Magyar Fórum, 2001. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

2001-07-05 / 27. szám

­ Az előző részben megállapítottam: az Izraelből Magyarországra irányuló tő­kebefektetés aránytalanul nagy része ingatlanbefektetés. Megkérdőjeleztem, hogy ennek a hátterében csupán az a cél áll, hogy a magyar ingatlanokat megsze­rezve, a különböző izraeli cégek extra­­profitokra tegyenek szert. Ehhez ugyan­is egy idő múlva el kellene adniok ugyanezt az ingatlant. Ennek azonban semmi jele nincs most. Feltettem továb­bá azt a kérdést is, hogy elegendő ma­gyarázat-e erre az egyirányú, s jel­legzetes mozgásra az a tény, hogy a ma­gyar föld igen olcsó, s az ingatlanba be­fektetett pénz oly csekély, hogy nem is kell törődni azzal, mi történik később. Vagyis egy ismeretlen befektetési cél fennforgását sugalmaztam. Idáig elérve még mindig nem akarok többet, mint újabb tényekkel, tények csoportosításá­val, okok és összefüggések keresésével tovább kérdezni. Az eddig feltártakból egyelőre csak annyi világos, hogy valami különös, a szokványos tőkeáramlástól eltérő dolog történik. Miként már más helyen is, ezúttal is „szálláscsinálás”-nak nevez­tem a műveletet. Meglehet, kissé korán és mintegy megelőlegezve valamit, ami ennyire súlyos kérdések esetében meg­engedhetetlen, tudománytalan eljárás, legalábbis akkor, ha nem következik az okok feltárása. Hát következzék! Az ingatlanfelvásárláshoz és az ezekkel összefüggő nagyarányú plazaépítésekhez előbb meg kellett teremteni a pénzügyi feltételeket. Az az előfeltétel ugyanis, amelyre az előző részben hivatkoztam, tudniillik a Bokros-csomag és a magyar társadalom vészes elszegényedése, a „minden eladó” állapota maga is követezmény. Olyan szerencsétlen állapot, amelybe el kellett jutni. Hogyan jutott a magyar társadalom és a magyar gazdaság a Bokros-csomag állapotába, a „minden eladó” állapotába? Vajon a rendszerváltásnak szükségszerűen kel­lett ide vezetnie, vagy voltak külső és bel­ső rásegítő körülmények, és ezt a magyar­ságra nézve káros, veszélyes irányt szor­galmazó emberek? Terelők és elterelők. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy ilyen vizsgálódásokat, amelyek a rendszerváltozás esetleges hátsó céljai­nak vizsgálatára irányultak, még senki nem kezdeményezett. A rendszerváltás egy üdvös jelenség, amit nem illik egyes körök hátsó szándékaival bemocskolni. Aki így kérdez, gyanús. Az okság külön­ben is, mint olyan, eleve ki van hagyva mai társadalmi kérdésfeltevéseink kö­réből. Ma nem szokás megkérdezni, hogy valami vagy valaki az-e, ami, olyan-e, amilyennek látszik, tettével, bűnelkövetésével van-e valami célja, sőt még a törvényeket is úgy hozzák, hogy a következményeivel, a távolabbiakkal különösen nincs tisztában minden törvényhozó. Ak­kor, amikor a tudomány, a biológia, az agykutatás, a fizika és a kibernetika egy­re több, eddig nem sejtett okra világít rá, addig a tár­sadalmi gondolkozás meg­reked valami felszínes tu­domásulvételben. Az „ál­lam rossz tulajdonos” mondták ki a rendszervál­tás hajnalán a liberálisok, és az állítást senki nem kérdőjelezte, vagy nem merte megkérdőjelezni. Min­denfajta állam, minden körülmények között rossz tulajdonos? Továbbá, nincs-e, nem lehet-e érdeke, sőt létér­deke egy közösségnek éppen az állami tulajdonlás - esetleg megváltoztatott tartalmú - fenntartása egy adott törté­nelmi szakaszban? El kell-e jutni az állam rossz tulajdonos elven maradva addig, hogy a vízműveket, a csatornázást, a temetkezést és az ener­giaipart és kereskedelmet is el kell adni külföldi tulajdonosoknak? Mi az oka annak továbbá, hogy azokat a kivételes személyeket, akik mégis rákérdeztek ezeknek a privatizációknak az okára, rá­mutattak a helytelenségükre, rövid úton kipenderítették az állásukból, s le­hurrogták, majd elhallgattatták őket? Közelmúltunk története, kinevezései és leváltásai, egyes elemek szélsőségesnek és szalonképtelennek nyilvánítása, egyáltalán: az érvelés és érdemi vita nél­küli megbélyegzés gyakorlata arra en­ged következtetni, hogy mindebben megnyilvánul valami erőszak, valami hátsó szándék, amelyről a népnek nem szabad tudomást szereznie. Társadalmunk még ma is egyedural­mi jellegű, erőszakra épül, csak ez az erőszak másképpen van előadva. Ez nem fizikai erőszak, noha sokszor az is, hanem szellemi. Gúzsba köti a gondol­kodást. Ezt az is bizonyítja, hogy arra sem irányul kérdés, hogy miért bélyegzik meg a kérdezőket és miért nem engedik kérdezni a tudományt. Miért csak egyfajta, lényegében véve marxista és marxistából liberálissá lett közgazdaságtant tanítanak az egyete­men, miért állapítják meg önkényesen és a sajtómonopólium reklámfogásaival az új irodalmi értékeket, miért nem ta­nítják a történettudomány mindegyik irányzatát, miért van egyoldalúan libe­rális tájékoztatás és tömegkultúra? De az alapkérdésünknél maradva: miért nem kérdez vagy kérdezhet rá a tudo­mány a rendszerváltás körülményeire, okaira, esetleges rejtett, feltáratlan cél­jaira, a rendszerváltást irányítók, vagy azok egyes köreinek kapcsolatrendsze­rére, függésére, külföldi elkötelezettsé­geire és a sorsunkat eldöntő globális erők velünk kapcsolatos céljaira? Miért nem lehet megkérdezni, hogy valamely tőke honnan jött, miből származik és mit akar itt? A gondolkodás megreked ott, hogy a piacgazdaság, amelyet a Nyu­­gat telepít ide, jobb, mint a szovjet szo­cializmus - ami kétségtelen -, de azt már, hogy az ide beérkező tőkének vala­mi más, esetleg politikai, netán etnikai célja is lehet, azt szégyenlősen nem kér­dezi senki. Arról már beszélnek a nem­zeti radikalizmus körébe tartozó köz­gazdászok, hogy egyes piacvesztéseink­nek, tulaj­donvesztéseinknek akár tragi­kus következményei is lehetnek nem­zetünk számára, de a hátsó szándék, a kiszámított kártétel és a „tudatos ingat­lanfejlesztés” gondolatáig nem jut el sen­ki. A privatizációnak a nemzeti sorssal való összekapcsolása nacionalizmus, és természetesen tabu. Erre nincs ösztön­díj . Amelyik kutató pedig mégis erre ve­temedik, az félredobódik, és műve nem épül bele a tudományos és a közgondol­kodásba. Elhallgatással van eltiltva. Huszonöt-harminc éve arról esik a legkevesebb szó, mi az érdeke a közös­ségnek. Ezzel ma már csak idős, megvi­selt emberek, hatalom nélküli hagyo­mányőrzők, maradék ötvenhatosok, megbélyegzett horthysták vitézkednek. Meg újabban, hála Istennek és a mi te­vékenységünknek, az ifjúság táguló kö­rei, amelyek még úgyszintén nincsenek hatalomban. Megtartani egy üzemet, egy birtoktestet és jól működtetni, vagy pedig gyorsan eladni? És ha eladni, ki­nek és mennyiért? Ezt, a nemzeti sors számára legfontosabb kérdést senki nem vizsgálja. A liberális élcsapat, az SZDSZ ehhez már 1989-ben azt is hoz­zátette, hogy nem szükséges az állami tulajdont kezelő személyeket, a rosszul működtetőket lecserélni, mert ha meg­változik a tulajdonforma, ha az állami vállalatból részvénytársaság lesz, akkor mindjárt, sőt szükségképpen jól fog mű­ködni. Az állami tulajdont a régi, szov­­jetes formában rosszul működtetők mind a kommunista nómenklatúra tag­jai voltak, de hogy miért ragaszkodott hozzájuk a liberális élcsapat, arra most az Ingatlanbefektetés című honlap már idézett mondatai vetettek valami siva­­tagian szikrázó fényt, megállapítva, amit már idéztünk, hogy az izraeli be­fektetők, akik nem őshonos magyaror­szágiak, szeretik rokonokra, barátokra, olyanokra bízni a megvett üzemet, akik előtte is vezették, irányították. Természe­tesen nemcsak azoknak az üzemeknek a vezetői maradtak a helyükön, amelyek­nek most izraeli tulajdonosa van, ha­nem a többi is. Ehhez viszont azt kell nyomban hozzátenni, hogy egyetlen külföldi cégről sem tudható pontosan, ki a tulajdonosa. Végső soron. A káder­mentésben akkor, 1989-ben, 90-ben csak politikai hatalomátmentést látott az ember, s undorodva fordult el az SZDSZ-től mint párttól, hiszen ez ko­rábban ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatta, most, tíz év múltán azon­ban egy céltudatos és rendkívülien elő­relátó szálláscsinálást is fel kell felfedez­ni benne. Mire kellett és mire nem kell ma már az SZDSZ? Kezdetben a szál­­láscsinálásra és az átmentésre szervez­ték, arra tartották fenn, most azonban, hogy már itt vannak azok, akiknek szál­lást csináltak, nem kellenek, mert meg­szokott, beléjük rögzült hangoskodá­sukkal felhívják a figyelmet az eddig si­keresen elrejtett hátsó célokra, az ingat­lanfejlesztésre. Ez áll a Kuncze-Dem­­szky-váltás mögött is. Remélik, hogy Kuncze arcával el lehet takarni Bauert és a többit. Merész feltételezés, de teljesen kizárni nem lehet, hogy a ’90-es, ’91-es át­mentésekben, görcsös ká­dermentésben, magában az Antall-Tölgyessy-pak­tumban valakik már látták a mai plazák helyét, sejtették az árát, ismerték a hely­rajzi számát. Az azonban kétségtelen, hogy a magyar rendszerváltás akkori, hir­telen elkanyarításában, visszafogásában benne volt az egész nómenklatúra bur­­zsoává válása, a piacszerzés és az egész Magyar Ingatlan sorsának ilyen látomása, az aligha lehet vitás. A paktum csak a té­vék, rádiók sorsáról intézkedett. A többi aztán jött magától. Mindezt a bekövetke­zett eladások és vásárlások bizonyítják. A beszédes tények. Az eladók köre és a ve­vők köre. Ha az MSZMP KB hatásköri listájáról kinevezett elvtársnak nyomban mennie kellett volna, akkor nem lett vol­na lehetősége később, a Bokros-csomag után mint „jó rokonnak” aláírni az egy­dolláros eladási szerződést. És esetleg a dolgozókat sem kellett volna mind szél­nek ereszteni. De hát 1988-89-90-ben az egész társadalom át volt itatva liberaliz­mussal, ami akkor egyedülien, kizáróla­gosan jelentette a szabadságot a Kádár­rendszer kissé már megszokott, áporo­­dott, rossz levegőjével szemben. Más le­hetőség nem volt? Harmadik út nem lé­tezett? Ez volt a nagy csalás. Aki a har­madik úttal próbálkozott, azt nyomban szélsőségesnek minősítették, kirekesz­tették, és most itt vagyunk a plazák tövé­ben, az „ingatlanfejlesztésben”. A nyolcvanas években, amikor Reagan elnök olyan fegyverkezési versenyre hívta ki az oroszokat, amit azok gazdasá­gi fejletlenségük következtében nem bírtak követni, és megindult a glasz­­noszty, s Gorbacsov elkezdett tárgyalni, egyszerre több jövőkép alakult ki. A szovjet hatalom teljes és radikális megdöntése nem szerepelt az amerikai tervek között, mert egy esetleges láza­dás az atomerő indítógombjait is ve­szélybe hozta volna, és Kína számára óriási előnyt jelentett volna. Tehát a las­sú átgyúrást és a gyors Coca-Cola-be­­nyomulást választották. Ezenfelül való­színűleg csak Németország egyesítésé­ről döntöttek, de a német gazdasági és politikai erő megnagyobbodását Né­metország európai közbevételével és gazdasági leterheléssel kívánták ellen­súlyozni. Magyarország, ha szóba került egyáltalán, csak mint opciós terület ke­rülhetett szóba. Kézenfekvő volt, hogy Ausztria és Németország kapjon opciót Csonka-Magyarországra. Ez részben meg is valósult, már csak a történelmi körülmények folytán is. Magyarország­ra azonban, most már látjuk, mintegy hátulról vagy alulról Izrael is opciót je­lentett be. Washingtonban, hogyan, ho­gyan nem, helyt adtak ennek az opció­kérésnek. Persze a német opció sincs ki­zárva, különösen ha olyan a cég tulajdo­nosi szerkezete, hogy a másik opciót is érvényesíti (Deutsche Telekom-Ma­­táv). Magyarország 1982-ben lett tagja az IMF-nek, a Nemzetközi Valutaalapnak. Az ügyet szovjet engedéllyel, PB-hoz­­zájárulással, Kádár rábólintásával az akkori pénzügyminiszter és az akkori Csurka István Magyar szemmel Magyar Fórum Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az aláírt cikkekért a szerzők viselik a felelősséget. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemét és tartal­mát nem érintő rövidítések jogát. 1KI . .. „ "V __ l f Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Szedés, tördelés: Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Iroda­ IV. M AGYAR . AJKÚ VI 1092 Budapest, 1092 Budapest, WolfPress Kft. ban (1089 Budapest, VIII. Orczy téri. Telefon: 303-3441,303-3442. Ráday u. 32., I. em. 3. Ráday u. 32., I. em. 4. fax: 303-3440, levélcím: 1990 Budapest, Orczy tér 1.), ezenkívül Levélcím: Telefon és telefax: as. Budapesten a Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgató-A szerkesztőbizottság elnöke: 1464 Budapest, Pf. 1591 215-8795 Lapnyomda Rt. Ság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahivatalok-CSURKA ISTVÁN Telefon és telefax. Kiadja: „ „ Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvá-218-0783 A Magyar Út Alapítvány Felelős vezető, sorolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: HIRKER Rt., NH Főszerkesztő­ Telefon- Felelős kiadó: Lendvai Lászlóné Rt. és regionális részvénytársaságok, Kiadói Lapterjesztő Kft., 700­ TSd T Aqut A 718­­1785 a Magyar Út Alapítvány vezérigazgató Gondos Rt. ZOZ.LA/T-L/1.37.LU kuratóriuma HU ISSN 0865-3909 2001. július 5. A MIÉP és a Magyar Fórum interneteime: www.miep.hu

Next