Magyar Fórum, 2004. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-08 / 1. szám

4 Magyar ForfiM Elsüllyesztették a magyar ipar vezérhajóját Volt, nincs Rába gyáróriás. Forog a sírjában a „vörös báró” Horváth Ede, aki kíméletlen, de jó parancsnoka volt a hatalmas vállalkozásnak. Fo­rogna a sírjában, de ő is olyan hangta­lanul költözött el e világból, mint amilyen hangtalanul vette tudomá­sul a hazai szakmai és laikus közvéle­mény a Rába eltüntetését a föld színéről. Horváth Ede magányosan, csendben hunyt el évekkel ezelőtt. Méltalanul, nagyon méltatlanul jár­tak el vele szemben. Szűk családi kör­ben temették el, hamvait László atya szórta széjjel repülőről a három folyó­ba, amelyik Győrt keresztül-kasul szabdalja. Kezdjük a legvégével. A Rába utol­só vezérigazgatója egy Steiner László nevű ember volt, aki a törzsgyárat el­adta másfél milliárd forintért egy Engel nevű izraeli vállalkozónak. Engelnek feltételei voltak. A másfél milliárd forintból szét kell verni, le kell bontani a gyárat, a gyár helyét asztalsimaságúra dózerolni, mert az egykori ipari csarnokok helyére la­kóparkot építtet Engel, az izraeli, így végül Steiner a gyárért 750 millió fo­rintot kapott. Steiner el is tűnt Győr­ből, most valahol Székesfehérváron vagy környékén tevékenykedik, alig­hanem a Videoton igazgatósági tagja­ként. Egyedül a Duna Tévé mutatott né­hány kockát a gyárpusztításról, ami­kor hatalmas lengő fémgolyókkal bombázták a történelmi értékű gyár falait. Az emberek álltak a gyár mel­lett, és megkövülten nézték az új kor­szak hajnalát. Néhány sort megérde­mel ez a gyár, mert több mint tízezer embernek adott kenyeret és munkát, értelmes munkát valamikor. A gyárból jószerével semmi sem maradt, van még valami gyáregység egy kisebb településen, aztán sem­mi. A motorgyárat, hála Istennek, három rábás fiatal mérnök vásárolta meg. Kívánjunk nekik jó szerencsét és sok sikert, hátha ez még megma­rad és munkát ad magyar emberek­nek. Horváth Ede nem igaz, hogy vörös báróként élt és viselkedett, a munka megszállottja volt. Vörös bárónak a párt emberei neveztél el és a tehet­ségtelen, irigy gyárigazgatók. Ha­j­nal­­tól estig csak dolgozott. Otthon is azt tette. Szép, egyszerű háza volt Mén­­főcsanakon, de nem olyasféle palota, mint amilyeneket mostanában vásá­rolnak kormányzati férfiak és höl­gyek. A ház mellett volt a műhely, ab­ban mindenféle forgácsológép és mű­szaki berendezés. Ott is matatott az egykori ipari parancsnok. Horváth Ede is rombolt, lebontatta az egykori vagongyárat, és futóműgyárat építte­tett helyette, kétszer akkorát. Épített Győr repülőtere mellett új gyárat, s a gyár mellé a Rába dolgozóinak ízlé­ses lakótelepet. Terjeszkedő hajlamú ipari ember volt ez a Horváth Ede. Egyszer meglátogatta a szentgotthár­di kaszagyárat, elborzadt a XIX. szá­zadi állapotokon, nem sokat tárgyalt a gyár tulajdonosával, az állammal meg a minisztériummal, hanem egy­szerűen elfoglalta a gyárat, és csinált belőle egy fényeset, egy újat. Őrjöngött a párt, meg őrjöngtek a megyei bizottságok, de Horváthtal nem lehetett mit kezdeni. Nem messze Győrtől, a Mosonmagyaróvá­ri Mezőgazdasági Gépgyár, az egyko­ri Kühne elzüllött. Abban a gyárban, ahol mindenféle finom talajművelő eszközöket és gépeket gyártottak, hosszú távú szerződést kötöttek a szovjetekkel. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárban tyúk­ketreceket gyártottak az uniónak. A tyúkketrecgyártás tudvalévően nem része az ipari kultúrának. Ezen is föl­háborodott Horváth Ede, ezt a gyárat is elfoglalta. De ez már a szocializmus végkifejletének a korszaka volt. Hor­váth Ede mint ipari parancsnok, tag­ja volt a pártállam több szervezeté­nek, így az MSZMP Központi Bi­zottságának és az MSZMP Győr- Sopron megyei Bizottságának. Ez időben Győr-Sopron megyei Bizott­ságának első titkára volt Biszku Béla harcostársa és jó barátja, a messze föl­dön otrombaságáról híres Háry Béla. Történt pedig, hogy Horváth Ede túllépte a 60. életévét. A pártbizottsá­gi ülés szünetében betért a mellékhe­lyiségbe Horváth Ede, hogy könnyít­sen magán. Látta, hogy Háry Béla megyei első titkár szintén ott tornyo­sult a piszoár fölött. Háry Béla a tőle megszokott bárdolatlansággal köz­ben rákérdezett Horváth Edére. Nem kéne már nyugdíjba mennie, Hor­váth elvtárs? A történetnek hamar hí­re ment. Magam a legnagyobb nyil­vánosság, a Magyar Rádió mikrofon­ja előtt kérdeztem meg a történetet Horváth Edétől. Horváth Ede nem ment nyugdíjba, hanem tovább dol­gozott. A Rábából kerültek ki a hatal­mas Rába-Steiger traktorok, és szá­mos mezőgazdasági gép is magán vi­selte a győri emblémát. Eljött a rend­szerváltás ideje. A Rába élén ott állt Horváth Ede, és megalakult a gyár, a szupervállalkozás igazgatótanácsa. Az igazgatótanács rövid úton kipöc­cintette a vezérigazgatói székből Horváth Edét. Itt véget is ért a gyár története, illet­ve most ért véget, amikor a Stei­­ner-Engel páros még a nyomait is el­tüntette az egykor híres Győri Vagon- és Gépgyárnak, a későbbi Rába Mű­veknek. A Rába hatalmas műszaki kultúrát testesített meg. Most, hogy a semmivé vált gyár történetén gondol­kodom, eszembe jut a német autóipar egykori válsága. Arabok jelentkeztek Németországban, hogy megveszik a gyárakat. Helmut Schmidt volt akkor az NSZK kancellárja. Német önérze­te, de azt is mondhatnám, hogy haza­szeretete nem tűrte, hogy a német ipar emblémáját, az autóipart elarabosít­­sák. Az állam benyúlt a zsebébe, és megsegítette a német autóipart. Ők nem engedték a gyárak szétverését. Magyarországon jönnek, mennek a Steinerek és az Engelek. A vörös báró történetéhez még csak annyit, hogy rövid úton pakolnia kellett a gyárban az irodájában. Összeszedte a saját tulajdonát képező dokumentu­mokat, a titkárnője 30 évre vissza­menően még a reggeli zsömleszámlá­kat is félretette, azzal is elszámolt. Horváth Ede nem zabálta meg a gyá­rat. Azt is mondhatnánk, semmiben nem hasonlított Gyurcsányra vagy Medgyessyre. Horváth Ede született ipari parancsnok volt. Mondják, ne­héz volt vele együtt dolgozni, de módfelett értékteremtő világ volt az. Isten nyugosztalja az egykor volt Rá­ba műveket. Győri Béla Ezeknek annyi A derék utcaseprők mára már eltaka­rították az újévvárás romjait, a meg­gondolatlan petárdahajítást is tiltja a törvény, s talán vannak olyanok, akik újévi fogadalmuk során előre ittak a medve bőrére. Nem tudni, hogy a szocialista boszorkánykonyhában hogyan zajlott az évbúcsúztatás és a jövőformálásnak elővetítése, de az tény, hogy nagyon sok szavazójuknak mára már kinyílt a szeme. Aki befo­lyásolva a hangzatos ígéretektől, a szegfűsökre tette voksát, mára már meggondolja, hogy még egyszer el­­követné-e ezt a cselekedetet. Hiszen mit látott a honpolgár az el­múlt hónapokban? A kész átverés show már nemcsak a kereskedelmi televíziós privilégium, hanem a szo­cialisták egyik jellemzője lett. Köz­ben gyűrűzött a botrány, korrupció­szaga volt mindennek, és a KISZ-fi­­úkból lett milliárdos miniszterecs­­kék, államtitkárocskák ügyes-bajos dolgaival lett tele a sajtó. Balliberális oldalról próbáltak ugyan kendőzni, de azért annyira nem hülye ez elbutí­tott magyar, hogy mindent kóstolás és szagolás nélkül magába tömítsen. Vannak, akiknek az egyik szemük sír, a másik nevet. Sír, mert az előt­tünk álló időszak nagyon nehéz lesz, még kevesebb kenyér kerül az asztal­ra, uniós csatlakozásunk után pedig beüt az egzisztenciális krach. A má­sik szem nevet azért, mert biztos ab­ban, hogy ennyi balhé, ennyi problé­ma, agresszió és porhintés után jelen­tősen megcsappan azok száma, akik hisznek a szocialista jóléti rendszer­­váltásban. Az MSZP teljesen betuszkolja az országot az unióba, és úgy jár, mint a 90-es évek rendszerváltónak mon­dott pártja, a tutyimutyi MDF. Az emberek igaz, hogy a nyugodt erőre szavaztak akkor, gondolván arra, hogy majd kolbászból lesz a kerítés, de megmarad a szociális háló, s to­vábbra is lehet majd lopni tsz-ből, gmk-ból, innen-onnan, lehet ügyes­kedni, autót cserélni, és pillanatokon belül nyugati szintű lesz az átlageg­zisztencia. Persze, ez nem jöhetett be, és a nép, az istenadta nép meg is büntette az MDF-et a 94-es választásokon. Most lehet annyi párhuzamot vonni 1990- nel, hogy volt kampányhadjárat bé­csi cukrászdáról, uniós állásokról és fizetésekről, de az átlag magyart már nem elégíti ki a fogyasztói társada­lom kapható terméke. Ha klottgatyában ücsörögve vörös csil­lagos címkés sört ihat, még nem je­lenti azt, hogy világpolgárnak képze­li magát, és ezt a formát tartja az uni­ós első határoknak. Jön majd a nettó befizetésből is adódó szegénység, a rablóprivatizáci­ónak köszönhetően a még drágább szolgáltatások ellensúlyozása, a réte­gek további lecsúszása, az igen gazda­gok és a szegények közötti szakadék kiszélesedése. A szegfű kevés lesz a boldogsághoz, illata elvész a ködben, képviselői pedig eltűnnek a politika süllyesztőjében. Új év, új remények, új fogadalmak és szomorú valóság. Egyik oldalról az elkeseredett emberek tömegének nö­vekedése, a másikról az ez ellen tenni akarók számarányának pozitív válto­zása, és a rengeteg „mi lesz, ha...” Még az is előfordulhat, hogy a kormány ki­­farol a hatalomból, s azért csinálja az utóbbi időkre jellemző tranzakcióit, hogy egyrészt egyeseknek megteljen a zsebe, másrészt alapja lehessen a visszahúzódásra. Épeszű ember tudja Magyarorszá­gon: a beharangozott jóléti változás illúziójának szétpukkadásakor az os­tor az illuzionistán csattan. Ezeknek annyi. (hun) 2004. január 8. A nemzet erejét nem lóerőkben mérik A MIÉP elnöksége - már régen nem csodálkozva, vagy értetle­nül, de még mindig elkeseredve - azt tapasztalja, hogy Magyar­­ország kormánya ismét gázt adott a morális lejtőn. A kabinet az ország kormányzása helyett a Forma-1 volánjához ült, és az eddig csupa kudarccal kiköve­zett útján a magyar adófizetők sorfalába hajtott. Az a Gyurcsány Ferenc, aki az egész országot saját vállalkozói öveze­tének tekinti, úgy adott - a bizo­nyára tehetséges - Baumgartner Zsolt száguldó cirkuszos szerep­léséhez négymillió dollárt, hogy közben az iskolák százaiban a testnevelési óra egyet jelent a tanteremben való helybenfutás­­sal. Számtalan - akár demagóg­nak tűnő - összehasonlítást le­hetne tenni arra vonatkozóan, hogy mire lenne elég közel egy­­milliárd forint a honi sportélet­ben, de a szakmai tehetségtelen­­ségen és az üvegzseb opálosítá­­sán kívül minden másra immu­nis kormánnyal szemben ennek nincs értelme. Azt a megközelí­tést, hogy nő Magyarország nemzetközi elismertsége Baum­gartner indításával, nem tudjuk elfogadni, mert álláspontunk szerint ennek eléréséhez más szükséges, gazdasági erőnk fo­lyamatos növelése, közbiztonsá­gunk javítása, művelt társadal­munk kialakítása. Miután mindezekben lekörözöttek va­gyunk a nemzetközi pályán, fel­szólítjuk Gyurcsány Ferencet és az őt döntésében támogató Medgyessy Pétert, hogy magán­­vagyonukból támogassák Baumgartner Zsolt autóverseny­zői pályafutását, ezzel segítve őt karrierjében és önmagukat nem­zetközi elismertségük fokozásá­ban. Magyarország már régen nincs abban a helyzetben, hogy ilyen drágán vett olcsó fogással vívja ki megbecsülését verseny­­(istálló)­társai között. _ A Magyar Igazság és Élet Pártja a versenypálya helyett a söjtöri utat ismeri. Ha kell, sebességet is tud váltani. Ha muszáj, felpörgeti a motort. Magyar Igazság és Élet Pártja Zakó László Papp Gábor alelnök régióvezető Sakkjátszma véres bábukkal Szerbiában A tömeggyilkosokat soraiban tudó Szerb Radikál Párt december 28-i választási győzelme politikai patthelyzethez vezetett Szerbia- Montenegróban. Kasza József pártszövetsége, az „Együtt a To­leranciáért” koalíció az ötszáza­lékos küszöb alatt maradt, így a magyarok mellett a szandzsákiak­­nak és a horvát kisebbségnek sincs törvényhozási képviselete. Az előre hozott voksolást ugyan meg­nyerte a háborús bűnös csetnikvaj­­da, Vojiszlav Seselj nevével fém­jelzett, Tomiszlav Nikolics vezette Szerb Radikális Párt, kormányt alakítani azonban nem tud. Szlo­­bodan Milosevics véreskezű nemzetkommunistáival sem. A programjában valóban demokratikus Szerbiát akaró, főként közgazdászokból álló, Miroljub Labusz vezette G17 plusz csak demokratikus pár­tokkal hajlandó koalíciót kötni. A Demokrata párt elvileg ilyen, ám meg kell említeni, soraikban szin­tén fel-feltűnnek háborús bű­nösök. A mérleg nyelve pillanatnyilag Vojiszlav Kostunica pártja, a Szer­biai Demokrata Párt (DSS), amely mérsékelten nacionalistának hirdeti magát. Kettős játékot űznek. Üzenetek a Demokrata Pártnak: vál­toztassák meg vezetőségük személyi összetételét, és akkor hajlandóak lesznek tárgyalni. Ugyanakkor nem utasították el a radikálisok közeledését sem. Sőt. Maga Kostuni­ca vetette fel egy ideiglenes egység­kormány gondolatát (melyben a radikálisok és a szocialisták is helyet kapnának­ az új alkotmány elkészítésére. Akárhogy sakkoznak a szerb pártok, a kisebbségek, köztük a délvidéki magyarok, semmiképp sem járnak jól. Főleg, ha Kostunica kétkulacsos játékából a radikálisok és a szocialisták jönnek ki jól, akik kampányuk középpontjába Nagy- Szerbiát állították. Hogy a „Csak az egység mentheti meg Szerbiát” gondolata, amely a kilencvenes évek elejétől százezrek életét követelte, immár az elvileg demokratikus pártoktól függ. Horváth Á. Blaskó Sándor kiállítása Blaskó Sándor szobrászművész kiállításának megnyitója 2004. január 17-én, szombaton 17 órakor kezdődik a Buda­pest V., Szabadság tér 2. szám alatti Hazatérés református templom II. emeleti tanácstermében. Köszöntőt mond: Csurka István, a MIÉP elnöke. A kiállítást megnyitja: Szán­tai Lajos magyarságkutató. Közreműködik: Hegedűs Zsu­zsanna énekművész, Vámosi László tárogatóművész. A kiál­lítást rendezi: Víg János festő- és szobrászművész. A kiállí­tásanyag megtekinthető február 6-ig, mindennap 10 és 18 óra között.

Next