Magyar Fórum, 2010. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

2010-07-01 / 26. szám

. Az új kormány nemcsak első ciklusának, hanem talán egész fennállásának legnagyobb küzdelme előtt áll. Ennek kimenetele meghatározza nemcsak a kormány további sorsát, sikerességét vagy sikertelenégét, hanem a magyarság megmaradását is. Ez a párbaj a keresztyén középosztály és a liberálbolsevizmus között, amellett, hogy jellegzetesen magyar és helyi, része, helyi háborúja a világméretű válságnak. A magyarság, miközben a saját, túlnyomóan idegenszerű, liberális, amerikanizált médiumaival és azoknak bel- és külföldi fenntartóival birkózik, mellék hadszíntere az Amerika - Európa mérkőzésnek. Azt, hogy miben áll ez az Amerika - Európa küzdelem sem itt, sem ott nem szokták felfedni. Európa legalább kulturálisan szeretne elszakadni Amerikától - ha már katonailag ez lehetetlen egyelőre -, mert felismerte Amerika anyagiasságának tőle idegen, számára ártó természetét. A történelem birtoklása és a gyökerezés kultúrája küzd ebben az elszakadási műveletben a csak a jelen sikerességében élő kulturálatlansággal. A küzdelem tétje, amiről a népek keveset tudnak, s éppen a médiumok jóvoltából, hogy meddig tart még a pénzbirtokos elit, néhány ezer, vagy tízezer ember, vagy ahogy D.C. Korten kifejezte, a „tőkés társaságok” világuralma. A roppant hatalmú központok, bankkonglomerátumok a liberalizmus korszakában fejlődtek ki és a második világháború után szerezték meg a világhatalmat, de most mintha megbuktak volna. Bukásukat azonban a kezükben lévő médiumok nem közvetítik a tömegeknek. A bukás egyik ténye: az USA fekete elnököt választott, holott a bank konglomerátumok vezérkarában, tulajdonosai között nincs fekete. A világmédia ezt a választást a demokrácia és a liberalizmus diadalának nyilvánította, holott egy társadalom végleges önfeladása és az Amerikát megalapító fehér angolszász többség történelmi veresége, és csak a nemzetközi tőkés társaságoknak nyereség, mert lehetőség egy újmódi uralkodás megszervezésére. Ez a médiumok nélkül nem lett volna lehetséges. Hollywoodban már évekkel Obama előtt is készültek filmsorozatok, amelyek fekete elnököt főszerepeltettek. Európa viszont nem akar sem arab, sem iszlám vallású elnököket. Svájcban korlátozták a mecsetépítést. Európa, s különösen annak nyugati része, amely a második világháború után nemcsak elfogadta, hanem kézzelfogható előnyeit is élvezte Amerika segítségének és védelmet kapott tőle a keleti, szovjet hódítással szemben, kezdi felismerni, hogy ez a védelem tulajdonképpen egy másik hódítás, amely identitásának teljes elvesztésével fenyeget. Európában a XXI. században, különösen a közép- és kelet-európai államokkal való kiegészülés után és a szovjet katonai fenyegetés megszűnte után kezdik felismerni, hogy Amerika kulturális befolyása, egyeduralma van akkora veszély, mint a középső térségre rákényszerített szovjet rendszer volt. A Szovjetunió kulturálisan negyvenöt év alatt a romboláson kívül és a politikai uralom fenntartásán kívül semmit sem tudott elérni Közép-Európában. Magyarország, Csehország, Lengyelország forradalmai, akár bársonyosnak, akár véres szabadságharcnak nevezzük őket, kulturális ellenállások és nemzeti mozgalmak voltak, miközben Nyugat-Európa egyre mélyebben süllyedt bele a tőle idegen, amerikai életformába, tömegkultúrába, az anyagiasság, a hedonizmus, az egoizmus létformáiba. És a médiauralomba. Az állam Nyugaton megszűnt nemzetállam lenni, mert az amerikai jellegű és hatalmú média nem engedte meg, hogy nemzetállam legyen és még a katolikus bajor szabad államot is korlátozta. Strauss és a mögé felsorakozó bajorok számára csak ipari fejlődést, gazdagodást engedélyeztek. A keresztényszocializmus Bajorországra korlátozódott. Más-más formában ezt a liberális alkut, amely lényegében véve az amerikai kulturálatlanság kulturális hatalmának elismerése volt, más-más mértékben minden nyugati állam megkötötte. Az állam és az egyház feladta kultúrát teremtő, fenntartó, eltartó és megrendelő szerepét. Átadva mindezt a pénzhatalomnak, amelyik az egyenlőség hirdetésére és ezzel az „én” szabadosságig való kiterjesztésére törekedett, olcsó tömegkultúrát, eszménynélküliséget „nyomott” a közönségnek, és hitetlenséget szervezett meg. A nemzetállam Közép-Európában is megszűnt, de egészen másként: katonai erőszak és megszállás által. Terror és erőszak révén, ellenálló írók, gondolkodók, tudósok és papok, tanárok ezreit hagyva maga után a csatatéren. Az amerikai hódítás Nyugaton nem hagyott maga után áldozatokat, hősöket, kivert szemű költőket, elhallgattatott művészeket. A Nyugatnak nem voltak Gulag-tapasztalatai. Amerika demokráciát és liberalizmust terített szét, emberi jogokat, amelyek ellen nem is lehetett lázadni. Ezért a lázadás Nyugaton az amerikai életforma dömpingje ellen megindult ugyan, de nem tudott rendszerellenes mozgalomként kibontakozni, nem lett belőle nemzeti ellenállás vagy forradalom. 2001. szeptember 11-e óriás hazugsága után a rendszernek annyi romlottsága, életellenessége, annyi imperializmusa szakadt fel, hogy a szemeknek fel kellett nyílniok. A liberalizmus és a pénz világszínpadán az utolsó felvonásban annyi borzalom tárult fel (palesztinai mészárlások, bagdadi kéjes kínzások, kínzótáborok, Guantamo), hogy az új rend kialakítását már önmagában a médiumokkal nem lehetett megakadályozni. Ezért a nemzetközi tőkés társaságok, a bankkonglomerátumok elővették a válság fegyverét. De előbb tisztázzuk, mitől félnek a pénz hatalmasai. Attól, ami szülte őket: a felvilágosodástól. A népek, nemzetek felismerik őket. Jön a nemzet, jön a nép, jön a nemzetállam. A nemzetközi tőkés társaságok minden reménye most tehát a válságban és válság hosszú ideig való fenntartásában és első vonalban harcoló médiumaikban, hazugsággyáraikban és romlott tömegkultúragyáraikban összpontosul. Súlyos válságoknak és háborúknak kellett kitörnie, hogy Nyugat- Európa észrevegye, mekkora bajban van. Forradalom, ellenállás, hit nélkül érkezett el az ezredfordulóhoz, félreszorítva, kommunistának vagy nácinak minősítve azokat a nemzeti mozgalmakat - Francia Nemzeti Front, Jean Marie Le Pen -, amelyek az amerikai életforma átvételével, szolgai másolásával és a liberalizmussal szembeszálltak. Nyugaton a szociális piacgazdaság finom kézzel történt felszámolása után, valamint az amerikanizálódásban és a fogyasztói társadalom eszménynélküliségében megállt az élet, és amikor a Nyugat birtokul kapott három forradalmas, szabadságharcos, középeurópai nemzetet, a szovjet rendszer erkölcsi megdöntőit, a magyart, a lengyelt és a csehet, amelyek felszabadulásukat a szovjet zsarnokság alól nemzetállamként képzelték el, noha népeik természetesen áhítoztak a nyugati jólét után, Európa nem engedte meg nekik a nemzetállam újrateremtését. Még azt sem vette talán észre, hogy ezzel amerikai kívánságot teljesít. Ez a történelmi szűkmarkúság, voltaképpen hiba, érik most egész Európa elszakadási törekvésévé. S erre ad bágyadt választ Amerika, Obama megválasztásával. Hiába érkezett meg a három forradalom és szabadságharc háromféle országába, európai közvetítéssel az amerikai média, a kereskedelmi televízió, az amerikai értelemben felfogott sajtószabadság, az emberi jogok üres deklarációja. A katolikus Lengyelországot korábban a Kaczinsky fivérek radikális nemzeti pártja kormányozta és most is egy ennek lágyabb kiadása van hatalmon - a nemzetállam felé óvatosabban haladva. Csehország számunkra ugyan rosszemlékűen, de önmagát illetően nagy nemzeti sikerként elfogadtatta a Benes-dekrétumok mai érvényességét és végül most Magyarországon megszületett a kétharmados Fidesz-KDNP győzelem, amely lehetőség és első lépés a nemzetállam irányába. Ez nem elmélet, ez tény. Ebben a közegben bontakozik ki a II. magyar médiaháború. Amikor a Vatikánban, talán bizonyos amerikai ösztönzésre is, lengyel pápát választottak, Európa csodálattal nézte a fejleményeket, s csak lassan ébredt rá, hogy neki is egyetemesen a Szolidaritáshoz kell igazodnia, a nemzetihez és a kereszténységhez. Ma már talán elmondhatjuk, hogy a felismerés megszületett: Európának saját kultúrájához, hitéhez, katedrálisaihoz, zenéjéhez, saját nemzeti forrásaihoz kell visszafordulnia, még akkor is, ha Amerika katonai gyámkodását, pénzügyi hatalmát legfeljebb csak enyhíteni tudja. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egész Európának szembe kell szállnia a globális pénzhatalommal, a neoliberalizmussal, és a pénzhatalom által eltartott, irányított élcsapattal, a liberális médiumokkal. Nem lehet rendet teremteni, amíg a tömegeket egy rendellenes erő, az ellenség tartja irányítása alatt. Ez a tény. Ezt a Bilderberg-csoportban jobban tudják, mint a jobboldali, nemzeti kormányok berkeiben. A nyelvrombolás, az elviselhetetlen zenének nevezett zaj állandó emöltetése, a képek túltengése és villódzása, az olvasással megszerezhető ismeretek elsorvadása - ez az amerikai tömegkultúra kulturálatlansága. És természetesen a politikai célból terjesztett hazugságok áradata, amelyek az elhallgatások pillérein állnak. Ennek gátat szabni, sőt, ha kell lerombolni, ez az új médiatörvény feladata. Itt most nincs terünk arra, hogy a mostani végtelenített gazdasági és pénzügyi válság okaira kitérjünk, csak annyit jegyzünk meg, hogy ezt a válságot egy másik, lényegesebb válságnak a felismerésekből kifejlődő nemzeti ellenállásoknak a megakadályozása céljából robbantották ki. Ennek a válságnak természetesen vannak komoly gazdasági és pénzügyi okai, az úgynevezett buborékok valóban léteznek, de a világ irányítói ősitta Jiszái AII. médiaháború Magyar Forfm 2010. július 1. (Forrás: gondola) Bauer Tamás Vásárhelyi Mária Kuncze Gábor Bolgár György A vörös network a hazudozás jogáért száll síkra, ők ezt nevezik szabadságnak. A kommunista (MSZMP-s) hatalomgyakorlói kör az 1990-es változás után négy hálózatot mentett át: a gazdasági, a titkosszolgálati, a média- és utoljára, 1994-re a politikai networkjét. Ez a négy hálózat véd- és dacszövetségben működik, immár húsz éve. Aki kételkedik abban, hogy működik-e a véd- és dacszövetség, tekintse át a Biszku-film kapcsán a média-állásfoglalásokat. A hálózati sajtó tökéletesen kirajzolódik belőle.