Magyar Fórum, 2007. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

2007-07-05 / 27. szám

2007. július 5. Jutkát általában elkerülik a rendkívüli ese­mények. Nem mintha panaszkodna emiatt, de a kétgyermekes, harmincas asszonynak meglehetős egyhangúságban telnek napjai. A háztartás ellátása, a férjéről való gondos­kodás, két lánygyermekének nevelése, va­lamint az egyik nagy kereskedelmi cégnél betöltött adminisztrátori munkaköre lefog­lalják minden idejét. Egy kora nyári délutánon mégis olyan ese­ménysornak vált részesévé, ami kissé kizök­kentette megszokott életviteléből. A 19-es buszon utazva éppen hazafelé tartott lőrin­ci otthonába erzsébeti munkahelyéről, ami­kor a Tesco bevásárlóközpont melletti meg­állóban két fiatal, húsz év körüli lány szállt fel a járműre. A lányok - egy szőke és egy bar­na bőrű, talán roma - meglehetősen furcsa benyomást keltettek. Bár viszonylag mind­kettőjük jól öltözött volt, viselkedésükkel azonnal magukra vonták a buszon tartóz­kodó emberek figyelmét. Vihogtak, röhög­­cséltek és nagyokat kurjongattak, úgy tűnt, mintha részegek lennének vagy valamilyen narkotikum befolyása alatt állnának. Ezzel azonban még nem is lett volna baj, ha nem kezdenek el kötekedni utastár­saikkal. Vad nevetéssel kísért párbeszé­dükből Jutka számára is kiderült, hogy a szőkét Barbinak, míg a barna bőrűt Eriká­nak hívják. Barbi, aki szemmel láthatóan a vezéregyéniség szerepét töltötte be a páros­ban, egyszer csak jól meghúzta az előtte ülő középkorú nő haját. - Miért húzta meg a hajamat? - fordult hátra meglepetten a hajtépést elszenvedett asszony. - Bocsánat, de én látáskárosult vagyok. Tulajdonképpen a kapaszkodóért nyúl­tam, csak véletlenül éppen az én haja akadt a kezem ügyébe - válaszolta Barbika. Amikor a busz megállt, a sokak által még ma is KISZ-telepként emlegetett Szent Lőrinc lakótelepen a megtépett nő leszállt, és két férfi - úgy 40: 50 körüliek - tele­pedett le a lányok előtti ülésekre. Mögöt­tük állva Jutka tisztán hallotta, hogy a lá­nyok arról kezdtek el vitatkozni, hogy me­lyik férfit is kellene nyakon vágni. Erika azt javasolta, hogy számolják ki az áldoza­tot, amit Barbi megfogadott, és hátulról hol az egyik, hol a másik férfire mutatva egy mondókába kezdett: Ec­pec kimehetsz, holnapután bejöhetsz, cérnára, cinegére, ugorj cica az egérre, fuss. A mondóka végén hatalmasat csattant Barbi tenyere a kiszámolt férfi nyakán, aki meglepetésében nyögni, nyelni sem tu­dott. Csupán értetlen szemmel nézte a lá­nyokat, majd a Havanna lakótelepen le is szállt a buszról. Ekkor azonban egy sötétebb bőrű - valószínűleg cigány - öregasszony kapasz­kodott fel a járműre, akire a lányok azon­nal felfigyeltek. Rövid tanakodás után ez­úttal Erika volt a cselekvő fél. - Nagyi, drága nagyi - kiáltott fel, mi­közben odalépett az öregasszonyhoz, majd tettetett szomorúsággal megállapította, hogy a néni nem is az ő nagymamája. - Pedig annyira hasonlítasz a nagyimra, aki borzasztóan hiányzik nekem - mondta a néninek. - Talán csak nem halt meg a nagymamád, kislányom? - kérdezte az idős asszony. - Á, dehogy. Két évet kapott, mert részt vett egy betörésben. Most Mélykúton ül, de én havonta meglátogatom. Ugye, a néni is szo­kott lopni, mert pont úgy néz ki, mint a nagyi - mondta az elképedt idős asszonynak Erika. Amint a busz megérkezett a Sárkány Centernél lévő vasúti átjáróhoz, Jutka le­szállt, de vele együtt a lányok is - akiket egyetlen utas sem mert rendre utasítani - elhagyták a BKV járatát. Az ellenállás hiá­nyán felbátorodott fiatalok ezúttal Jutká­ban vélték megtalálni következő áldozatu­kat. Cigarettát kértek az asszonytól, majd értésére adták, hogy milyen szívesen elfo­gadnák leszbikus partnerükként. Erre Jutka - akiben a lányok produk­ciójának kezdetétől gyűlt a feszültség és a harag - két hatalmas pofont kevert le a tár­saságukban lévőket már vagy húsz perce provokáló fiataloknak. A környezetük drasz­tikus megdöbbentését addig akadálytala­nul, ellenvetés nélkül folytató lányok szinte lemerevedtek és megnémultak a meglepe­téstől. Megszégyenülten nézték, amint megaláztatásra kiszemelt áldozatuk, ezút­tal az elégtételt szerzett emberek fölényes magabiztosságával sétál át - őket hátra­hagyva - a vasúti sorompó túlsó oldalára. Varga Imre Pofonok Magyar Forc­M . Általában a szabályok lényege, hogy valamilyen élethely­zetet rendezzenek. A szabályok különleges fajtája, amit a társadalom széles rétegei elfogadnak, és egy sajátos érvé­nyességi rendszeren keresztül tartunk érvényesnek: a jogszabály. A jogszabály elsődleges jellemzője, hogy kötelező mindenkire. Ez a jellemző értelemszerűen csak akkor lehet érvényes, ha mindenki tisztában lehet ezek­nek a szabályoknak a tartalmával. Az, hogy valaki saját hi­bájából nem hajlandó megismerni bizonyos szabályokat, természetesen nem mentesít a következmények alól. De mi van akkor, ha a szabály egyszerűen megismerhetetlen. Vagy olyan mennyiségű értelmezési lehetőséget tartal­maz, ami önmagában is kérdésessé teszi a kötelező erőt. Erre alapvetően két válasz született. Az egyik - a poziti­vista válasz - szerint a jogszabály, ha formailag megfelelő, tehát egyrészt valamilyen magasabb szintű jogszabály ér­vényesíti, másrészt a jogalkotó betartotta az eljárási szabá­lyokat, harmadrészt a jogszabály alaki követelményeinek megfelel, akkor érvényes, függetlenül az esetleges tartal­mi hibáktól. A természetjogi válasz szerint a jogszabály csak akkor érvényes, ha tartalmát tekintve is megfelel egy magasabb szintű normának, mondjuk a hagyományos igazságosságfogalomnak, az isteni parancsnak, vagy az etika hagyományainak. A vita nem új keletű. Pokol Béla kiváló tanulmánya rá­mutat, hogy már Szókratész idejében is komoly ellentét támadt a szofisták képviselte pozitivizmus és a ter­mészetjog létét elismerő bölcselők között. .A szofisták ellen fellépő Szókratész a természeti ösztönök helyett az emberi lélek belső parancsaiként ér­telmezte át az örök jogot, és bár ő is elválasztotta ettől az egyes államokban létrehozott ember alkotta törvénye­ket, ezekben az igazságosság megjelenését látta, mégha el is ismerte a hibás törvények lehetőségét. Ez alapján jutott el Arisztotelész a jog két alkotó ré­szének elkülönítéséhez. Vannak dolgok - mondja -, amelyek a természettől fogva igazságosak, és erről egyetlen törvényhozó nem rendelkezhet másként, míg más szabályok csak egy pozitív rendelkezésen nyug­szanak. A polisz joga két részre bomlik, a természetire és a törvényire. A természeti jog az, amely mindenhol érvénnyel bír, a törvényi jog az, aminek a tartalma ere­detileg közömbös volt, de egyszer a törvény jogként ki­nyilvánította. ” Mielőtt hosszas jogbölcseleti okoskodásba kez­denék, nézzük meg, hogy miért érdekelhet ez ma minket. 2006. október 23-án a rendőrség egy jog­szabály alapján oszlatott. A rendőrségi vezetők többször kifejtették, hogy ők be nem jelentett de­monstráció esetén nem tehetnek mást, hiszen a törvény előírja, hogy oszlatni kell. (Persze, aztán többször mégsem kellett, de ez már másnak tulaj­donítható.) Mindenki érezte, hogy a vélemény­­nyilvánítás szabadságával valahogy nem fér össze, hogyha a társadalom egy része - akár szervezetle­nül is - hallatni akarja a hangját, akkor azt valaki­nek előre be kell jelenteni. A helyzet képtelenségét jól példázza, hogy később a spontán demonstráció létjogosultságát még a kormány jogászai is elis­merték, de azt rövidebb, pár órával az eseményt Labirintus megelőző bejelentési időhöz kötötték volna. Nem kell jog­­filozófusnak lennünk a javaslatot szétfeszítő ellentét megsejtéséhez. Mert ugye, vagy spontán vagy előre beje­lentett. A kettő együtt nem megy. Az utcán álldogáló embereket nem lehet csak úgy össze­verni - ezzel minden közepes igazságérzetű ember egyet­ért. Létezik egy jogszabály, ami ennek, ha áttételesen is, de ellentmond. Ugyanakkor a pozitivista jogi gondolko­dás, sőt az ezen belül található helseni tiszta jog, olyan mély hatással van a modern jogérzetre, hogy a még ter­mészetjogi alapokon álló jogászok, alkotmánybírák és politikusok sem követelték az említett jogszabály­­ a józan ésszel, az igazságosság eszméjével, de az egész mo­dern demokráciafelfogással ellentétes rendelkezésének­­ érvénytelenítését. Sőt készségesen elismerték, hogy ez a jogszabály ugyan rossz, meg kell változtatni, de érvényes. A Fővárosi Közgyűlés felhatalmazása alapján a kerületi önkormányzatok magáncégekkel kötöttek szerződést a közterületen szabályosan parkoló autók parkolási díjá­nak beszedésére. Közterületen parkolási díjat szedni már önmagában is kétes, pláne, ha ezt egy magántársaság teszi. Mégpedig úgy, hogy a befolyt pénzekből gazdálkodik és a haszonból bizonyos százalékot - elvileg - továbbít az ön­­kormányzathoz. A díjat fizető autósnak pedig semmit sem szolgáltat. Ez az eljárás számtalan magasabb szintű jog­szabállyal ellentétes, hogy csak egyet idézzünk: a polgári törvényköny egyértelműen rendelkezik, miszerint a szol­gáltatás a díjazással arányban kell álljon. Ugyebár a par­kolási társaság semmit sem szolgáltat, ugyanakkor díjat szed. Mire fel? Uram, erről egy önkormányzati rendelet rendelkezik - mondja hatalmának teljes tudatában a parkolási társaság alkalmazottja.. A helseni tiszta jog fo­galmai szerint a rendelet önmagában érvényes - bár a vég­rehajtáson még úgyis lehetne fogást találni.­­ Csakhogy magától vetődik fel a kérdés: a modern demokráciafelfo­gással összeegyeztethető-e - mondjuk ki - egy szűk cso­port pénzszerző akcióját jogszabályi szintre emelni? Az igazságosság fogalmával - amire, ha tetszik egyeseknek, ha nem, az egész jogrend épül - összesimí­thatók-e az autó­sokat egymás után elmarasztaló bírósági ítéletek. A pozitív jogi felfogást a magyar jogalkotás kivégezte. Olyan mennyiségű ellentétes és értelmezhetetlen jog­szabály, mint ami a magyar jogrendszert terheli, talán a vi­lágon egyetlen jogalkotó számlájára sem írható. A legegy­szerűbb élethelyzetekben sincsenek közérthető és világos viselkedési mintát mutató szabályok. Mit tehetek, ha la­kásomba bejön egy idegen, ott áll és nem csinál semmit? Kidobhatom? Erőszakkal nem. Kihívhatom a rendőrsé­get? És ők milyen alapon viszik el, ha én nem dobhatom ki. Kérjek birtokvédelmet az önkormányzattól? Miköz­ben bent áll a szoba közepén esetleg három napig? Tessék megkérdezni egy rendőrt, hogy ilyenkor mi van. 90 száza­lék az esélye, hogy fogalma sincs. Valószínűleg kirakja a lakásból. De hogy mi alapján? Mert így gondolja normálisnak. És ez az, amikor a termé­szetjog észrevétlenül átveszi az irányítást a telje­sen torz pozitív jogi szörny helyett. A kibogozhatatlan jogszabályi szövedéket a legfelsőbb bíróság kollégiumai próbálják ren­dezgetni mindenféle elvi állásfoglalásokkal, jog­egységi határozatokkal és főleg kevés sikerrel. Az egyik legviccesebb próbálkozás a nagy nyilvá­nosság előtt elkövetett rágalmazás értelmezése volt. Mert mi az, hogy nagy nyilvánosság? Ha öt embernek mondom, hogy a Józsi ellopta a vé­cékefét, akkor az már nagy nyilvánosság? A legfelsőbb bíróság bölcsei szerint az a nagy nyil­vánosság, ha egyből nem tudjuk megmondani, hányan vannak jelen. Egy egyszerű ingatlanvásárlást, parkolást, örö­kösödést, bevásárlást, de még a szimpla létezést is olyan mennyiségű átláthatatlan, ellentmondá­sokkal terhes, életszerűtlen szabálytömeggel ter­heltek meg, hogy az átlagpolgár, még ha akarná se tudná jogkövetően leélni amúgy sem könnyű életét. A jogalkotók, az igazságszolgáltatás, de az egész jogásztársadalom nagy felelőssége ez. A torz kreatúra mögött felsejlik a haszonszerzés szán­dékossága és persze a tehetségtelen hülyeség is. Védekezésül mondhatjuk, hogy ugyan már­ úgy sem lehet tökéletes szabályozást fabrikálni. De ha a tömeg megunja a mindennapi atrocitásokat és egyszer maga kezd el szabályozni, akkor nehéz lesz jogbölcseleti szempontok alapján lazítani a nyakakba akasztott köteleken. czyba A jog fogalma - A jogászok mai napig vitatják, mi tartozik a jog fogalmába, ugyanis a jogtörténet során jognak nevezett rendszerek és megoldások jelentősen különböznek egymástól. Köznapi értelemben az adott állam hatóságai - különösen jogviták eldön­tésére a bíróságok - által alkalmazott kötelező állami előírások (törvények, normák) alkotják a tételes jogot. Ez közel áll a jogpozi­tivista felfogáshoz, mely az államilag alkotott és kikényszeríthető magatartási szabályokat állítja jogfelfogása középpontjába, vagyis a jog követendőségének alapja az állami eredet és alkalmazás. A tár­sadalmi felfogásban előzetes feltevések élnek arra nézve, hogy az állam milyen (például demokratikusan elfogadott) szabályai érvé­nyesek és ezért kötelezőek (Hart: A jog fogalma). A jogi normák pusztán az állami (jogalkotó) akarat képződményeként, parancsként léteznek, s mint ilyenek, követendők. A jogász és a jogtudomány dolga az államilag elismert jogforrásokban megnyilvánuló jog megismerése. Hans Kelsen Tiszta jogtana szerint a jogi norma meghatározza azt a feltételt, amelyhez jogkövetkezmények kapcso­lódnak. Szerinte a tiszta jog mentes a szociológiai, etikai, politikai és pszichológiai befolyástól. Az adott jogszabály érvényessége csak a felette álló jogszabályi szintben kereshető. A jogszociológiai felfogás szerint a jogalkalmazás közben számos állami előírás figyelmen kívül marad. A jog előrejelzés arról, hogy mit tesznek a bíróságok a jog nevében (O. W. Holmes). A viselkedést és a jogvitákat olyan normák is meghatározhatják, amelyeket az állam előzetesen nem ismert el jognak. A történeti iskola a jog forrását viszont a nép jogszokásaiban, a hagyományban látta. A természetjog szerint a jogi előírásokat első­sorban az erkölcsnek megfelelés teszi kötelezővé. (Irodalom: Pokol Béla: Természetjog a társadalmi folyamatok pozi­­tiválódása után, Magyar Virtuális Enciklopédia.)

Next