Magyar Fórum, 1998. január-június (10. évfolyam, 2-26. szám)
1998-03-12 / 11. szám
1998. március 12. Horn Gyula is köztük volt *3 i wc. Vörös keretlegények Még mindig vannak optimista emberek, ennyi keserves csalódás után is, akik úgy vélik: az 1956-os forradalom és szabadságharc kegyetlenül véres leverése, bosszúszomjas megtorlása, nem maradhat büntetlenül. Le kell mosnunk a gyalázatot. Törvény előtt kell felelni a több száz ártatlan ember életét kioltó sortüzek felbujtóinak és végrehajtóinak. A példátlan kegyetlenséggel eljáró pufajkás keretlegényeknek, akik - valamennyien! - egy terrorszervezet tagjai voltak, idegen megszálló hatalom önkéntes kiszolgálóiként, lőttek és lövettek, brutális módon, fegyverrel fojtották vérbe századunk legfelemelőbb nemzeti szabadságküzdelmét. Ezek közé az optimista emberek közé tartozik az ’56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottságának elnöke, dr. Szerdahelyi Szabolcs is, aki 1998. február 16-án feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen. Az 1956. december 6-án, a Nyugati pályaudvar előtt, több emberen elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntettel vádolja Földes Lászlót, Druzics Drágot, Fekete Imrét, Bodnár Józsefet és Horn Gyula egykori pufajkás keretlegényeket és további ismeretlen társaikat. Földes László, a feljelentés állítása szerint, 1956. december 4-én, az úgynevezett Katonai Tanács ülésén elhatározta, hogy pufajkás különítményével vért nem kímélő tömeges megtorlást hajt végre a szabadságharc mellett még nyilvánosan hitet tevők ellen. Az első ilyen akciót 1956. december 6-ára tervezték. Provokációként vörös zászlós demonstrációt szerveztek, hogy a válaszként kialakuló tömegmegmozdulást példátlan kegyetlenséggel megtorolhassák, ezáltal növeljék a becsületes hazafiak félelmét. A mintegy 200-300 fős, vörös lobogós demonstráló csoportot, amely kihívóan éltette a megszálló hadsereget és MSZMP-s röplapokat szórt, szovjet páncélautók és tankok, valamint felfegyverzett pufajkás terroristák kísérték. A maroknyi hazaárulót a Blaha Lujza tér és a Nyugati pályaudvar között többször megzavarták, sokan ki akarták venni kezükből a gyűlölt megszállókat jelképező vörös zászlókat. A tömeggé duzzadt járókelők - szidalmazások közepette - apró kődarabokkal is megdobálták a demonstráló, álinternacionalista hazaárulókat. A Nyugati pályaudvar elé érkezve, a provokációs terv szerint, a szovjet páncélosok mögött megbúvó pufajkás terroristák tüzet nyitottak a tömegre. A Csémi Károly parancsnoksága alatt álló különítmény egyik tagja, Druzics Drága szerb terrorista, néhány társával együtt, találomra kiragadott a tömegből öt személyt, kettőt közülük azzal gyanúsítottak, hogy késsel akarták megtámadni őket, a másik háromnál pedig feltételezték, hogy kézigránátot akartak a tömegre dobni a pályaudvar tetejéről. Az öt személyt a terroristák minden vizsgálat nélkül, a helyszínen tarkón lőtték. Rajtuk kívül a sortűznek több halálos áldozata volt. A feljelentés állítása szerint, adatok vannak rá, a véres akcióban részt vett Horn Gyula is, aki közismerten tagja volt ennek a terrorista különítménynek. „A rendelkezésünkre álló adatok szerint alapos a gyanú arra, hogy Horn Gyula nem vörös zászlós »tüntetőként« volt jelen a Nyugatinál, mint ahogy azt ma állítja, hanem fegyveres karhatalmistaként” - írja a Deport ‘56 beadványa. Mint ismeretes, Horn Gyula, saját kezűleg kitöltött szolgálati adatlapja szerint, 1956. november 15-étől volt karhatalmista, ezzel a ténnyel korábban írt önéletrajzaiban is dicsekedett a diktatúra alatt. Később, a Cölöpök című könyvében már az a változat jelent meg, hogy a bolsevik pártközpontban csak december 12-én kérték fel, mint Szovjetunióban kiképzett oroszhű kádert, hogy lépjen be a terrorista különítménybe. Az ügyészségre beadott okirat felhívja a figyelmet arra a lényeges tényre: Horn Gyula eddig ismert tiszti szolgálati lapja, valamint ennek felülvizsgálati lapja nem teljes, az előbbiből hiányzik a 9. és 10. oldal, az utóbbinál pedig a szöveg egy részét a xeroxmásolat- készítés alkalmával eltakarták. Ezeket az iratokat nem küldték meg az átvilágító bíráknak sem! Dr. Szerdahelyi Szabolcs állítása szerint azoknak a karhatalmistáknak a cselekménye, akik 1956. december 6-án a Nyugati pályaudvar előtt belelőttek a szándékosan provokált tömegbe, vagy részt vettek az elfogottak kivégzésében, a Genfben 1949. augusztus 12-én kelt, a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló egyezmény alapján, háborús bűntettnek minősül. A tettesek több emberen elkövetett emberölést követtek el, ezen a jogcímen felelősségre vonhatók. A cselekmény kitervelői és irányítói pedig felbujtóként állíthatók bíróság elé. Azok pedig, akik vörös zászlós demonstrálóként provokálták a lakosságot annak érdekében, hogy a várható ellenakció ürügy lehessen a terrorlegények fegyverhasználatára - bűnsegédként vonhatók felelősségre. Jogszabály tehát van, hogy a bűnösök bűnhődjenek a század legelvetemültebb nemzetellenes cselekedetéért. Az ártatlan magyarok véréért. Az ügyészség azonban már közel egy évtizede konokul hallgat. Minden lehetséges módon megkísérli a törvényes felelősségre vonást megakadályozni. A salgótarjáni sortűz kapcsán az eljáró bíróság a következő megállapítást tette: „Az 1956- os vérontásokért és megtorlásokért kétségen kívül felelős, életben lévő politikai és katonai vezetők ellen soha senki sem kezdeményezett törvényes felelősségre vonást és erre még a jelen ügy kapcsán sem került sor. Ehelyütt egyszerű közembereket ültettek a vádlottak padjára... nem indítottak nyomozást olyan vezető személyek ügyében, akik ellen legalább annyi, ha ugyan nem több bizonyíték állna rendelkezésre, mint a felsorolt tíz vádlottnál volt.” Világos beszéd. Az okát is jól tudjuk. Ezúttal is hasonló fog történni. Hazánkban jelenleg nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség alkotmányos alapelve. Az országon idegen érdekeket szolgáló paraziták ülnek. A mai magyar politikát nem idehaza határozzák meg, hanem határainkon kívül. A magyar nép érdekei ellen. Ezért nem érvényesülhet 1956 igazsága és szelleme sem. Valójában nem történt rendszerváltozás, korábbi zsarnokainkat nem válthattuk le, csupán Gazdát cseréltünk. Az új Gazda azonban ugyanúgy ragaszkodik a régi, kipróbált árulókhoz, mint elődje, a Kreml urai. Attól fél, ha új elit kerülhetne hatalomra, az esetleg a magyarság érdekeit képviselné, nem lenne annyira szolgai és hazaáruló. Az optimista tragédia korszakában élünk. Hajdú Demeter Dénes MIVEL SZFGJUVKU VOLT, ELHATÁROZTA, ELVESZI A GAZ- dogoktól 14 VE FIZT, ÉS A SZEGÉNYEKÜEK ADJA. Magyar Forfm i Március 15. másfél évszázada a magyar nemzet legnagyobb ünnepeinek egyike. Ez alatt a hosszú idő alatt sokféleképpen ünnepelt-ünnepelhetett a magyarság. Másként a múlt században, s másként a XX. században. Megint másként az első nagy világégés előtt, s másként utána. Igencsak eltérő képet mutatnak a II. világháború előtti és utáni ünnepek. De nem volt azonos a nemzeti ünnep hangulata Rákosi és Kádár uralma alatt sem. Sőt, Kádár diktatúrájának idején különbség volt a kezdeti évek és a rendszer agóniájának időszaka között is. Most, a másfél százados ünneplés alkalmával egy nagyon nevezetes március 15-re emlékezünk. Az 1956-os forradalmat követő első március 15-re, az 1957. évire. A nemzetben élénken élt az alig néhány hónappal korábban eltiport újabb magyar forradalom emléke. Még sokakban hatott a lelkesedés, nem is kevesekben élt még a remény. Az emberek gondolatában felvillant a hajdani márciusi ifjak 12 pontja és máris megjelentek mellettük a saját októberi forradalmi követeléseik: szabadság, függetlenség, demokrácia, sajtószabadság. Az is eszükbe jutott, hogy a dicső elődök nagy forradalmának és szabadságharcának leverésére ugyanúgy Moszkvából indították a rettenetes katonai túlerőt, miként az ő forradalmuk idején, 1957 tavaszán már folyt a megtorlás, amely kegyetlenebbnek ígérkezett, mint a Haynau-féle. Rendezte sorait a forradalom alatt szétzilálódott magyar hadsereg, a tisztikar nagy része hűségnyilatkozatot tett Kádár János kormánya mellett. Az egykori könyörtelen államvédelmisták a forradalom leverése utáni karhatalomba tömörültek és pufajkába bújva, bosszút lihegve kezdtek hozzá kegyetlen tobzódásukhoz. Folyt ütemesen a rendőrség megtisztítása a megbízhatatlannak ítéltektől, s folyt az állomány feltöltése. Szervezés alatt állt a munkásőrség és bontogatta zászlait a KISZ, folyt az MSZMP szervezése. Itt volt az országban a rettenthetetlen szovjet hadsereg. A legtovább forradalmi utóvédharcot vívó munkástanácsokat és a MEFESZ-t is akkorára sikeresen szétverték. Keményen folyt a megtorlás, sokan börtönben, internálótáborban sínylődtek, mások a kivégzések áldozataivá váltak. Azt hihetnénk, hogy Kádár János és hasonszőrűekből álló kormánya az iménti körülményekből következően már magabiztosan gyakorolta a hatalmat. De nem így volt! Elegendőnek bizonyult felröppenteni a jelszót, hogy Márciusban Újra kezdjük, s a kádári vezetés máris megrettent. Lássuk néhányuk nyilatkozatát! Marosán György: „Március 15-e most harci feladat lesz. Javaslom, maradjanak otthon a diákok és az iskolában csak az utolsó órán legyen megemlékezés,... falun ne csináljunk semmit. Ha hagyjuk magunkat visszaszorítani, akkor provokáció lesz.” Biszku Béla: „Meg kell változtatni az egész ünnepség jellegét,... már az előkészítésnél ki kell húzni a nacionalista, szovjetellenes, ellenforradalmi élet.... Legyen gyűlés, amit mi rendezünk munkásokkal, kommunistákkal. Le kell leplezni a hazafias jelszavak alatt jelentkező demagógiát, meg kell mutatni, hogy azok az igazi kommunisták, hazafiak, akik az internacionalizmus talaján állnak, a többiek hazaárulók voltak.” Kállai Gyula: „Bizonyos szerveink a reakciós kezdeményezésekkel versenyt futnak. ... A gyűléstilalmat fenn kell tartani. Koszorúzási ünnepségen csak azok vegyenek részt, akiket meghívnak.” Nemes Dezső: „Karhatalmi erősítésre is szükség van.” Münnich Ferenc: „Karhatalommal le kell zárnunk az ünnepségek helyét.... Meg kell mondani, hogy az összes statáriális tilalmak érvényben vannak és március 15-re össze kell szedni a gyanús elemeket.” Miután az iménti és hasonló véleményeiket kicserélték egymással az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, 1957. március 7-én elfogadtak egy intézkedési tervet a közelgő március 15-i ünnepségekkel kapcsolatban. Ebben leszögezték, hogy „a megyei, budapesti, járási, városi és kerületi pártbizottságok késztessék forradalmi éberségre és helyezzék harci készenlétbe az egész párttagságot, a pártapparátust, a pártszervezeteket. ... A pártbizottságok biztosítják, hogy vaskézzel likvidáljanak minden ellenséges provokációt. ... A pártbizottságok... a március 15-ével kapcsolatos intézkedések megtételére alakítsanak operatív bizottságot. A Központi Vezetőség március 15-e megünneplésével kapcsolatos határozatában megjelölt rendezvények, ünnepségek kivételével minden más megmozdulást ellenséges megnyilvánulásnak kell tekinteni. Az ilyen megmozdulásokkal szemben az operatív bizottságok és az illetékes szervek keményen lépjenek fel." Az akkor mindenható MSZMP határozatának megfelelően iszonyatos erőösszevonások, készenléti szolgálatok, összetartások, járőrözések, razziák és preventív őrizetbevételek kezdődtek. Azt a három betűt, hogy MÚK, láthatóan a hatalom félelmében sokkal komolyabban vette, mint akik a jelszót útnak indították, így aztán a magyar kommunisták 1957. március 15-én a maguk biszkui internacionalista módján ünnepeltek, a nemzet pedig gyászával s fájdalmával emlékezett 1848. március 15-re. Pozsonyi István