Magyar Fórum, 2011. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

2011-06-30 / 26. szám

. Az előző két fejezetben a válság két megjele­nési formáját írtuk le. Az egyik az ellenség iránti hiszékenyégben és gyanútlanságban, ellenséges szándékainak fel nem ismerésé­ben, a másik a beszivárgás és a médiatúlsúly és a médiarombolás tűrésében áll. Mindkettő a liberális piacgazdaság és demokrácia felfo­gás belső, tudatmélyi elismerésében gyökere­zik. Az állampolgárok óriási többsége, benne kormánytényezőkkel is, tapasztalta a liberális piacgazdaság önmagát túlélt voltát, hamissá­gát, a liberális demokrácia igazságtalan kivé­telezéseit, nem valódi demokrácia voltát, mégis elfogadja a liberális piacgazdaság és demokrácia nemcsak idejétmúlt, hanem ha­zugsággá is vált normáit. Mert olyan régen fennállnak, mert annyiszor megkísérelte a nemzeti érzelmű polgár a változtatást, for­radalmi úton vagy reformokkal, és sose sike­rült. A liberális demokrácia haszonélvezői, az államellenes elit, a pénzügyi kulturális veze­tőréteg, a törpe kisebbség pedig éppen ebbe a bizonytalanságba kapaszkodik bele, és teli pofával kéri számon a kormányon a liberális demokrácia normáit. Azt, ami már érvényte­len, mert a történelem átlépett rajta. Ez a Demszky-banda félelmetes taktikai fegyvere. Veszélyessége abban áll, hogy vakít. A magyarellenes törpe kisebbség ezzel el tud­ja hitetni, hogy a kormány és az általa megte­remteni kívánt rendszer soha nem lesz Euró­pában legalizált, a nagyhatalmak által elfo­gadott, hogy nincs tartós fennmaradási enge­délye, és egyszer csak vissza fog térni teljes pompájában a liberális piacgazdaság. A ma­gyar szereti a hibát, a bajok okát mindig a saját kormányában látni. Mi több, szereti néha ráncba szedni azt, amit ő választott. Senki előzékenyebb az idegen iránt nem lehet a ma­gyarnál. Az ellenség részéről azonban ez még csak taktikai fogás. Az a baj, hogy mi már az ellen­ség taktikájának bedőlünk, azt pedig, hogy stratégiája is létezik, végső célja­­ a magyar endlesung, pedig nem is hisszük el. Ezért nyilván saját stratégiát sem készítünk. Pedig, aki élve akar maradni ebben a világban, annak mindent el kell követnie ellensége stratégiá­jának felderítésére és a sajátja érvényesítésére. A britek semmire sem fordítottak nagyobb gondot, mint a német stratégia felderítésére az első és a második világháborúban. Megfej­tették a kódot, a legfontosabb helyeken ké­meik dolgoztak, az első világháborút pedig többek közt, de nem utolsósorban a belső bomlasztással nyerték meg. A belső bom­­lasztást pedig az általuk támogatott belső erők végezték. Magyarországon Károlyi Mihály és a polgári radikális, Jászi Oszkár vezetésű tár­sulata és aztán egyenesági folytatásuk, Kun Béla, akit szovjetek támogattak, a szovjet bol­­sevikokat viszont Amerika pénzelte közéle­tünk ma is jelenlévő tengelye. Jelenlétüket, mai rombolásaikat az teszi lehetővé, hogy a liberális stratégia magyar változata le sincs írva. Ezért most meg kell kísérelnünk leírni ezt a liberális stratégiát. Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy van-e ellensége ma a magyarságnak, a magyar kibontakozásnak, az új rend megteremtésé­nek, vagy csak ellenfelei vannak, ellenzéke és sportszerű, a demokráciát másként akaró el­lenfelei. Ez ugyanis az első liberális állítás: ellenséget csak a szélsőséges jobboldal lát és a liberális demokráciában csak a szélsőjobb le­het ellenség. A liberális állítás az, hogy csak ellenfél van, másként gondolkozó, ellenség nincs. Aki ellenséget lát, az szélsőséges, ezért a szélsőség nem demokrata, következéskép­pen, kivetnivaló. Nos, ez nem igaz. A magyar­ságnak ma ellenségei vannak. A magyarság egész léte azon függ most, hogy felismeri-e, hogy ellenségek közt él. Az ellenségek közül a belső ellenség a létére nézve legveszélyesebb, a külső kisantant gyűrű csak ezután következik. Amikor a liberális demokrácia a szélsősé­gesnek nyilvánított erőket, elsősorban a szél­sőjobbnak kinevezett pártokat és tömörülé­seket elfogadhatatlannak ítéli, egyszersmind a saját demokrata voltát bizonyítja. Ezért, ha nincsenek valódi szélsőjobb erők, maga hoz létre ilyeneket. Például a Jobbik. Ez nagyon ravasz módszer. Voltaképpen ezzel van meg­kerülve ennek a liberális demokráciának rop­pant igazságtalansága, amely egy törpe ki­sebbség roppant túlhatalmából és a felső tíz­ezer óriási anyagi fölényéből, a nemzeti jöve­delem aránytalanul nagy részének a birtok­lásából áll. Ez így természetesen mindenestül egy meg­­vezetésre, az uralom fenntartására irányuló mesterséges szerkezet. Azt fedi el, hogy ezen a réren a liberális elit, a törpe kisebbség korlát­lan hatalomra tesz szert a nemzet fölött. Állam fölött és egyház fölött. Az állam legyen gyenge és véletlenül se le­gyen nemzetállam, szolgálja ki az elitet mara­déktalanul. Az egyház pedig legyen megtört szolga. Alig néhány hete jelent meg egy roppant érdekes könyv, egy szemfelnyitó mű, amelyik segít eligazodni ellenség és ellenfél, magyar­ság és liberalizmus között. A Püski kiadó adta ki 2011-ben, Szabó Gyula: A PÁPAI MA­GYAR INTÉZET MINT A MAGYAR HÍR­SZERZÉS ELŐRETOLT BÁSTYÁJA -1963-1989 című könyvét, amiből nem keve­sebb derül ki, minthogy a belügyi szervek az 1960-as években, Mindszenty hercegprímás amerikai követségen töltött menedékévei alatt, az ismert kivételektől eltekintve, a ma­gyar katolikus püspöki kar jelentős részét a szó szoros értelmében beszervezték. Vala­mint, hogy ennek a beszervezésnek a római kémközpontja a Pápai Magyar Intézet volt, amelynek több vezetője és kint tanuló papja is be volt szervezve. Nemegyszer a kiküldés feltétele is a beszervezés volt, holott formáli­san a püspökségek adták áldásukat egy-egy kint tanulásra. Mindezt dokumentumok iga­zolják. Tartott ez 1987-ig, amikor Erdő Péter lett az igazgatója a PMI-nek, aki ellen a kötet nem hoz fel­adatokat. A kép, ami a kötetből feltárul, pokoli. Min­den püspök, két kivételtől eltekintve, minden PMI igazgató, az első két még emigráns pap kivételével és a jezsuita igazgatótól eltekint­ve, gyanúba keverve minden kint tanuló, ki­küldött pap, mai főszereplő, a megbecsült ma­gas rangúakkal együtt? A kép óhatatlanul a mai katolikus egyházra vetül. Érezzük, hogy minden stimmel és valami mégsem igaz. Vala­hol az igazi felelősök kimaradnak. A könyvet papok írták. Igazságkeresők, tiszta szándékúak - katolikusok - egyházuk hierarchiájához kötött emberek. Akármilyen is a véleményük az egyes pápákról és az álta­luk kiépített vatikáni intézményrendszerről, nem alkothatnak róla véleményt. Ezért a romlás fő forrásáról említést sem tehetnek. Márpedig a romlás fő forrása mégiscsak az a fordulat az egyház életében, amelyet a II. Va­tikáni Zsinat hozott, VI. Pál pápa vezetésével. A katolikus egyház ekkor adott fel, áldozott fel a nemzetközi politikai enyhülés oltárán olyan alapelveket, sajátosságokat, akkor nyi­tott ki a liberalizmus beáramlása előtt olyan zsilipeket, amelyek a PMI megszállásához vezettek - Casaroli érsek kétes szerepéhez vezettek. Ezt eddig csak a katolikus filozófus, de nem pap Molnár Tamás merte feltárni. Mi neki hiszünk. Most természetesen más a katolikus egyház állapota, államhoz való viszonya és ha vannak is még benne Casarolis, Paskais elemek, ha vannak még a Pápai Magyar Intézetben be­szervezett papjai, furcsa elemei, az egész szer­vezetre ma már a könyv ítélete nem lehet ér­vényes - de a gyanú mindenkire rávetülhet. Igen, a rendszerváltás után még sokáig Paskai László volt a bíboros érsek, előtte pedig Lé­kai. S azok az elvtársi elemek, amelyek ezeket a papokat és főpapokat beszervezték, valami­képpen ma is működhetnek. A többi keresz­tyén egyházról még nincs ilyen leírás, doku­mentáció, de egy Péter János lelkészi múltja önmagáért beszél. Akik pedig kiszámított kegyetlenséggel tönkretették, máig hajuk szála sem görbült. Azok összesen tizenkét éven át koalícióban kormányozták az orszá­got. Azok a politikusok, akik az egyházügyi beszervezők fölött álltak, akik nekik a felada­tot kiadták. És ezenközben demokráciát ját­szottak azzal az SZDSZ-szel, amelynek ma­­gyarellenessége, keresztényellenessége hamar nyilvánvalóvá vált. Itt élnek köztünk, mint Marci Hevesen. Ezek az ellenségek. A kötet tehát fontos, szemfelnyitó, de mert nem ás le a bajok gyökeréig, veszélyes is. De a magyarságra veszélyes liberalizmus gyökerei még mélyebbre is lenyúlnak. 1902- ben, a Jászi Oszkár-féle Társadalomtudomá­nyi Társaság alelnöke, dr. Somló Bódog jo­gászprofesszor kiadott egy könyvet „Állami beavatkozás” címen. Ennek a könyvnek egyik fontos részlete azonnali válasz Bartha Miklós híres alapművére, az 1901-ben megjelent és 1945-ben elsőként betiltott „Kazárföldön”­­jére. Bartha ebben a megrázó, példa értékű, zseniális szociográfiában kimutatja, hogyan kényszeríti a nagybirtok és a bevándorolt ka­zár, a galíciai zsidó, éhenhalásra és az éhenha­­lás elől kivándorlásra a szerencsétlen ruszin parasztot. Leírja a furfangos és kiszámított kizsákmányolást, a pálinkauzsorát, az utolsó életerő kiszívását a szegény ruszin nép testé­ből. A művet természetesen antiszemita mű­ként kezelték a kommunizmus minden ide­jében. 1945-ben elsőként tették a tiltott köny­vek listájára és máglyára. Dr. Somló Bódog azonban - akit 1918-ban a Károlyi-kormány alatt, nyilvánvalóan e kor­mány tagjának, Jászi Jakubovics Oszkárnak a javaslatára neveztek ki egyetemi tanárnak Budapestre - így ír 1902-ben ugyanerről a kérdésről. .A természetes kiválasztásnak a mai társadal­mon belül való érvényesülésének egy ékesen szóló példája a fajok eltolódásának az a drámája, amely Magyarország északkeleti részében sze­meink előtt játszódik le. Ez országrész lakóinak egyik része az adott környezetben nem tud megél­ni és ezerszámra pusztul el közvetlenül és közvet­ve. A rutének ezrével kivándorolnak és az észak­keleti megyék elnéptelenednek. Ugyanekkor ezré­vel jön be ugyanezekbe az országrészekbe egy má­sik faj, amely az ott adott környezethez megtalál­ja a létezésének a feltételeit. ” Nincs itt semmi turpisság! A népvándolás természetes folyamat. A gyenge elmenekül, az életerős helyére lép és megköt. Csak egy kis időbeli elcsúsztatás kell hozzá. Meg az ok és az okozat kérdésének figyelmen kívül ha­gyása. Mert a dolog úgy történt, hogy előbb bejöttek a kazárok, kifosztották, kiéheztet­ték a ruszinokat, aztán ennek következtében azok kivándoroltak. A liberális fejtegetések­ből ma is következetesen hiányzik az ok és okozat. Hogyan hangzik ez ma? Mit állít az ellen­zéki és ellenséges, Jászi-Jakubovics -Somló- Bódog-sajtó, rádió, televízió és mit sutyorog a szájpropagandája? Azt állítja, hogy minden nyomorúság most, a kormány hibájából, ok nélkül történik, mert a kormány, bár tagadja, megszorításokat alkalmaz. Mindenért az éhes, gyenge életképtelen mai, kétharmados ruszinok a felelősek és az életképes, ártatlan kazárok magától értetődően foglalják el az életterüket. Azt állítja, hogy a mai kormány a felelős azért, hogy semmire sincs pénz. Ez a globális liberalizmus legfőbb stratégiai fegyvere: nincs ok, nincs okozó. Semminek sincs előzménye - már ők voltá­nak az előzmény. A szenvtelen leírás csak azt fedi el, hogy a folyamatos kazár beáramlás, az évtizedek óta tartó kiuzsorázás az oka a ruszin kivándorlásnak, ma pedig azt, hogy a folya­matos, tudatos — és szintén kazár - kizsák­mányolás és eladósítás, a tegnapi mezítlábra vetkőztetés az oka a nehézségeknek. Ez a stratégia alapja. Felejtsd el, illetve, hass oda, hogy a szenvedő alany felejtse el, hogy ki okozta a romlást. Csak a jelent láttasd, a múl­tat pedig, ha a múlt bűnét te követted el, tö­röld el. Ugyanakkor, ha te, liberális vagy ha­talmon, cselekedj fordítva. Okold mindenért a múltat, amikor a nemzetiek voltak hatal­mon vagy akár csak kormányon. Szólt másról a Rákosi-rendszer és már az előtte lévő korlá­tozott, koalíciós demokrácia is, mint a Hor­­thy-rendszer bűneiről, a „Horthy-fasizmus­­ról”? Nem szólt. Szólt másról, mint az ellen­­forradalom bűneiről a Kádár-Aczél-rend­­szer? Nem szólt. Szólt a Horn-kormány ideje másról, mint az előző kormány bűneiről? Nem szólt. És miről szól most a mai ellenséges, liberális hangorkán másról, mint a jelen bű­neiről. Mint a kormány kizárólagos felelőssé­géről­­ minden múltban elkövetett rablás, mint ok nélkül? Ez a liberális stratégia lényege. Minden csak most van. Nem volt előtte adósság-fel­halmozás, kiszipolyozás, milliók tönkretétele, csa­tya é­ szma Történelemhamisítás Az első válság (III. rész) A megoldás A­z állampolgárok óriási többsége, benne kor­mánytényezőkkel is, tapasztalta a liberális piacgazdaság önmagát túlélt voltát, hamis­ságát, a liberális demokrácia igazságtalan kivételezé­seit, nem valódi demokrácia voltát, mégis elfogadja a li­berális piacgazdaság és demokrácia nemcsak idejétmúlt, hanem hazugsággá is vált normáit. Mert olyan régen fennállnak, mert annyiszor megkísérelte a nemzeti érzel­mű polgár a változtatást, forradalmi úton vagy refor­mokkal, és sose sikerült. A liberális demokrácia haszon­­élvezői, az államellenes elit, a pénzügyi kulturális veze­tőréteg, a törpe kisebbség pedig éppen ebbe a bizonytalan­ságba kapaszkodik bele, és teli pofával kéri számon a kormányon a liberális demokrácia normáit. A­zt, ami már érvénytelen, mert a történelem átlépett rajta. 2011. június 30. Magyar Foru­m

Next