Magyar Fórum, 2000. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-06 / 1. szám

2 Magyar szemmel A MIÉP elnökségének értékelése az elmúlt évről és a jövő kilátásairól A magyar életet 1999-ben a szomszédunk­ban folyó értelmetlen háború árnyékolta be. NATO-csatlakozásunkat közvetlenül a há­ború megindulása előtt az amerikai hadveze­tés siettette, mert Magyarország területére, légterére elengedhetetlenül szüksége volt. A területünkről megindított szárazföldi hábo­rú részben kormányunk helyes magatartása, részben az európai kormányok ellenállása miatt meghiúsult, de Magyarország és a Kár­pát-medencei magyarság semmilyen ellen­értéket nem kapott a háborúban való részvé­teléért, a súlyos anyagi áldozatokért. A délvi­déki magyarság sorsa bizonytalan, életveszé­lyek közt kell élnie, és újra életprogrammá vált a kivándorlás. Magyarország mint anyaország csak nagyon kevés magyar család befogadására, munkához juttatására vállal­kozik, mert ehhez sem kap semmilyen segít­séget, és mert nincs egységes, kidolgozott, közösen vállalt nemzetstratégia. S ami pedig nemzetstratégiaként készül különböző mű­helyekben, az a liberális, szociálliberális erők állandó kereszttüzében áll, és a liberális kéz­ben lévő sajtó megakadályozza, hogy a köz­vélemény asztalára kerüljön, a közgondol­kodás részévé váljon. Sokszor aztán elterve­­zői sem merik vállalni, mert egzisztenciális ellehetetlenüléstől tartanak. A kormány nem ad számukra hathatós védelmet. Ez már így megy évtizedek óta, folyamatosan. A magyarság fogyatkozása nem állt meg, sőt súlyosbodott. A kormányzatnak a csa­ládok megsegítésére tett intézkedései jó szándékot tükröznek, de a jelen helyzetben elégtelenek. Az európai egyesüléshez való csatlakozás divatszólammá vált, sok intézmény számá­ra pedig üzletté. A társadalom nem kap ki­egyensúlyozott tájékoztatást a csatlakozás előnyeiről és hátrányairól. Európa több ál­lamában magában is bizonytalanság ural­kodik a bővítést illetően. Nyugat-Európa jelenleg nincs sem erkölcsileg, sem gazda­ságilag, sem szociálisan abban a vonzó, pél­daadó szerepben, elismertségben, amely­ben az erhardi szociális piacgazdaság ide­jén volt. A globalizmus minden európai társadalmat és gazdaságot korlátoz, nemze­­tietlenít, rombol. A bizonytalanság egyik jellemző esete: Ausztriában 1999. október 3-án voltak a vá­lasztások, és még mindig nincs kormánya ennek a mi csatlakozásunk szempontjából talán legfontosabb országnak. A nagy lendülettel útjára induló Orbán­­kormány 1998-as lendülete megtört a globá­lis nemzetközi erők, az örökölt apparátusok és a kormánnyal szemben is egyre ellensége­sebbé váló sajtó és telekommunikáció ellen­állásán. Az 1996-ban meghozott „média­­törvény” nyomában felálló kereskedelmi televíziók és a rájuk tapadó, velük együtt szerkesztett bulvárlapok és országos politi­kai napilapok folyamatosan támadják, mocskolják, és a nem ezzel foglalkozó szeme előtt rejtve maradó szerkesztési módszereik­kel folyamatosan elértéktelenítik a kor­mányt, az úgynevezett nemzeti oldalt. A saj­tótámadás szüntelen és központilag irányí­tott. Célja nem egyszerűen a Magyar Szocia­lista Párt előretolása és az SZDSZ védelme és fenntartása, hanem elsősorban a bizony­talanság légkörének állandósítása. A tényle­ges hatalmat birtokló pénzügyi körök, a nemzetközi óriásvállalatok és bankok ki­szolgálói így akarják továbbra is kezükben tartani ezt a kormányt, és a jövő kormányait, a királycsinálást, így akarják a maguk szá­mára továbbra is fenntartani a demokrácia háttérből való és érdekeik szerinti manipu­lálását. Ez a magyarság számára halálos fenyegetés, amely alól bármilyen áron ki kell szabadul­nunk, mert ez a nemzet megsemmisülését, az ország idegenek általi megszállását és az idegen uralmat jelenti. Megoldatlan a földtulajdonlás, földhasz­nálat, a birtoknagyság és az idegen állampol­gárok itteni földművelésének és tulajdonlá­sának kérdése. A magyar gazda nem kap tá­mogatást, csak üres szavakban. A felvásárlás a termelő kárára történik. A feldolgozóipar nem rendel a magyar gazdától, vagy csak ke­veset, és nem fizet korrekt módon. Sok gazda az árutermelés abbahagyásán gondolkodik. A városi és üdülőtelepi lakóingatlanok közül egyre több kerül idegen tulajdonba. Luxustelepek épülnek idegeneknek. Nagy birtoktestek kerülnek külföldi tulajdonba. A magyarság visszaszorul a saját hazájában. 1999 természeti csapásai nemzeti össze­fogással, erre irányuló különleges, rendkí­vüli programmal való megoldást igényel­nek. Ha most nem látunk hozzá a folyam­­szabályozáshoz, a talajvíz megtisztításá­hoz, a szennyvíztározók építéséhez, a bel­víz kérdésének a megoldásához és a többi súlyos környezeti ártalom megszüntetésé­hez, később már sokkal drágább lesz és eredménytelen. Ezeket a hatalmas beruhá­zással járó munkálatokat azonban nem le­het kamatos nemzetközi pénzből elvégez­ni, mert az az ország végsőkig való eladóso­dásához vezet, ehhez új alapú, saját, nemze­ti célú pénzpolitika kell. Ez a rekonstruk­ció, amely városaink, közlekedésünk egy­idejű felújításával kell együtt járjon, csak egy nagyszabású nemzeti újjáépítési prog­ram keretében valósulhat meg, amely egyes-egyedül a mi saját ügyünk, és amely­hez nem kell világbanki gyámkodás és vámszedők közreműködése. A magyar gazdaság az előző évek, évtize­dek felelőtlen, nemzetellenes, idegen célo­kat kiszolgáló pénzügyi vezetése következ­tében elérte a kritikus pontot. A valóban profitot termelő ipar és a pénzből pénzt csi­náló bankrendszer túlnyomó része külföl­di érdekeltségek kezében van, és a maga ál­tal termelt hasznot minden akadály nélkül kiviszi az országból. Ezek az érdekeltségek, tekintve, hogy mélyen áron alul jutottak ahhoz a magyar vagyonhoz, amellyel ter­melnek, vagy amelyben bent vannak, amelynek a tőkéjét forgatják, lényeges koc­kázat nélkül teszik azt, amit önző érdekeik diktálnak, hiszen a termelés, a működés hirtelen abbahagyása sem okoz gondot ne­kik, a majdnem ingyenes hozzájutás, és a már régen kivitt haszon miatt, így a gazda­ság fele valóban nem vesz részt a tehervise­lésben és a nemzet valódi és súlyos gondjai­nak a megoldásában. A másik térfélen, a magyar kisvállalko­zások és a közepes vállalkozások térfelén állandó likviditáshiány, körbetartozás, mű­ködés-abbahagyás, kínlódás és örökös bi­zonytalanság tapasztalható. Ezt a részt sú­lyosodó járulékterhek nyomják, amely alól minden vállalkozó kénytelen legalább rész­ben kimenekülni. Ezeknek az iparosoknak, kereskedőknek, önálló gazdaságoknak a helyzete 1999-ben a nemzetközi kereske­delmi láncok, áruházak, bevásárlóközpon­tok létesülésével, előrenyomulásával pár­huzamosan mindenütt az országban rom­lott. A magyar gazdaságban, az egész magyar életben egy olyan nemkívánatos, idegenszerű és életellenes átalakulás, önállótlanodás és érték­­vesztés indult meg, amelyet ma még fel sem igen ismerünk, de amely a nemzet teljes ellehetetle­nüléséhez vezethet. A MIÉP szerint az önfel­adásnak ezt a folyamatát meg kell állítani, itt nincs semmi „vagy” és semmi „de”. A kormánynak a gazdaság nagyobbik fe­lére nincs, vagy csak alig van befolyása, a pénzügyi rendszer, a túlhatalmú bankok, biztosítók, tőzsdés cégek ugyanakkor gon­doskodnak róla, hogy a magyar térfél vál­lalkozásairól le tudják nyúzni az utolsó ré­teg bőrt is, tehát a kormány befolyása erre a gazdasági tényezőre is korlátozott. A kis- és középvállalkozások támogatására megho­zott törvények nem érik el céljukat, és nem hatnak, a kamarákkal is harcba került a kormányzat, de mindenekelőtt az a legna­gyobb baj, hogy az állam nem tud megren­deléseket adni a hazai iparnak, kereskede­lemnek, nem tudja oly mértékben élénkí­teni a keresletet, hogy abból gazdasági fel­virágzás legyen. A rendszer rossz, az örö­költ helyzetben a kormánynak nincs moz­gástere. A kormány azonban ennek a szűk moz­gástérnek a lehetőségeit sem használja ki. Bátortalan. Elfogadhatatlanul gyakran ad­ja fel eredeti elképzeléseit, köt elvtelen kompromisszumot a neoliberális pénz­ügyi oligarchiával, nem igyekszik a maga számára megnyerni,a­ nép szenvedő és az igazságtalanságok miatt felháborodott ré­szét, nem vívja meg azt a harcot, amit a vá­lasztás előtt megígért, aminek a reményé­ben megválasztották. A koalíciót belső gyengeségek is akadá­lyozzák. A kisgazda mohóság és elvtelen­­ség, a törtetés és a vak szerzésvágy, amely ennek a pártnak sok vezetőjét jellemzi, má­ra már széles rétegekben kelt bizonytalan­ságot: hová is tartoznak ezek az emberek, és mit keresnek egy nemzeti kormányban? A szemfényvesztés és az örökös öndicséret politikájából elege van a magyar népnek. Kirajzolódik már a királycsináló bankár­köröknek az a szándéka, hogy a jövő válasz­tásán az egyre jelentéktelenebbé váló SZDSZ után az FKGP-t ragasszák a szocia­listák oldalára. S ebben az elgondolásban még az is benne van, hogy ez a kormány la­kossá jól a soha meg nem telő gyomrúakat, hogy a jövőben ne legyen velük gond. Végre már fel kell ismerni, hogy milyen csava­­rintásokon, milyen manipulációkon, milyen ha­zugságokon alapszik ez a magyar rendszervál­tás. Fel kellene végre ismerni, hogy ki kicsoda és mit akar. Az ezredforduló kilátásai rosszak. Az év elején újabb energiaár-emeléseket ve­zetnek be, a benzin és az olaj ára máris csillagászati, és ez maga után húzza az egész ár­táblát. A nyugdíjasok, ha megkapják is a megígért inflációs kiigazítást, csak késve, így hosszú hónapo­kig kényszerülnek majd reálveszteséget elszenved­ni. Hasonlóképpen rövidül­nek meg a dolgozó rétegek is, csökken a ke­reslet, a magyar vállalkozók nem bírják a versenyt. A társadalomban összegyűlő feszültségre máris rájátszik a nemzeti oldallal ellensé­ges sajtó, felgerjeszti az indulatokat, és minden ésszerű megoldást ellehetetlenít. Az ártatlanokból és a jó szándékúakból könnyedén bűnöst csinálnak, a bűnösöket pedig felmagasztalják. Egy ilyen magyar zűrzavar, amelyhez társulhat a térségben más nemzetek zűrzavara is, az Európai Uniót a csatlakozás elhalasztására indíthat­ja, mégpedig a csatlakozók alkalmatlansá­ga okán. Ez ugyancsak a kormány bukására vezethet, és a legfőbb bajkeverők előretöré­sére. Az EU-csatlakozás ügyéből belpoliti­kai bunkó lesz, ahelyett, hogy egy ésszerű nemzeti mérlegelés tárgya lenne. A kormány rendelkezik a pontos diagnó­zissal. Ezt a közreadott tanulmány, amelyet a miniszterelnök főtanácsadója írt meg, ékesen bizonyítja. Már csak az van hátra, hogy a kormány a felismert igazságoknak megfelelően cselekedjék. Nyilvánvaló, hogy ez nem történhet meg előkészítetlen ugrásokkal, szakításokkal. Az első lépést azonban haladéktalanul meg kell tenni: a pénzügyi rendszerből ki kell iktatni az oda nem való elemeket, a kor­mánynak meghatározott mennyiségű sza­bad, kamatmentes pénzre van szüksége, és mielőbb fokozatosan meg kell szüntetni a magyar gazdaság kétarcúságát, aránytalan terhelését. A privatizációt felül kell vizs­gálni. A keresletet élénkíteni kell, és a kor­mánynak a középrétegekre való odafigye­lés mellett a közép alatti széles rétegek éle­tére és munkájára, a nyugdíjasokra és a fia­talokra is sokkal jobban oda kell figyelnie. A MIÉP határozottan megy a maga útján, s ez a magyar radikalizmus nemzetmegtar­tó programja. Élni akarunk, magyarként akarunk élni, és ehhez megtisztulásra, ön­zetlenségre, keresztény és keresztyén hitre, ezeréves múltunkkal való együttélésre, őseink tiszteletére, gyermekeink szereteté­­re és mosolyára, a magyar anya megbecsü­lésére van szükség. Csak a tiszta kéz lehet erős. Csak a munka teremthet értékálló javakat, csak a közös el­határozás tarthat meg bennünket. Senkitől ajándékba nem kaphatunk semmit, és ezt ne is várjuk. Most erős kézre van szüksége nemzetünknek. Higgyünk magunkban, nem vagyunk alábbvalóak senkinél, „nem kell nekünk a más folyója, nem kell nekünk egy porszeme sem a világnak, csak az kell, ami a miénk volt”... - ami megmarad ma­gyarnak. A helyzet súlyos, de nem reménytelen. A MIÉP elnöksége nevében Csurka István elnök Magyar Fórum 2000. január 6. Kedves Honfitársunk! A közért, a magyarságért működtetett alapítványunk neve: Magyarország 2001 Alapítvány, 18046564-1-01. Erre a címre, erre az adószámra várjuk befizetett adójuk egy szá­zalékát, melyért csak egy rövid rendelkező rubrikát kell ki­tölteni adóbevallásukon. Most, mikor ismételten köszön­jük az 1999-es nemes szívű adományaikat, kérjük, ne feled­kezzenek meg alapítványunkról, hiszen jó cselekedetük­ből jó szándékú segítség születik a Kárpát-medencei, anyaországi és határon túli szűkölködő magyarok érdeké­ben. Szereti és megáldja az Úr a jólelkű adakozót. Magyar Fórum A szerkesztőbizottság elnöke: CSURKA ISTVÁN Főszerkesztő: ZSILKA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1591 Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 4. Telefon és telefax: 215-8795 Telefon és telefax: 218-0783 Telefon: 218-0785 Kiadja: A Magyar Út Alapítvány Felelős kiadó: a Magyar Út Alapítvány kuratóriuma Szedés, tördelés: WolfPress Kft. Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató . Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodá­ban (1089 Budapest, VIII. Orczy tér 1. Telefon: 303-3441,303-3442, fax: 303-3440, levélcím: 1990 Budapest, Orczy tér 1.), ezenkívül Budapesten a Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahi­vatalokban. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvá­sárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: HIRKER Rt., NH Rt. és regionális részvénytársaságok, Kiadói Lapterjesztő Kft., Gondos Rt. HU ISSN 0865-3909

Next