Magyar Fórum, 2007. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
2007-07-05 / 27. szám
2007. július 5. Jutkát általában elkerülik a rendkívüli események. Nem mintha panaszkodna emiatt, de a kétgyermekes, harmincas asszonynak meglehetős egyhangúságban telnek napjai. A háztartás ellátása, a férjéről való gondoskodás, két lánygyermekének nevelése, valamint az egyik nagy kereskedelmi cégnél betöltött adminisztrátori munkaköre lefoglalják minden idejét. Egy kora nyári délutánon mégis olyan eseménysornak vált részesévé, ami kissé kizökkentette megszokott életviteléből. A 19-es buszon utazva éppen hazafelé tartott lőrinci otthonába erzsébeti munkahelyéről, amikor a Tesco bevásárlóközpont melletti megállóban két fiatal, húsz év körüli lány szállt fel a járműre. A lányok - egy szőke és egy barna bőrű, talán roma - meglehetősen furcsa benyomást keltettek. Bár viszonylag mindkettőjük jól öltözött volt, viselkedésükkel azonnal magukra vonták a buszon tartózkodó emberek figyelmét. Vihogtak, röhögcséltek és nagyokat kurjongattak, úgy tűnt, mintha részegek lennének vagy valamilyen narkotikum befolyása alatt állnának. Ezzel azonban még nem is lett volna baj, ha nem kezdenek el kötekedni utastársaikkal. Vad nevetéssel kísért párbeszédükből Jutka számára is kiderült, hogy a szőkét Barbinak, míg a barna bőrűt Erikának hívják. Barbi, aki szemmel láthatóan a vezéregyéniség szerepét töltötte be a párosban, egyszer csak jól meghúzta az előtte ülő középkorú nő haját. - Miért húzta meg a hajamat? - fordult hátra meglepetten a hajtépést elszenvedett asszony. - Bocsánat, de én látáskárosult vagyok. Tulajdonképpen a kapaszkodóért nyúltam, csak véletlenül éppen az én haja akadt a kezem ügyébe - válaszolta Barbika. Amikor a busz megállt, a sokak által még ma is KISZ-telepként emlegetett Szent Lőrinc lakótelepen a megtépett nő leszállt, és két férfi - úgy 40: 50 körüliek - telepedett le a lányok előtti ülésekre. Mögöttük állva Jutka tisztán hallotta, hogy a lányok arról kezdtek el vitatkozni, hogy melyik férfit is kellene nyakon vágni. Erika azt javasolta, hogy számolják ki az áldozatot, amit Barbi megfogadott, és hátulról hol az egyik, hol a másik férfire mutatva egy mondókába kezdett: Ecpec kimehetsz, holnapután bejöhetsz, cérnára, cinegére, ugorj cica az egérre, fuss. A mondóka végén hatalmasat csattant Barbi tenyere a kiszámolt férfi nyakán, aki meglepetésében nyögni, nyelni sem tudott. Csupán értetlen szemmel nézte a lányokat, majd a Havanna lakótelepen le is szállt a buszról. Ekkor azonban egy sötétebb bőrű - valószínűleg cigány - öregasszony kapaszkodott fel a járműre, akire a lányok azonnal felfigyeltek. Rövid tanakodás után ezúttal Erika volt a cselekvő fél. - Nagyi, drága nagyi - kiáltott fel, miközben odalépett az öregasszonyhoz, majd tettetett szomorúsággal megállapította, hogy a néni nem is az ő nagymamája. - Pedig annyira hasonlítasz a nagyimra, aki borzasztóan hiányzik nekem - mondta a néninek. - Talán csak nem halt meg a nagymamád, kislányom? - kérdezte az idős asszony. - Á, dehogy. Két évet kapott, mert részt vett egy betörésben. Most Mélykúton ül, de én havonta meglátogatom. Ugye, a néni is szokott lopni, mert pont úgy néz ki, mint a nagyi - mondta az elképedt idős asszonynak Erika. Amint a busz megérkezett a Sárkány Centernél lévő vasúti átjáróhoz, Jutka leszállt, de vele együtt a lányok is - akiket egyetlen utas sem mert rendre utasítani - elhagyták a BKV járatát. Az ellenállás hiányán felbátorodott fiatalok ezúttal Jutkában vélték megtalálni következő áldozatukat. Cigarettát kértek az asszonytól, majd értésére adták, hogy milyen szívesen elfogadnák leszbikus partnerükként. Erre Jutka - akiben a lányok produkciójának kezdetétől gyűlt a feszültség és a harag - két hatalmas pofont kevert le a társaságukban lévőket már vagy húsz perce provokáló fiataloknak. A környezetük drasztikus megdöbbentését addig akadálytalanul, ellenvetés nélkül folytató lányok szinte lemerevedtek és megnémultak a meglepetéstől. Megszégyenülten nézték, amint megaláztatásra kiszemelt áldozatuk, ezúttal az elégtételt szerzett emberek fölényes magabiztosságával sétál át - őket hátrahagyva - a vasúti sorompó túlsó oldalára. Varga Imre Pofonok Magyar ForcM . Általában a szabályok lényege, hogy valamilyen élethelyzetet rendezzenek. A szabályok különleges fajtája, amit a társadalom széles rétegei elfogadnak, és egy sajátos érvényességi rendszeren keresztül tartunk érvényesnek: a jogszabály. A jogszabály elsődleges jellemzője, hogy kötelező mindenkire. Ez a jellemző értelemszerűen csak akkor lehet érvényes, ha mindenki tisztában lehet ezeknek a szabályoknak a tartalmával. Az, hogy valaki saját hibájából nem hajlandó megismerni bizonyos szabályokat, természetesen nem mentesít a következmények alól. De mi van akkor, ha a szabály egyszerűen megismerhetetlen. Vagy olyan mennyiségű értelmezési lehetőséget tartalmaz, ami önmagában is kérdésessé teszi a kötelező erőt. Erre alapvetően két válasz született. Az egyik - a pozitivista válasz - szerint a jogszabály, ha formailag megfelelő, tehát egyrészt valamilyen magasabb szintű jogszabály érvényesíti, másrészt a jogalkotó betartotta az eljárási szabályokat, harmadrészt a jogszabály alaki követelményeinek megfelel, akkor érvényes, függetlenül az esetleges tartalmi hibáktól. A természetjogi válasz szerint a jogszabály csak akkor érvényes, ha tartalmát tekintve is megfelel egy magasabb szintű normának, mondjuk a hagyományos igazságosságfogalomnak, az isteni parancsnak, vagy az etika hagyományainak. A vita nem új keletű. Pokol Béla kiváló tanulmánya rámutat, hogy már Szókratész idejében is komoly ellentét támadt a szofisták képviselte pozitivizmus és a természetjog létét elismerő bölcselők között. .A szofisták ellen fellépő Szókratész a természeti ösztönök helyett az emberi lélek belső parancsaiként értelmezte át az örök jogot, és bár ő is elválasztotta ettől az egyes államokban létrehozott ember alkotta törvényeket, ezekben az igazságosság megjelenését látta, mégha el is ismerte a hibás törvények lehetőségét. Ez alapján jutott el Arisztotelész a jog két alkotó részének elkülönítéséhez. Vannak dolgok - mondja -, amelyek a természettől fogva igazságosak, és erről egyetlen törvényhozó nem rendelkezhet másként, míg más szabályok csak egy pozitív rendelkezésen nyugszanak. A polisz joga két részre bomlik, a természetire és a törvényire. A természeti jog az, amely mindenhol érvénnyel bír, a törvényi jog az, aminek a tartalma eredetileg közömbös volt, de egyszer a törvény jogként kinyilvánította. ” Mielőtt hosszas jogbölcseleti okoskodásba kezdenék, nézzük meg, hogy miért érdekelhet ez ma minket. 2006. október 23-án a rendőrség egy jogszabály alapján oszlatott. A rendőrségi vezetők többször kifejtették, hogy ők be nem jelentett demonstráció esetén nem tehetnek mást, hiszen a törvény előírja, hogy oszlatni kell. (Persze, aztán többször mégsem kellett, de ez már másnak tulajdonítható.) Mindenki érezte, hogy a véleménynyilvánítás szabadságával valahogy nem fér össze, hogyha a társadalom egy része - akár szervezetlenül is - hallatni akarja a hangját, akkor azt valakinek előre be kell jelenteni. A helyzet képtelenségét jól példázza, hogy később a spontán demonstráció létjogosultságát még a kormány jogászai is elismerték, de azt rövidebb, pár órával az eseményt Labirintus megelőző bejelentési időhöz kötötték volna. Nem kell jogfilozófusnak lennünk a javaslatot szétfeszítő ellentét megsejtéséhez. Mert ugye, vagy spontán vagy előre bejelentett. A kettő együtt nem megy. Az utcán álldogáló embereket nem lehet csak úgy összeverni - ezzel minden közepes igazságérzetű ember egyetért. Létezik egy jogszabály, ami ennek, ha áttételesen is, de ellentmond. Ugyanakkor a pozitivista jogi gondolkodás, sőt az ezen belül található helseni tiszta jog, olyan mély hatással van a modern jogérzetre, hogy a még természetjogi alapokon álló jogászok, alkotmánybírák és politikusok sem követelték az említett jogszabály a józan ésszel, az igazságosság eszméjével, de az egész modern demokráciafelfogással ellentétes rendelkezésének érvénytelenítését. Sőt készségesen elismerték, hogy ez a jogszabály ugyan rossz, meg kell változtatni, de érvényes. A Fővárosi Közgyűlés felhatalmazása alapján a kerületi önkormányzatok magáncégekkel kötöttek szerződést a közterületen szabályosan parkoló autók parkolási díjának beszedésére. Közterületen parkolási díjat szedni már önmagában is kétes, pláne, ha ezt egy magántársaság teszi. Mégpedig úgy, hogy a befolyt pénzekből gazdálkodik és a haszonból bizonyos százalékot - elvileg - továbbít az önkormányzathoz. A díjat fizető autósnak pedig semmit sem szolgáltat. Ez az eljárás számtalan magasabb szintű jogszabállyal ellentétes, hogy csak egyet idézzünk: a polgári törvényköny egyértelműen rendelkezik, miszerint a szolgáltatás a díjazással arányban kell álljon. Ugyebár a parkolási társaság semmit sem szolgáltat, ugyanakkor díjat szed. Mire fel? Uram, erről egy önkormányzati rendelet rendelkezik - mondja hatalmának teljes tudatában a parkolási társaság alkalmazottja.. A helseni tiszta jog fogalmai szerint a rendelet önmagában érvényes - bár a végrehajtáson még úgyis lehetne fogást találni. Csakhogy magától vetődik fel a kérdés: a modern demokráciafelfogással összeegyeztethető-e - mondjuk ki - egy szűk csoport pénzszerző akcióját jogszabályi szintre emelni? Az igazságosság fogalmával - amire, ha tetszik egyeseknek, ha nem, az egész jogrend épül - összesimíthatók-e az autósokat egymás után elmarasztaló bírósági ítéletek. A pozitív jogi felfogást a magyar jogalkotás kivégezte. Olyan mennyiségű ellentétes és értelmezhetetlen jogszabály, mint ami a magyar jogrendszert terheli, talán a világon egyetlen jogalkotó számlájára sem írható. A legegyszerűbb élethelyzetekben sincsenek közérthető és világos viselkedési mintát mutató szabályok. Mit tehetek, ha lakásomba bejön egy idegen, ott áll és nem csinál semmit? Kidobhatom? Erőszakkal nem. Kihívhatom a rendőrséget? És ők milyen alapon viszik el, ha én nem dobhatom ki. Kérjek birtokvédelmet az önkormányzattól? Miközben bent áll a szoba közepén esetleg három napig? Tessék megkérdezni egy rendőrt, hogy ilyenkor mi van. 90 százalék az esélye, hogy fogalma sincs. Valószínűleg kirakja a lakásból. De hogy mi alapján? Mert így gondolja normálisnak. És ez az, amikor a természetjog észrevétlenül átveszi az irányítást a teljesen torz pozitív jogi szörny helyett. A kibogozhatatlan jogszabályi szövedéket a legfelsőbb bíróság kollégiumai próbálják rendezgetni mindenféle elvi állásfoglalásokkal, jogegységi határozatokkal és főleg kevés sikerrel. Az egyik legviccesebb próbálkozás a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás értelmezése volt. Mert mi az, hogy nagy nyilvánosság? Ha öt embernek mondom, hogy a Józsi ellopta a vécékefét, akkor az már nagy nyilvánosság? A legfelsőbb bíróság bölcsei szerint az a nagy nyilvánosság, ha egyből nem tudjuk megmondani, hányan vannak jelen. Egy egyszerű ingatlanvásárlást, parkolást, örökösödést, bevásárlást, de még a szimpla létezést is olyan mennyiségű átláthatatlan, ellentmondásokkal terhes, életszerűtlen szabálytömeggel terheltek meg, hogy az átlagpolgár, még ha akarná se tudná jogkövetően leélni amúgy sem könnyű életét. A jogalkotók, az igazságszolgáltatás, de az egész jogásztársadalom nagy felelőssége ez. A torz kreatúra mögött felsejlik a haszonszerzés szándékossága és persze a tehetségtelen hülyeség is. Védekezésül mondhatjuk, hogy ugyan már úgy sem lehet tökéletes szabályozást fabrikálni. De ha a tömeg megunja a mindennapi atrocitásokat és egyszer maga kezd el szabályozni, akkor nehéz lesz jogbölcseleti szempontok alapján lazítani a nyakakba akasztott köteleken. czyba A jog fogalma - A jogászok mai napig vitatják, mi tartozik a jog fogalmába, ugyanis a jogtörténet során jognak nevezett rendszerek és megoldások jelentősen különböznek egymástól. Köznapi értelemben az adott állam hatóságai - különösen jogviták eldöntésére a bíróságok - által alkalmazott kötelező állami előírások (törvények, normák) alkotják a tételes jogot. Ez közel áll a jogpozitivista felfogáshoz, mely az államilag alkotott és kikényszeríthető magatartási szabályokat állítja jogfelfogása középpontjába, vagyis a jog követendőségének alapja az állami eredet és alkalmazás. A társadalmi felfogásban előzetes feltevések élnek arra nézve, hogy az állam milyen (például demokratikusan elfogadott) szabályai érvényesek és ezért kötelezőek (Hart: A jog fogalma). A jogi normák pusztán az állami (jogalkotó) akarat képződményeként, parancsként léteznek, s mint ilyenek, követendők. A jogász és a jogtudomány dolga az államilag elismert jogforrásokban megnyilvánuló jog megismerése. Hans Kelsen Tiszta jogtana szerint a jogi norma meghatározza azt a feltételt, amelyhez jogkövetkezmények kapcsolódnak. Szerinte a tiszta jog mentes a szociológiai, etikai, politikai és pszichológiai befolyástól. Az adott jogszabály érvényessége csak a felette álló jogszabályi szintben kereshető. A jogszociológiai felfogás szerint a jogalkalmazás közben számos állami előírás figyelmen kívül marad. A jog előrejelzés arról, hogy mit tesznek a bíróságok a jog nevében (O. W. Holmes). A viselkedést és a jogvitákat olyan normák is meghatározhatják, amelyeket az állam előzetesen nem ismert el jognak. A történeti iskola a jog forrását viszont a nép jogszokásaiban, a hagyományban látta. A természetjog szerint a jogi előírásokat elsősorban az erkölcsnek megfelelés teszi kötelezővé. (Irodalom: Pokol Béla: Természetjog a társadalmi folyamatok pozitiválódása után, Magyar Virtuális Enciklopédia.)