig nem esett bántódása. 1945 augusztusáig az SZDP országos titkára, majd vezető titkára. 1947- től a párt főtitkárhelyettese. Mint beépített kriptokommunistának tragikus kulcsszerepe volt abban, hogy a főtitkár, Szakasits Árpád távollétében fondorlatos és csaló módon a Szociáldemokrata Párt árulóinak segítségével elfogadtatta a Kommunista Párttal való kényszeregyesülést. 1948. március 10-én tagja lett a létrehozott MKP-SZDP közös politikai bizottságának. Ennek az elnökhelyettese és a közös Szervező Bizottság tagja, a pártegyesítő konferenciáig. Ezzel a tettével kiszolgáltatta a későbbi megtorlásnak a Magyar Szociáldemokrata Párt vezetőit (Peyer Károlyt, Ries Istvánt, Bán Antalt, Kéthly Annát, Schiffer Pált stb.). Az MDP I. Kongresszusán tagja lett a politikai bizottságnak, a titkárságnak és a szervező bizottságnak. 1948. augusztus 18-án a Budapesti Pártbizottság első titkára lett, a többi tisztsége érintetlenül hagyása mellett. 1949. június 11-től könnyűipari miniszter. Az 1950 májusi KB. ülésen felügyelete alá rendelték a KB. Adminisztratív Osztályát. Mivel ez az osztály felügyelte a diktatúra összes elnyomó fegyveres apparátusát, bíróságait, ügyészségeit, 1950 májusától augusztus 16-ig, letartóztatásáig személyesen felelős az összes törvénysértő eljárásért, bitófára vagy börtönre szóló ítéletért. Révész Ferenccel és Vajda Imrével együtt tartóztatták le. Sorsa egyáltalán nem különleges. A terhessé vált árulót, beépített és kiszolgált ügynököt a történelem összes diktatúrájában likvidálni szokták. Ez történt Marosánnal is. Vallatását és a perre való előkészítését Szűcs Ernő ÁVH ezredes és a különleges csoport végezte (tagjai: Radványi Dezső, Kovács István, Vándor Ferenc, Havas Oszkár, Csont Ferenc, Pozsonyi Endre, Berán Iván, Fehér Sándor stb.). Vizsgálótisztje, aki többször megverte és megkínoztatta, Szendi György volt. 1956 tavaszán szabadlábra helyezték, majd rehabilitálták. A Központi Vezetőség július 18-i ülésén újra politikai bizottsági tag lett és egyúttal a minisztertanács elnökhelyettese. Ezt a tisztséget október 24-ig töltötte be. Október 28-án kimaradt a szűkebb vezetésből. November 2-án éjszaka Apró Antallal, Nógrádi Sándorral és Kiss Károllyal, Jurij Andropov szovjet nagykövet utasítására, szovjet fegyveres kíséret védelme alatt elhagyta Budapestet és egy idegen okkupáló hatalom szolgálatába állt, amely megdöntötte a magyar törvényes kormányt. Ezzel Marosán megvalósította a hazaárulás bűntettét. 1956. november 4-én tagja lett a Kádárféle kormánynak és a szervezendő párt ideiglenes Intéző Bizottságának. 1956. december 8-án reggel a parlamentben közölte Rácz Sándorral, a Nagybudapesti Munkástanács elnökével: „Ti nem vagytok forradalmárok, ti ellenforradalmárok vagytok, mától lövetünk!” Azon a napon Salgótarjánban már eldördült az a sortűz, melynek 131 halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt. 1957. május 9-én újra államminiszter lett, már korábban pártfunkciójából eredően felügyelt, mint titkár a KB. Adminisztratív Osztályát. 1959. november 2-ig tölti be ezt a tisztet. Éppen ezért Marosán elsőrendűen felelős az 1956-os felkelés és forradalom vérbefojtását követő, a magyar történelemben sehol nem hasonlítható, bosszúálló megtorlásért. Minden akasztófakötelet képletesen Marosán húzott meg. Az államminiszteri funkciót 1960. január 15-ig töltötte be. Ebben az időben már az ortodox marxista Lukács György baráti köréhez tartozik. Kádár Jánossal való ellentétében rosszul mérte fel az erőviszonyokat és a szovjet támogatását. 1962-ben, az október 11-12-i ülésen a központi bizottság megtárgyalta beadványát, amelyben lemondott tisztségeiről. Visszahívták a politikai bizottságból és felmentették titkári megbízatása alól, továbbá kizárták a központi bizottságból. 1965-ben kilépett, majd 1972-ben visszalépett a pártba. Memoárjainak sajtó alá rendezésével és kiadásával foglalkozik. Jókedvünk éve Mindig megrendítőnek tartom azt a pillanatot, amikor az új esztendő küszöbén eldobom a régi naptárt. Újra végigpörgetem lapjait, elmerengek egy-egy bejegyzésen, aztán könnyű szívvel a tűzbe vetem. Az idén mintha egy kicsit tovább tartanám a kezemben, kutatok benne valami jó után, pirosbetűs ünnepeket keresek, amelyek megmaradtak a szívemben. Emlékszem arra a pillanatra, amikor egy évvel ezelőtt a kezembe vettem üresen és abban a reményben, hogy ez az esztendő gazdagabb lesz örömben. Akkor rájöttem, csak úgy tudom ezt elérni, ha mindig csupán azt jegyzem fel, aminek örültem, ami szép volt, ami a szívemet simogatta. A gonosz, csúnya dolgokról tudomást se veszek. Úgy képzeltem, olyan lesz az a naptár, hogy az év elmúltával is viszszacsendül bennem a szép muzsika, az élet zenéje. Tehát egy emberi muzsika kottája lesz, s most lám, iszonyodva nézem a lapjait. Az év eleje még a mamáé volt, bejegyeztem a naptáramba a nevét.Marcella! Muzsikált bennem ilyenkor, mint azok a kis virágok a kertben, oda képzeltem magam estikéi, jácintjai, tulipánjai közé. És ilyenkor láttam is a szemét: szeptemberi ég a szeme, kék és szelíd. Mint a tenyere, amellyel olykor álmomban is a fejemet simítja: Kisfiam! Aztán a visszatérés napjai az illatos nyárban ifjúságom egyik szép városához, ahol diákkoromban is oly sokat tartózkodtam. Dubrovnikba repültem júniusban, újra láttam a Stradunt, ültem a vár bástyájával szemben az öböl túlsó partján, ahol a nagy fal kezdődik, s ahová odahallani a harangos óraütést. Fecskék köröztek a város fölött, le- lecsapva, és rozmaring illattal érkezett az alkony. Nézem a bejegyzést, piros ceruzával rajzoltam egy vidám kört, mert a piros meg a lila nálam az öröm jele. De most tussal átfestem, mert már szomorú szívvel tudok a városra gondolni, amelyet ágyúkkal és aknákkal lőnek még ma is és sérült templomainak tornyában nem hirdetnek már örömöt a harangok. Talán most egy nagy B betűt kellene rajzolnom a piros örömkör mellé, hogy jelezzem a barbarizmust, ami még most is él az emberek szívében. Él és hat, rombol és pusztít, gyilkol kegyetlenül és válogatás nélkül. És lobogója is van. Vörös csillaggal ékesített. Hát sose tudunk felülemelkedni a rosszon? Egy másik bejegyzés: Vukovár eleste. Elszomorodom: csak Mohácsok vannak? Olvasom egy jelentésben a minap, hogy miközben eredménytelenül tárgyaltak a nyugati hatalmak, Vukováron a halottakat temették. Eddig 850 holttestet vizsgáltak meg és ezek közül 700 tetemet azonosítottak ugyanaznap, a Tanjug jugoszláv hírszolgálati iroda jelentése szerint kitüntették azokat a katonákat, akik az öldöklésben legjobban kitűntek bátorságukkal. És kegyetlenségükkel. Lapozzak tovább ? Minek visszanézni, égjen el a múlt esztendő naptára minden bejegyzésével. De az új, az hozzon számunkra tiszta lapjaival örömet, jókedvet. Erős hitet a jövőben, magyar összefogást, a demokrácia kiteljesedését, határainkon túl élő magyaroknak békességet. Rájöttem, talán még nem későn, hogy nem csak színes ceruzát kell használnunk a bejegyzésekhez, több kell az örömhöz, a boldogsághoz: a szívünk. Egy nagy-nagy szívet kellene nyomtatni minden naptárba, hogy erről sose feledkezzünk meg. A napok mellé pedig kis szíveket rajzoljunk, a találkák napjára rajzolhatjuk lila ceruzával, a kirándulások napját kék ceruzával rögzítsük, máris mintha hallanám a vizek zúgását a patakok partján. Aki muzsikus, az rajzolhat egy hangjegyet. Magasat, sikoltó örömmel. Talán így lesz az idei esztendő a jókedvünk éve, de csak akkor, ha mi is nagyon akarjuk. Ezzel a szándékkal nyitom most ki új naptáram és simítom végig áhítattal, reménységgel üres lapjait... Illés Sándor