Magyar Fórum, 2004. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-08 / 1. szám
4 Magyar ForfiM Elsüllyesztették a magyar ipar vezérhajóját Volt, nincs Rába gyáróriás. Forog a sírjában a „vörös báró” Horváth Ede, aki kíméletlen, de jó parancsnoka volt a hatalmas vállalkozásnak. Forogna a sírjában, de ő is olyan hangtalanul költözött el e világból, mint amilyen hangtalanul vette tudomásul a hazai szakmai és laikus közvélemény a Rába eltüntetését a föld színéről. Horváth Ede magányosan, csendben hunyt el évekkel ezelőtt. Méltalanul, nagyon méltatlanul jártak el vele szemben. Szűk családi körben temették el, hamvait László atya szórta széjjel repülőről a három folyóba, amelyik Győrt keresztül-kasul szabdalja. Kezdjük a legvégével. A Rába utolsó vezérigazgatója egy Steiner László nevű ember volt, aki a törzsgyárat eladta másfél milliárd forintért egy Engel nevű izraeli vállalkozónak. Engelnek feltételei voltak. A másfél milliárd forintból szét kell verni, le kell bontani a gyárat, a gyár helyét asztalsimaságúra dózerolni, mert az egykori ipari csarnokok helyére lakóparkot építtet Engel, az izraeli, így végül Steiner a gyárért 750 millió forintot kapott. Steiner el is tűnt Győrből, most valahol Székesfehérváron vagy környékén tevékenykedik, alighanem a Videoton igazgatósági tagjaként. Egyedül a Duna Tévé mutatott néhány kockát a gyárpusztításról, amikor hatalmas lengő fémgolyókkal bombázták a történelmi értékű gyár falait. Az emberek álltak a gyár mellett, és megkövülten nézték az új korszak hajnalát. Néhány sort megérdemel ez a gyár, mert több mint tízezer embernek adott kenyeret és munkát, értelmes munkát valamikor. A gyárból jószerével semmi sem maradt, van még valami gyáregység egy kisebb településen, aztán semmi. A motorgyárat, hála Istennek, három rábás fiatal mérnök vásárolta meg. Kívánjunk nekik jó szerencsét és sok sikert, hátha ez még megmarad és munkát ad magyar embereknek. Horváth Ede nem igaz, hogy vörös báróként élt és viselkedett, a munka megszállottja volt. Vörös bárónak a párt emberei neveztél el és a tehetségtelen, irigy gyárigazgatók. Hajnaltól estig csak dolgozott. Otthon is azt tette. Szép, egyszerű háza volt Ménfőcsanakon, de nem olyasféle palota, mint amilyeneket mostanában vásárolnak kormányzati férfiak és hölgyek. A ház mellett volt a műhely, abban mindenféle forgácsológép és műszaki berendezés. Ott is matatott az egykori ipari parancsnok. Horváth Ede is rombolt, lebontatta az egykori vagongyárat, és futóműgyárat építtetett helyette, kétszer akkorát. Épített Győr repülőtere mellett új gyárat, s a gyár mellé a Rába dolgozóinak ízléses lakótelepet. Terjeszkedő hajlamú ipari ember volt ez a Horváth Ede. Egyszer meglátogatta a szentgotthárdi kaszagyárat, elborzadt a XIX. századi állapotokon, nem sokat tárgyalt a gyár tulajdonosával, az állammal meg a minisztériummal, hanem egyszerűen elfoglalta a gyárat, és csinált belőle egy fényeset, egy újat. Őrjöngött a párt, meg őrjöngtek a megyei bizottságok, de Horváthtal nem lehetett mit kezdeni. Nem messze Győrtől, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár, az egykori Kühne elzüllött. Abban a gyárban, ahol mindenféle finom talajművelő eszközöket és gépeket gyártottak, hosszú távú szerződést kötöttek a szovjetekkel. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárban tyúkketreceket gyártottak az uniónak. A tyúkketrecgyártás tudvalévően nem része az ipari kultúrának. Ezen is fölháborodott Horváth Ede, ezt a gyárat is elfoglalta. De ez már a szocializmus végkifejletének a korszaka volt. Horváth Ede mint ipari parancsnok, tagja volt a pártállam több szervezetének, így az MSZMP Központi Bizottságának és az MSZMP Győr- Sopron megyei Bizottságának. Ez időben Győr-Sopron megyei Bizottságának első titkára volt Biszku Béla harcostársa és jó barátja, a messze földön otrombaságáról híres Háry Béla. Történt pedig, hogy Horváth Ede túllépte a 60. életévét. A pártbizottsági ülés szünetében betért a mellékhelyiségbe Horváth Ede, hogy könnyítsen magán. Látta, hogy Háry Béla megyei első titkár szintén ott tornyosult a piszoár fölött. Háry Béla a tőle megszokott bárdolatlansággal közben rákérdezett Horváth Edére. Nem kéne már nyugdíjba mennie, Horváth elvtárs? A történetnek hamar híre ment. Magam a legnagyobb nyilvánosság, a Magyar Rádió mikrofonja előtt kérdeztem meg a történetet Horváth Edétől. Horváth Ede nem ment nyugdíjba, hanem tovább dolgozott. A Rábából kerültek ki a hatalmas Rába-Steiger traktorok, és számos mezőgazdasági gép is magán viselte a győri emblémát. Eljött a rendszerváltás ideje. A Rába élén ott állt Horváth Ede, és megalakult a gyár, a szupervállalkozás igazgatótanácsa. Az igazgatótanács rövid úton kipöccintette a vezérigazgatói székből Horváth Edét. Itt véget is ért a gyár története, illetve most ért véget, amikor a Steiner-Engel páros még a nyomait is eltüntette az egykor híres Győri Vagon- és Gépgyárnak, a későbbi Rába Műveknek. A Rába hatalmas műszaki kultúrát testesített meg. Most, hogy a semmivé vált gyár történetén gondolkodom, eszembe jut a német autóipar egykori válsága. Arabok jelentkeztek Németországban, hogy megveszik a gyárakat. Helmut Schmidt volt akkor az NSZK kancellárja. Német önérzete, de azt is mondhatnám, hogy hazaszeretete nem tűrte, hogy a német ipar emblémáját, az autóipart elarabosítsák. Az állam benyúlt a zsebébe, és megsegítette a német autóipart. Ők nem engedték a gyárak szétverését. Magyarországon jönnek, mennek a Steinerek és az Engelek. A vörös báró történetéhez még csak annyit, hogy rövid úton pakolnia kellett a gyárban az irodájában. Összeszedte a saját tulajdonát képező dokumentumokat, a titkárnője 30 évre visszamenően még a reggeli zsömleszámlákat is félretette, azzal is elszámolt. Horváth Ede nem zabálta meg a gyárat. Azt is mondhatnánk, semmiben nem hasonlított Gyurcsányra vagy Medgyessyre. Horváth Ede született ipari parancsnok volt. Mondják, nehéz volt vele együtt dolgozni, de módfelett értékteremtő világ volt az. Isten nyugosztalja az egykor volt Rába műveket. Győri Béla Ezeknek annyi A derék utcaseprők mára már eltakarították az újévvárás romjait, a meggondolatlan petárdahajítást is tiltja a törvény, s talán vannak olyanok, akik újévi fogadalmuk során előre ittak a medve bőrére. Nem tudni, hogy a szocialista boszorkánykonyhában hogyan zajlott az évbúcsúztatás és a jövőformálásnak elővetítése, de az tény, hogy nagyon sok szavazójuknak mára már kinyílt a szeme. Aki befolyásolva a hangzatos ígéretektől, a szegfűsökre tette voksát, mára már meggondolja, hogy még egyszer elkövetné-e ezt a cselekedetet. Hiszen mit látott a honpolgár az elmúlt hónapokban? A kész átverés show már nemcsak a kereskedelmi televíziós privilégium, hanem a szocialisták egyik jellemzője lett. Közben gyűrűzött a botrány, korrupciószaga volt mindennek, és a KISZ-fiúkból lett milliárdos miniszterecskék, államtitkárocskák ügyes-bajos dolgaival lett tele a sajtó. Balliberális oldalról próbáltak ugyan kendőzni, de azért annyira nem hülye ez elbutított magyar, hogy mindent kóstolás és szagolás nélkül magába tömítsen. Vannak, akiknek az egyik szemük sír, a másik nevet. Sír, mert az előttünk álló időszak nagyon nehéz lesz, még kevesebb kenyér kerül az asztalra, uniós csatlakozásunk után pedig beüt az egzisztenciális krach. A másik szem nevet azért, mert biztos abban, hogy ennyi balhé, ennyi probléma, agresszió és porhintés után jelentősen megcsappan azok száma, akik hisznek a szocialista jóléti rendszerváltásban. Az MSZP teljesen betuszkolja az országot az unióba, és úgy jár, mint a 90-es évek rendszerváltónak mondott pártja, a tutyimutyi MDF. Az emberek igaz, hogy a nyugodt erőre szavaztak akkor, gondolván arra, hogy majd kolbászból lesz a kerítés, de megmarad a szociális háló, s továbbra is lehet majd lopni tsz-ből, gmk-ból, innen-onnan, lehet ügyeskedni, autót cserélni, és pillanatokon belül nyugati szintű lesz az átlagegzisztencia. Persze, ez nem jöhetett be, és a nép, az istenadta nép meg is büntette az MDF-et a 94-es választásokon. Most lehet annyi párhuzamot vonni 1990- nel, hogy volt kampányhadjárat bécsi cukrászdáról, uniós állásokról és fizetésekről, de az átlag magyart már nem elégíti ki a fogyasztói társadalom kapható terméke. Ha klottgatyában ücsörögve vörös csillagos címkés sört ihat, még nem jelenti azt, hogy világpolgárnak képzeli magát, és ezt a formát tartja az uniós első határoknak. Jön majd a nettó befizetésből is adódó szegénység, a rablóprivatizációnak köszönhetően a még drágább szolgáltatások ellensúlyozása, a rétegek további lecsúszása, az igen gazdagok és a szegények közötti szakadék kiszélesedése. A szegfű kevés lesz a boldogsághoz, illata elvész a ködben, képviselői pedig eltűnnek a politika süllyesztőjében. Új év, új remények, új fogadalmak és szomorú valóság. Egyik oldalról az elkeseredett emberek tömegének növekedése, a másikról az ez ellen tenni akarók számarányának pozitív változása, és a rengeteg „mi lesz, ha...” Még az is előfordulhat, hogy a kormány kifarol a hatalomból, s azért csinálja az utóbbi időkre jellemző tranzakcióit, hogy egyrészt egyeseknek megteljen a zsebe, másrészt alapja lehessen a visszahúzódásra. Épeszű ember tudja Magyarországon: a beharangozott jóléti változás illúziójának szétpukkadásakor az ostor az illuzionistán csattan. Ezeknek annyi. (hun) 2004. január 8. A nemzet erejét nem lóerőkben mérik A MIÉP elnöksége - már régen nem csodálkozva, vagy értetlenül, de még mindig elkeseredve - azt tapasztalja, hogy Magyarország kormánya ismét gázt adott a morális lejtőn. A kabinet az ország kormányzása helyett a Forma-1 volánjához ült, és az eddig csupa kudarccal kikövezett útján a magyar adófizetők sorfalába hajtott. Az a Gyurcsány Ferenc, aki az egész országot saját vállalkozói övezetének tekinti, úgy adott - a bizonyára tehetséges - Baumgartner Zsolt száguldó cirkuszos szerepléséhez négymillió dollárt, hogy közben az iskolák százaiban a testnevelési óra egyet jelent a tanteremben való helybenfutással. Számtalan - akár demagógnak tűnő - összehasonlítást lehetne tenni arra vonatkozóan, hogy mire lenne elég közel egymilliárd forint a honi sportéletben, de a szakmai tehetségtelenségen és az üvegzseb opálosításán kívül minden másra immunis kormánnyal szemben ennek nincs értelme. Azt a megközelítést, hogy nő Magyarország nemzetközi elismertsége Baumgartner indításával, nem tudjuk elfogadni, mert álláspontunk szerint ennek eléréséhez más szükséges, gazdasági erőnk folyamatos növelése, közbiztonságunk javítása, művelt társadalmunk kialakítása. Miután mindezekben lekörözöttek vagyunk a nemzetközi pályán, felszólítjuk Gyurcsány Ferencet és az őt döntésében támogató Medgyessy Pétert, hogy magánvagyonukból támogassák Baumgartner Zsolt autóversenyzői pályafutását, ezzel segítve őt karrierjében és önmagukat nemzetközi elismertségük fokozásában. Magyarország már régen nincs abban a helyzetben, hogy ilyen drágán vett olcsó fogással vívja ki megbecsülését verseny(istálló)társai között. _ A Magyar Igazság és Élet Pártja a versenypálya helyett a söjtöri utat ismeri. Ha kell, sebességet is tud váltani. Ha muszáj, felpörgeti a motort. Magyar Igazság és Élet Pártja Zakó László Papp Gábor alelnök régióvezető Sakkjátszma véres bábukkal Szerbiában A tömeggyilkosokat soraiban tudó Szerb Radikál Párt december 28-i választási győzelme politikai patthelyzethez vezetett Szerbia- Montenegróban. Kasza József pártszövetsége, az „Együtt a Toleranciáért” koalíció az ötszázalékos küszöb alatt maradt, így a magyarok mellett a szandzsákiaknak és a horvát kisebbségnek sincs törvényhozási képviselete. Az előre hozott voksolást ugyan megnyerte a háborús bűnös csetnikvajda, Vojiszlav Seselj nevével fémjelzett, Tomiszlav Nikolics vezette Szerb Radikális Párt, kormányt alakítani azonban nem tud. Szlobodan Milosevics véreskezű nemzetkommunistáival sem. A programjában valóban demokratikus Szerbiát akaró, főként közgazdászokból álló, Miroljub Labusz vezette G17 plusz csak demokratikus pártokkal hajlandó koalíciót kötni. A Demokrata párt elvileg ilyen, ám meg kell említeni, soraikban szintén fel-feltűnnek háborús bűnösök. A mérleg nyelve pillanatnyilag Vojiszlav Kostunica pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), amely mérsékelten nacionalistának hirdeti magát. Kettős játékot űznek. Üzenetek a Demokrata Pártnak: változtassák meg vezetőségük személyi összetételét, és akkor hajlandóak lesznek tárgyalni. Ugyanakkor nem utasították el a radikálisok közeledését sem. Sőt. Maga Kostunica vetette fel egy ideiglenes egységkormány gondolatát (melyben a radikálisok és a szocialisták is helyet kapnának az új alkotmány elkészítésére. Akárhogy sakkoznak a szerb pártok, a kisebbségek, köztük a délvidéki magyarok, semmiképp sem járnak jól. Főleg, ha Kostunica kétkulacsos játékából a radikálisok és a szocialisták jönnek ki jól, akik kampányuk középpontjába Nagy- Szerbiát állították. Hogy a „Csak az egység mentheti meg Szerbiát” gondolata, amely a kilencvenes évek elejétől százezrek életét követelte, immár az elvileg demokratikus pártoktól függ. Horváth Á. Blaskó Sándor kiállítása Blaskó Sándor szobrászművész kiállításának megnyitója 2004. január 17-én, szombaton 17 órakor kezdődik a Budapest V., Szabadság tér 2. szám alatti Hazatérés református templom II. emeleti tanácstermében. Köszöntőt mond: Csurka István, a MIÉP elnöke. A kiállítást megnyitja: Szántai Lajos magyarságkutató. Közreműködik: Hegedűs Zsuzsanna énekművész, Vámosi László tárogatóművész. A kiállítást rendezi: Víg János festő- és szobrászművész. A kiállításanyag megtekinthető február 6-ig, mindennap 10 és 18 óra között.